A Coca-Cola arra kéri a fehér alkalmazottait, hogy legyenek kevésbé fehérek

A Coca-Cola arra kéri a fehér alkalmazottait, hogy legyenek kevésbé fehérek

12:39 Február 22, 2021

Gazdaság 2294 3 хвилини

A világ egyik legnagyobb üdítőgyártó vállalata szerint azért éri meg kevésbé fehérnek lenni, mert az ember így kevésbé lesz arrogáns, elnyomó, műveletlen és érzéketlen.

A napokban több fotó is megjelent a közösségi médiában a Coca-Cola Company amerikai üzletágának egyik internetes továbbképzéséről, mely során arra kérték az fehér alkalmazottakat, hogy „legyenek kevésbé fehérek” – írja a Russia Today angol nyelvű orosz hírportál.

A szivárogtatást követően a baloldali lapok álhírnek minősítették a dolgot, és jobboldali provokációról cikkeztek, mostanra viszont a Coca-Cola elismerte, hogy az eset valóban megtörtént. A cég állítása szerint ők csak „egy befogadóbb munkahelyet szerettek volna létrehozni”.

Úgy tudni, hogy „A rasszizmussal szembesülni Robin DiAngelóval” című fehér-ellenes tanfolyamot a cég igazgatósága írta elő a kaukázusi, azaz a fehér alkalmazottaknak, és a LinkedIn nevű üzleti közösségi hálózat felületén tartották meg.

Robin DiAngeloról azt érdemes tudni, hogy a kritikus fajelmélet egyik szaktekintélye, és meglehetősen borsos áron kínál vállalati szemináriumokat a „fehérség„, a ”fehér törékenység” és a „faji igazságosság„ témáiban. A szociológus végzettségű DiAngelo 40 ezer dollárt, azaz átszámítva körülbelül 12 millió forintot kér el egy félnapos tanfolyamért.

A kiszivárgott diákon többek között az olvasható, hogy kevésbé fehérnek lenni azért éri meg, mert az ember így kevésbé lesz arrogáns, elnyomó, műveletlen és érzéketlen. Egy másik dia szerint az amerikai és a nyugati társadalmakban szándékosan úgy szocializálják a fehéreket, hogy felsőbbrendűnek érezzék magukat pusztán a származásuk miatt.

A Coca-Cola szóvivője a hétvégén megerősítette, hogy a vállalat valóban ilyen szemináriumot írt elő a fehér alkalmazottainak, bár azt is hozzátette: nem ez volt az oktatási program fő „fókusza”.

A közösségi médiában keringő felvételek egy nyilvánosan elérhető LinkedIn Learning sorozatból származik, és nem áll a vállalatunk tantervének középpontjában” – mondta a szóvivő, aki hozzátette, hogy a tanfolyam „egy befogadó munkahely kialakítását elősegítő tanulási terv része”.

Forrás: ripost.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei