A Brexit miatt 440 pénzügyi cég költözött el Londonból

A Brexit miatt 440 pénzügyi cég költözött el Londonból

18:18 Április 18, 2021

Gazdaság 9445 3 хвилини

Українська

81 bank, 65 biztosító és 126 vagyonkezelő cég szerepel a New Financial londoni agytröszt listáján, amelyet a Bloomberg ismertet. Ez 7400 munkahely megszűnését és 900 milliárd font elvesztését jelenti Nagy-Britanniának.

Hova mentek a cégek, a pénzügyi szakértők és a pénzek? Egyelőre nagy verseny folyik Amszterdam, Frankfurt és Párizs között. Sőt, még szóba jön Dublin is.

A New Financial szerint a nagyobb pénzügyi cégek igyekeznek egyenlően elosztani az új vállalkozásokat az EU tagállamai között. Van olyan pénzügyes cég, amely feldarabolja magát, és az egyes részlegeket más-más fővárosokba telepíti.

A londoni City egyáltalán nem véletlenül kampányolt a bennmaradás mellett, mert a szakértők megjósolták, hogy komoly veszteséget okoz majd a kilépés. Egy év telt el, és a veszteség 900 milliárd font. Veszélybe kerülhet London globális szerepe, mely eddig New York mögött a második helyre volt elég, de félő, hogy ebben közrejátszott az uniós tagság is.

Globális Britannia jelszóval kampányolt Boris Johnson miniszterelnök a kilépés mellett, de ez csak a lakosság meggyőzésére volt elég, a hidegen számító pénzügyeseknek kevésnek bizonyult. Ráadásul ez még csak a kezdet.

„Minthogy az új helyszíneken nincsenek meg a régi körülmények, ezért arra számíthatunk, hogy csepegtetve folytatódik a kitelepülési folyamat Londonból az Európai Unióba. Ahogy az EU egyre komolyabban veszi ezt az áttelepülést, és szigorítja az ellenőrzést, úgy fognak növekedni a számok, amelyek azután címlapsztorit érnek a szaklapokban” – nyilatkozta William Wright, a New Financial ügyvezető igazgatója a Bloombergnek.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei