Az uniós biztos üdvözölte a multinacionális cégek megadóztatásának amerikai tervét

Az uniós biztos üdvözölte a multinacionális cégek megadóztatásának amerikai tervét

08:27 Április 19, 2021

Gazdaság 1843 3 хвилини

Thierry Breton, a belső piacért felelős európai uniós biztos üdvözölte vasárnap azt az amerikai elképzelést, amely szerint egy 21 százalékos globális társaságiadó-minimumot állapítanának meg a nemzetközi tevékenységet folytató vállalatok számára függetlenül attól, hogy a nyereségük mely országhoz kötődik.

„Úgy vélem, hogy egy érdekes javaslat került az asztalra. Támogatjuk a pénzügyi harmonizáció miatt. Nemcsak európai szinten, hanem világszinten is” – mondta a biztos a BFM francia hírtévében. Thierry Breton szerint „ez egy elegáns megoldás lesz” ahhoz hogy „emelt fővel jöjjünk ki” a nagy internetes vállalatokra, köztük a Google-ra, az Amazonra, a Facebookra és az Airbnbre kivetendő adóról az OECD kereteiben folyó tárgyalások kudarcából.

Franciaország 2019 júliusban egyoldalúan fogadott el, majd vezetett be új adónemet a digitális óriáscégek megadóztatására. „A 21 százalékos adó szerintem nagyon jó, ami minket illet, nem tartjuk megbotránkoztatónak” – mondta az uniós biztos, korábbi francia gazdasági és pénzügyminiszter. Franciaország, ahol a társasági adó kulcsa jelenleg akár a 28 százalékot is elérheti, és 2022-ben csökken 25 százalékra, az OECD keretein belül szeretett volna bevezetni egy nemzetközi adót a multinacionális vállalatokra, egy a nyereségre kivetendő legalább 12,5 százalékos globális társaságiadó-minimummal, amely a jelenleg Írországban érvényben lévő aránynak felel meg. „Természetesen nyitottak vagyunk az összeg emelésére” – mondta Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter április elején a Bloomberg TV csatornának, egy nappal azután, hogy Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter ismertette a társaságiadó-emelési terv részleteit. A terv célja, hogy az adóelkerülés megakadályozásával 15 év alatt 2500 milliárd dollár új költségvetési bevételt teremtsenek elő.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei