Kína és Ausztrália között is egyre feszültebb a hangulat

Kína és Ausztrália között is egyre feszültebb a hangulat

18:55 Április 24, 2021

Gazdaság 1915 3 хвилини

Peking még csütörtökön kifejezte nemtetszését amiatt, hogy Canberra felmondta a kínai Egy övezet, egy út globális gazdasági-infrastruktúrális kezdeményezés ausztrál részről kötött megállapodásait.

Vang Ven-pin kínai külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: Kína kifogást tett az ügyben Ausztrália felé, és fenntartja a jogot, hogy további ellenlépéseket tegyen az ügyben.

Marise Payne ausztrál külügyminiszter bejelentette, hogy Ausztrália új külföldi vétótörvénye alapján érvénytelenítik az ország déli részén fekvő Victoria állam által az Egy övezet, egy út kezdeményezés égisze alatt kötött két megállapodást. Az új jogszabály lehetővé teszi bármilyen, a nemzeti érdekkel ellentétesnek ítélt megállapodás egyoldalú vétóját a szövetségi kormány számára. Payne a döntést azzal indokolta, hogy a két megállapodást összeegyeztethetetlennek találták Ausztrália külpolitikájával.

A kínai külügyi szóvivő hangsúlyozta: az ausztrál határozat önkényes beavatkozás a kétoldalú együttműködésbe, és a kínai–ausztrál kapcsolatok, valamint a két ország közötti kölcsönös bizalom súlyos megsértése.

Az Új Selyemút tervként is ismert Egy övezet, egy út kezdeményezést 2013-ban terjesztette elő Hszi Csin-ping kínai elnök. A kezdeményezés célja elsősorban az Ázsia, Európa és Afrika közötti kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése különböző infrastrukturális projektek révén. A nagyszabású terv bírálói ugyanakkor úgy vélik, Kína befolyását kívánja növelni a különféle megállapodásokon keresztül, mások pedig arra mutatnak rá, hogy az Egy övezet, egy út révén megvalósított beruházások hitelcsapdaként működhetnek.

A kínai–ausztrál kapcsolatok az utóbbi években egyre feszültebbé váltak. 2018-ban Canberra nemzetbiztonsági aggályokra kizárta a Huawei kínai telekommunikációs óriáscéget az ötödik generációs (5G) mobilhálózat kiépítéséből, jóllehet a kínai vállalat számos alkalommal tagadta az eredetileg az amerikai fél által felhozott nemzetbiztonsági vádakat. A viszony tovább mérgesedett azt követően, hogy Scott Morrison ausztrál miniszterelnök tavaly vizsgálatot sürgetett a koronavírus eredetének feltárására. A kínai vezetés válaszul gazdasági szankciókat alkalmazott, akadályozva egy sor ausztrál termék, a többi között bor, szén és marhahús behozatalát.

(mandiner.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei