Szerbia újabb tanácsadói megállapodást kötött az IMF-fel

Szerbia újabb tanácsadói megállapodást kötött az IMF-fel

13:41 Április 24, 2021

Gazdaság 1447 3 хвилини

Újabb, két és fél évre szóló, nem pénzügyi, hanem tanácsadásra vonatkozó együttműködésről állapodott meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Szerbia – közölte a belgrádi sajtó szombaton.

A megállapodástól az ország további gazdasági növekedését várják a felek a koronavírus-járvány ideje alatt és azt követően is.
    A szerb gazdaság tavaly 1,1 százalékos csökkenést könyvelhetett el, ám ez messze nem volt olyan nagymértékű zsugorodás, mint a térség többi országában, ez pedig az IMF véleménye szerint a megfelelő gazdasági intézkedéseknek volt köszönhető.
    Az intézkedéseknek továbbra is az emberek megélhetését kell segíteniük – véli a Nemzetközi Valutaalap, és a belgrádi kormány ezzel egyet is ért, ezért egy harmadik gazdasági mentőcsomag keretében hatvan eurónak (mintegy 21 800 forint) megfelelő összeggel segít minden nagykorú szerbiai állampolgárnak, valamint támogatják a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat, illetve az idegenforgalmi és vendéglátószektort és a szabadúszó művészeket is. Emellett a nyugdíjasok és a munkanélküliek további támogatást kapnak.
    Az IMF és a Szerbia között most megkötött, 2023 végéig szóló megállapodás abban segítene Belgrádnak, hogy fejlessze az üzleti környezetet, valamint megerősítse a jogállamiságot az országban, folytatni tudja az veszteséges állami vállalatok átalakítását, illetve módosítsa a környezetvédelemre vonatkozó szabályozást.
    A szerb kormány várakozásai szerint az ország gazdasági növekedése az idén körülbelül 6 százalékos lesz, míg az IMF 5 százalékos növekedésre számít.
    A Szerbia és az IMF között korábban kötött hasonló, tanácsadásra vonatkozó megállapodás tavaly járt le, és a felek szerint nagyon sikeres volt.

Forrás: mti.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei