Nőtt az új autók eladása Csehországban

Nőtt az új autók eladása Csehországban

17:30 Május 5, 2021

Gazdaság 2123 2 хвилини

Csehországban az első négy hónapban éves összehasonlításban 12,6 százalékkal 68 510-re emelkedett az  eladott új személygépkocsik száma – közölte a cseh autóipari szövetség szerdán Prágában.

Amennyiben azonban az idei január-áprilisi adatokat a 2019-es, tehát a koronavírus-járványtól nem érintett év első négy hónapjával hasonlítjuk össze, akkor 17 százalékos csökkenés mutatható ki – jegyzi meg a szövetség.

Idén áprilisban a tavalyi negyedik hónaphoz képest az eladás növekedése 78 százalékos. Csehországban tavaly március közepe és május közepe között gyakorlatilag szinte minden autószalon zárva tartott.

Az idén is a legnagyobb érdeklődés a hazai Skoda márka iránt nyilvánult meg, amelynek eladásai négy százalékkal 24 565 darabra nőttek. A második helyen álló Volkswagen majdnem egynegyeddel, 6556-ra emelte eladott autóinak számát. A Volkswagen ezzel megelőzte a harmadik helyre visszaesett dél-koreai Hyundait. A Hyundai eladásai az idén 11 százalékkal 5991 darabra emelkedtek.

A csehországi autószalonok jelenleg az év eleje óta szintén nem látogathatók szabadon, de az autóeladás már nincs leállítva, csak korlátozva. Az autóértékesítés teljes felszabadítását a cseh kormány május közepére ígéri.  

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei