Nagy vállalkozás: Kiszélesítik a Szuezi-csatornát

Nagy vállalkozás: Kiszélesítik a Szuezi-csatornát

20:40 Május 12, 2021

Gazdaság 761 2 хвилини

Українська

Kiszélesítik és kimélyítik a Szuezi-csatorna déli részét, ahol márciusban beszorult az Ever Given konténerszállító hajó, majd egy hétig eltorlaszolva a forgalmas vízi utat – közölte Oszama Rabi, a Szuezi-csatorna Hatóság (SCA) elnöke az Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök jelenlétében tartott sajtótájékoztatóján kedden.

A forgalmas víziút Szuez városa és a Nagy Keserű-tó közti 30 kilométer hosszú szakaszát keleti irányban 40 méterrel szélesítenék ki  és a medret hat lábbal (1,8 méter) mélyítenék. A projektet két éven belül akarják megvalósítani.

Rabi közölte azt is, hogy a csatorna Nagy Keserű-tótól északra található, kétirányú közlekedést lehetővé tevő, 2015-ben átadott szakaszát a tótól déli irányban 10 kilométerrel meghosszabbítják  a forgalom növelése érdekében.

Szíszi hangsúlyozta, hogy a Szuezi-csatorna további kiszélesítését is fontolgatják. Mint mondta, az Ever Given balesete hívta fel a figyelmet e tervek sürgető mivoltára.

A 440 méter hosszú, több mint 200 ezer tonnás Ever Given – amely a világ egyik legnagyobb konténerszállító hajója – március 23-án erős szélben átlósan beszorult a csatorna egyik szűk, déli szakaszában, aminek következtében teljesen leállt a forgalom az Európa és Ázsia közötti legrövidebb hajózási útvonalon.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei