Romániában dolgozók ezrei kerülnek utcára

Romániában dolgozók ezrei kerülnek utcára

17:46 Július 8, 2021

Gazdaság 1993 5 хвилин

Romániában tömeges elbocsátás vette kezdetét az állami szektorban, ahol az elhibázott menedzsment, illetve a piaci konkurencia miatt megannyi vállalat jutott csődközeli vagy menthetetlen állapotba. A létszámleépítés egyaránt sújtja az energetikai, a közlekedési és a teherfuvarozási ágazatot.

Mintegy 1400 alkalmazottjától válik meg júliusban a román állami vasúti társaság teherszállító ágazata (CFR Marfa), amely többszöri próbálkozás ellenére is képtelen letérni a pénzügyi vakvágányról. Catalin Drula román közlekedési miniszter szerint a létszámleépítés elkerülhetetlen lépés az állami tulajdonban levő vállalat hatékonyságának elérése érdekében, tekintettel arra, hogy a cég piaci részesedése alig 20 százalékos, a magánfuvarozó társaságok pedig kevesebb emberállománnyal végzik ugyanazt a tevékenységet. Az 1998-ban még 32 ezer dolgozót foglalkoztató CFR Marfának jelenleg már csak 4700 alkalmazottja van, az elbocsátottak pedig hat minimálbérnek megfelelő végkielégítésre jogosultak a kollektív munkaszerződés alapján. (Romániában 163 ezer forintnak megfelelő összegre rúg a bruttó minimálbér). A teherfuvarozási részleg térvesztésével folyamatosan csökkent az árbevétele, ezzel egy időben pedig a vesztesége: tartozásai már 2012-ben megközelítették a 300 millió eurót, amihez hozzáadódott az állammal szemben az adók és járulékok befizetésének elmulasztása miatt összegyűlt mintegy 190 millió euró.

Kisebbfajta kegyelemdöfésként hatott az Európai Bizottság tavalyi döntése, amellyel tiltott állami támogatásnak nyilvánította a bukaresti kormány által a társaság számára nyújtott szubvenciót, és 400 millió euró (133 milliárd forint) visszafizetésére kötelezte a CFR Marfát.

Tovább húzódik a román állami légi közlekedés válsága is, az Európai Bizottság ugyanis vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy a bukaresti kormány az uniós jogszabályokkal összhangban kívánja-e 190 millió eurós szubvencióban részesíteni a TAROM-ot. Az állami légi társaság régóta pénzügyi mélyrepülésben van, évről évre veszteséget termel, ami 2020-ban 431,3 millió lejre rúgott (1 lej 71 forint), erre az évre pedig 230 millió lejes deficitet vetít előre a társaság. Az uniós kormány tavaly beleegyezett, hogy a román állam 37 millió eurós (13 milliárd forint) támogatást nyújtson a TAROM-nak megmentési kölcsön címén, ezt követően a bukaresti kormány a tevékenység észszerűsítését, a járműflotta felújítását és a kiadások lefaragását célzó átszervezési tervet dolgozott ki.

Ezt a mentőövnek tekintett csomagot támogatná az állam a tőkeinjekciót, szubvenciót és az adósságok egy részének eltörlését magában foglaló 190 millió eurós finanszírozással.

A brüsszeli vizsgálódással egy időben elbocsátások is zajlanak a TAROM-nál, ahol év végére 1 141-re csökkenne a dolgozók száma az eddigi 1700-ról, bár sajtóhírek szerint a létszámleépítés ennél is nagyobb lehet.

Ezzel egy időben elkezdődött a tömeges elbocsátás a romániai energetikai ágazatban, a dél-erdélyi vajdahunyadi hőerőmű mintegy 1500 dolgozója nemrég kézhez kapta a kollektív elbocsátásról szóló értesítést. Ők – köztük a Zsil-völgyi szénbányák vájárai – fejenként 3,5 millió forintnak megfelelő végkielégítésben részesülnek. A bukaresti kormány júniusban elfogadott határozata alapján 9 ezer dolgozót bocsátanak el 2030-ig a szénnel működő energiavállatoktól és a hozzájuk tartozó bányáktól, főleg a Zsil-völgyi fekete- és barnaszenet előállító fejtésektől. Romániának – az EU-val szemben vállalt kötelezettségek értelmében-, 2050-re karbonsemlegessé kell válnia.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei