Ukrajna év végéig két IMF részletre számít

Ukrajna év végéig két IMF részletre számít

21:49 Augusztus 12, 2021

Gazdaság 2950 2 хвилини

Українська

Ukrajna várhatóan a folyó év végéig két részletet kap a Nemzetközi Valutaalaptól abban az esetben, ha sikeres lesz az alap missziójának szeptemberi látogatása, számolt be az UNN Volodimir Zelenszkij gazdasági tanácsadójára, Oleh Usztyenkóra hivatkozva.

A tanácsadó elmondása szerint most Ukrajna kétféle módon folytatja az IMF-el való együttműködést. Az első – 2,7 milliárd dollár összegű pénzügyi támogatás, a második – az IMF missziójának szeptemberi látogatását követően lesz várható.

„Mindent teljesítettünk, amire a memorandumban ígéretet tettünk (a készenléti, Stand-by program keretében – a szerk.), és úgy véljük, hogy az ukrán kérdést az IMF igazgatótanácsa szeptemberi ülésén vitatják meg”, jegyezte meg Usztenko.

Usztyenko egyben hozzátette, hogy az ukrán államfő és az IMF ügyvezető igazgatója, Kristalina Georgieva közötti tárgyalások sikeresek voltak.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei