Emelkednek a bérek Ukrajnában

Emelkednek a bérek Ukrajnában

21:37 Február 18, 2020

Gazdaság 3722 2 хвилини

Українська

Szerhij Nyikolajcsuk gazdasági miniszterhelyettes bejelentette, hogy Ukrajnában idén is béremelésre lehet számítani – közölte a Szjohodnyi hírportál.

A miniszter elmondása szerint, ha a béremelést az inflációhoz igazítják, akkor a 2020-as év folyamán akár 8–9%-kal is emelkedhetnek a fizetések. Hozzátette, hogy az országban jelentősen csökkent az inflációs ráta, január folyamán 4% alá esett.

Az Állami Statisztikai Hivatal adatai szerint 2019 decemberében 12 264 hrivnya volt Ukrajnában az átlagkereset. Ez 15%-kal több, mint 2019 novemberében, s 16%-kal magasabb, mint 2018 decemberében. Az átlagfizetések Kijevben a legmagasabbak (18 869 hrivnya), ez követi Kijev megye (13 259 hrivnya) és Donyeck megye (13 177 hrivnya). A legkevesebbet Csernyihiv megyében keresnek az alkalmazottak – 8851 hrivnyát.

A közgazdászok megállapítása szerint az elmúlt év alatt egy átlagos ukrán állampolgár gazdagabb lett, azonban a keresete messzemenőleg nem minden állampolgárnak emelkedett. A statisztikai adatok csak azokat a vállalatokat foglalják magukba, melyeknél hivatalosan legalább 10 alkalmazott dolgozik, és nem terjednek ki a kisvállalkozásoknál foglalkoztatottak jövedelmére, valamint a magánvállalkozóknál dolgozók keresetére. Érdemes továbbá megemlíteni azt is, hogy a felsorolt összegek az ún. bruttó bérek, tehát a munkások az adózást követően 19,5%-kal kevesebbet kapnak kézhez (18% személyi jövedelemadó, 1,5% hadi adó).

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei