Smihal: Több mint kétmillió ukrán állampolgár veszítette el munkahelyét a karantén miatt

Smihal: Több mint kétmillió ukrán állampolgár veszítette el munkahelyét a karantén miatt

12:40 Április 23, 2020

Gazdaság 9137 2 хвилини

Українська

Annak ellenére, hogy hivatalosan 400 ezer személy van nyilvántartva munkanélküliként az ország területén, a kormány szerint a valós szám meghaladja a kétmilliót is – közölte Denisz Smihal miniszterelnök az RBK-Ukrajinának adott interjújában.

A miniszterelnök elmondása szerint az országban vannak olyanok, akiknek teljesen megszűnt a munkahelyük, valamint olyanok is, akiket ideiglenes kényszerszabadságra küldtek. Leszögezte, hogy a kormány folyamatosan dolgozik az új munkahelyek létrehozásán és a krízis leküzdésén.

Smihal szerint a világjárvány mindörökre megváltoztatta az emberek életét, s a következményeit még évekig érezni fogjuk. „A világ megváltozott. És nem kétséges, hogy új körülmények között fogunk élni. Maszkot kell hordanunk, be kell tartanunk egyes fertőtlenítési szabályokat, távolságot kell tartanunk egymás között, a tömegközlekedési eszközökön, a boltokban és a nyilvános helyeken szintén szabályok szerint kell majd viselkednünk” – mondta el.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei