Kampány indult a burgonyatermelők és felhalmozódott készleteik megmentésére Belgiumban

Kampány indult a burgonyatermelők és felhalmozódott készleteik megmentésére Belgiumban

12:12 Május 26, 2020

Gazdaság 2862 3 хвилини

A turizmus koronavírus-járvány okozta leállása, a sütödék ideiglenes bezárása, valamint az export visszaesése miatt felhalmozódott mintegy 750 ezer tonna burgonya és a termelők megmentése érdekében az ország szimbólumának számító sültkrumpli fogyasztását serkentő kampányt indítottak helyi civil szervezetek Belgiumban – közölte a belga sajtó hétfőn.

A burgonya jelentős többletéhez a nemzeti eledelnek számító szalmakrumpli-kereslet visszaesése vezetett, amelyet a belga kormány által március közepén elrendelt, éttermek, bárok és kifőzdék bezárásával járó rendkívüli intézkedések okoztak.

Belgiumban mintegy 5,3 millió tonna burgonyát termelnek évente. A sültkrumplinak szánt fagyasztott burgonya a teljes belga burgonyafeldolgozás 75 százalékát teszi ki. Az iparág fennmaradó 25 százalékának – amely magában foglalja a friss burgonyát, és az olyan feldolgozott burgonyatermékeket, mint az ízesített burgonyaszirmok – értékesítése emelkedést mutatott a részleges kijárási tilalommal járó több mint két hónapig tartó időszak alatt. Ezt a gyakoribb otthoni főzés és a „nassolás” eredményezte – írták.

Az élelmiszerpazarlás ellen az áruházakkal közösen hétfőn indított kezdeményezés szervezői kampányukban arra szólították fel Belgium lakosságát, hogy hetente legalább kétszer fogyasszanak sültkrumplit.

Szakértők szerint a felhalmozott burgonya egy részét mások mellett az élelmiszerhiányban szenvedő afrikai országoknak szállíthatják, a feldolgozhatatlan készleteket pedig állati takarmányként, vagy bioüzemanyagként hasznosíthatják. Ezek a felhasználási módok azonban tetemes költségekkel járnak, és jelentős bevételkiesést jelentenek az ágazat számára – írták.

A holland sajtó korábbi beszámolója szerint Belgium északi szomszédjának krumplitermelői hasonló problémával néznek szembe. A beszámolók szerint Hollandiában a tavalyról megmaradt készleteket is számolva több millió kilogramm burgonya van raktáron, vagy fagyasztott formában a hűtőházakban. A termelők 18 eurocent (mintegy 64 forint) helyett kilónként legfeljebb mintegy 0,01 eurocentet (mintegy 4 forint) remélhetnek termékükért.

Hollandiában évente mintegy 4 millió tonna étkezési burgonyát termelnek, ennek negyedét exportálják.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei