Emelkedéssel nyithattak ma a főbb európai részvénypiacok

Emelkedéssel nyithattak ma a főbb európai részvénypiacok

16:39 Május 26, 2020

Gazdaság 2931 4 хвилини

Emelkedéssel nyithattak a főbb nyugat-európai részvényindexek kedden, követve a pozitív globális piaci hangulatot. A befektetők egyre jobban bíznak abban, hogy sikerül megtalálni az új koronavírus, a SARS-CoV-2 vírus elleni védőoltást.

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 20 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 87 ponttal, a párizsi CAC-40 index 32 ponttal, a milánói FTSE MIB pedig 101 ponttal emelkedhet a nyitásban.

Ázsiában és a csendes-óceáni térségben megugrottak a tőzsdeindexek kedden, és a New York-i határidős indexek is majdnem 2 százalékos pluszban állnak arra a hírre, hogy a Novavax amerikai biotechnológiai cége bejelentette, elkezdte a humán tesztelést kísérleti koronavírus-vakcinájával.
A Novavax júliusra várja az első eredményeket arról, hogy miként reagál az emberi immunrendszer és mennyire biztonságos a vakcina.

A napokban a Moderna amerikai gyógyszergyártó közölte, hogy ígéretes eredményeket hozott a Covid-19 betegség elleni kísérleti védőoltás a kezdeti teszteléseken, a kísérletben részt vevő, valamennyi ember szervezetében koronavírus antitestek alakultak ki.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 2,63 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 pedig 2,49 százalékos pluszban zárt, míg a dél-koreai Kospi 1,61 százalékos nyereségben közeledett a záráshoz.

A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,79 százalékos, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 1,58 százalékos pluszban állt zárás előtt egy órával. Hongkongban 2,04 százalékos, Mumbaiban 0,38 százalékos, Szingapúrban pedig 1,62 százalékos nyereségben állt a vezető tőzsdeindex közép-európai idő szerint reggel nyolc órakor.

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 1,69 százalékkal, 473,31 pontra emelkedett.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik. Az augusztusi szállítású Brent hordónként 0,69 százalékos nyereségben, 36,81 dolláron, a júliusi szállítású WTI pedig 3,67 százalékos pluszban, 34,47 dolláron forgott nyolc órakor.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,16 százalékkal, 1731,89 dollárra emelkedett, míg a júniusi szállítású aranyé 0,21 százalékkal 1731,85 dollárra csökkent a New York-i árupiacon.

Hétfőn a londoni tőzsde a tavaszi bankszünnap miatt zárva tartott, New Yorkban pedig nemzeti ünnep miatt nem volt kereskedés. Alacsony forgalom mellett Frankfurtban 2,87 százalékos, Párizsban pedig 2,15 százalékos pluszban zárt a tőzsde. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,47 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index ugyancsak 1,47 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 2,27 százalékkal emelkedett.

Forrás: origo

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei