Agrárproblémák megoldásáról kezdett egyeztetést az MKP a szlovák szaktárcával

Agrárproblémák megoldásáról kezdett egyeztetést az MKP a szlovák szaktárcával

18:41 Május 28, 2020

Gazdaság 2738 3 хвилини

Szakmai egyeztetés-sorozatot kezdett a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) az ország déli, jelentős részben magyarok lakta régióinak agrárproblémáira adható megoldásokról a szlovák földművelésügyi tárcával – jelentette be sajtótájékoztatóján Farkas Iván, az MKP szakpolitikus.

A mezőgazdasági szektor néhány évtizeddel korábban még sikeres húzóágazatnak számított Szlovákia déli régióiban, mára azonban különböző tényezők összhatására visszaesett és számos megoldásra váró problémával küzd, aminek következményei érezhetően sújtják az ott jelentős számban élő magyarságot is. Farkas Iván a téma kapcsán elmondta: kezdeményezésükkel elsődlegesen a déli régiókban élő gazdáknak akarnak segítő kezet nyújtani. Mostani lépésüket az tette időszerűvé, hogy a jelenlegi kormány agráriumra vonatkozó programjában alapvető változást látnak, a program téziseiben elmozdulást mutat a kistermelők irányába. Rámutatott: szakmai tudásukat ajánlották fel, a déli régió agráriumának problémáit és az azokra adható – részben a szomszédos országokban már megvalósított, részben önállóan kidolgozott – megoldásokat négy témakörben vázolták fel. Hozzátette: úgy látják van fogadókészség a kezdeményezésükre. A négy témakör közül az első vezérmotívuma az úgynevezett faluvállalatok létrehozását célozza. Ezzel egyebek mellett a jelenlegi közmunkaprogramokat bővítenék a szociális támogatások vidéken élő kedvezményezettjeinek irányába. A második témakörben vázolt megoldások a kistermelőkre jelenleg vonatkozó előírások enyhítését és a nem megfelelőnek tartott agrártámogatási rendszer megváltoztatását irányozzák. A harmadik problémakörben a növénytermesztés fejlesztésének igényére, illetve ezzel összefüggésben a vízgazdálkodásban megvalósítandó újítások sürgető jellegére mutattak rá, külön hangsúllyal az új öntözőrendszerek kiépítésének szükségességére. A negyedik témakör központi eleme, hogy értékesítési szövetkezeti rendszerek létrehozásával lehetne orvosolni a kistermelők ezen irányú problémáit. Ez utóbbi kapcsán a szaktárcától egy az ilyen szövetkezeti rendszerek működését lehetővé tévő jogi keret megalkotását, illetve egy arra kötődő támogatási rendszer kidolgozását és hatályba iktatását várják. A szakmai egyeztetés következő körére a szaktárca meghívása alapján kerül majd sor.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei