Kína lett az orosz hús legnagyobb importőre

Kína lett az orosz hús legnagyobb importőre

21:52 Július 28, 2020

Gazdaság 4029 2 хвилини

Українська

Oroszország az első fél évben 2,2-szeresére növelte húsexportját, a legnagyobb vásárlója Kína volt – közölte kedden az RBK orosz gazdasági napilap a Rosszelhozbank elemzésére hivatkozva.

Kínába irányult a szárazföldi területeket figyelembe véve az orosz húskivitel 45, Hongkongot is hozzászámolva pedig az 54 százaléka. A korábbi vezető importőr Ukrajna az első hat hónap során a második helyre került és részesedése 28-ról 16 százalékra csökkent, miközben behozatalának értéke 42-ről 52 millió dollárra emelkedett.

Ukrajna 40,9 ezer, Kína pedig 79,9 ezer tonna orosz húst vásárolt januártól július kezdetéig. A távol-keleti ország esetében ez 11-szeres növekedést jelent a tavalyi importhoz képest.

Az orosz húsipari cégek ebben az időszakban 336 millió dollár értékben exportáltak, szemben a 149 millió dolláros tavalyi adattal. A szárnyashús kivitele 2,5-szeresére, 193 millió dollárra, a sertéshúsé négyszeresére, 85 millió dollárra, a marhahúsé pedig háromszorosára, 16 millió dollárra nőtt.

Forrás: mti

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei