Több mint 4,7 milliárd korona a sörgyártás vesztesége Csehországban a járvány következtében

Több mint 4,7 milliárd korona a sörgyártás vesztesége Csehországban a járvány következtében

20:25 Július 29, 2020

Gazdaság 2739 3 хвилини

Több mint 4,7 milliárd koronás veszteséget könyvelt el a cseh sörgyártás és kereskedelem március, április és május hónapban a koronavírus-járvány miatt elrendelt kormányzati intézkedések következtében – derült ki a cseh Gazdasági és Piaci Elemzések Központjának (CETA) tanulmányából, amelyet szerdán ismertettek Prágában.

A legnagyobb veszteség a vendéglátóipari egységeket érte, eladásuk az említett három hónap alatt 728 ezer hektoliterrel, azaz 55 százalékkal esett vissza. Ez 4,2 milliárd koronát jelent. Az élelmiszerboltokban viszont jelentősen – 794 millió koronával – megugrott üveges és dobozos sörök eladása. A CETA nem közölte, hogy ez milyen mennyiségű sört jelent. A cseh sörgyárak bevételei a járvány következtében 1,1 milliárd koronával csökkentek. A szállító cégek vesztesége a három hónap alatt 165 millió koronára rúg.

A vendéglátóipari egységek általános veszteségei kihatással lesznek az általuk befizetett adókra is. Az államkassza ebből eredő vesztesége eddig 1,3 milliárd korona – mondta Martina Ferencová, a cseh söripari szövetség ügyvezető igazgatója újságíróknak. Piaci elemzők szerint a söreladás a csehországi vendéglátóipari egységek forgalmának mintegy 20-30 százalékát teszi ki. Ferencová szerint nehéz pillanatnyilag megjósolni, hogy milyen hatással lesz az üveges és dobozos sör iránti növekvő kereslet a vendéglőkre. „A járvány miatt megváltozott a szabadidő eltöltésének formája, nehéz lesz visszatérni a korábbi helyzethez” – jelentette ki Martina Ferencová.

A csehországi vendéglátóipari egységek mintegy 150 ezer embernek adtak munkát a járvány előtt. Elemzők szerint várható, hogy az őszi hónapokban, amint megszűnnek az állami bértámogatások, több ezer vendéglői alkalmazottnak felmondanak a munkaadói.

A járvány miatt a cseh vendéglők működése március 14-től május 25-ig korlátozva volt. A kormány közvetlen támogatásokkal, illetve adókedvezményekkel igyekszik segíteni a vendéglátóipari szektort.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei