Milliók a büdzséből a vidékiek internetkapcsolatára, vagy Ahmetov ukrtelekomos biznisze?

Milliók a büdzséből a vidékiek internetkapcsolatára, vagy Ahmetov ukrtelekomos biznisze?

16:38 Augusztus 5, 2020

Gazdaság 4255 4 хвилини

Українська

A Digitális Átalakulási Minisztérium és az Ukrtelekom vállalat ígéretét tette, hogy bevezeti a falvakban az internetet, azonban erre a célra jelentős összeget kell elkülöníteni a költségvetésből.

Az Ukrtelekom egykori állami telekommunikációs szolgáltató az utóbbi 8 évben elég gyakran váltott vezetőt, s jelenleg Rinat Ahmetov tulajdonában van. Ukrajna Digitális Átalakulási Minisztériuma bejelentette, hogy vállalja a falvak internetkapcsolatának költségvetési finanszírozását, s erre közel 5,5 milliárd hrivnyát készülnek elkülöníteni a büdzséből.

A projektet két szakaszban vinnék véghez. Az első 2–2,5 évig tartana, melynek során 3,9 ezer településen, továbbá kórházakban és adminisztratív hivatalokban vezetnék be az internetet. A második szakasz folyamán a kisebb falvakat célozzák meg.

Az első szakasz végrehajtásának részeként az Ukrtelekom beruházásainak összege 1,6 milliárd hrivnya lesz, az állam részesedése pedig 1,4 milliárd hrivnyát tesz majd ki.

Mindannak ellenére, hogy az Ukrtelekom egy jelentősen nagy vállalkozásnak számít, s melynek bevétele évente 6–8 milliárd hrivnya, az ügyfelek folyamatosan panaszkodnak a szolgáltatás minőségére. Amint az egyes településeken megjelenik egy kisebb, de minőségesebb szolgáltatást nyújtó cég, a felhasználók gondolkodás nélkül váltanak. A vállalat forróvonalát gyakorlatilag lehetetlen elérni, a karantén ideje alatt pedig a szolgáltatói irodák egyáltalán nem fogadtak klienseket.

A józan ész és a logika szempontjából egy ilyen társaságnak nincs szüksége az állami költségvetésből származó pénzügyi támogatásra ahhoz, hogy saját infrastruktúrájába fektessen be, és ebből további profitot szerezzen. A bevétel nagy valószínűséggel a társaság tulajdonosainak zsebébe vagy inkább az offshore számlákra kerül majd. A projektben nincs szó az internet ingyenes használatáról sem az iskolák, sem a hivatalok, sem pedig az egészségügyi intézmények számára. Ezen intézmények is az állami költségvetésből származó pénzeszközökkel fizetnek. A csatlakozás után minden felhasználó havi előfizetési díjat fizet majd az internetért.

Azonban azokban a falvakban, ahová még nem jutottak el a kisebb internetszolgáltató cégek, olyan áron adhatják el az internetet, amilyenen szeretnék. Igazán jó példa erre az, hogy Kijevben, ahol rengeteg szolgáltatóból választhat a lakosság, 80 hrivnya a havi díj, azonban egy kisebb kárpátaljai településen 305 hrivnya.

Sokkal igazságosabb egy olyan társaság kiválasztása erre a célra, amely ténylegesen képes lehelyezni a száloptikai kábeleket és a legjobb áron nyújtja az internetszolgáltatásokat a lakosok számára.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei