Az amerikai kormány engedélyezi a gáz- és olajkitermelést Alaszka északi-sarki területein

Az amerikai kormány engedélyezi a gáz- és olajkitermelést Alaszka északi-sarki területein

08:27 Augusztus 18, 2020

Gazdaság 8452 3 хвилини

Az amerikai kormány engedélyezi a gáz- és olajkitermelést Alaszka északi-sarki területein – jelentette be David Bernhardt amerikai belügyminiszter videós sajtókonferenciáján hétfőn.

A szóban forgó térség 7.7 millió hektár nagyságú és természetvédelmi terület, amely védett vadvilágnak ad otthont. Karibuk, jegesmedvék és más védett állatok élnek e vidéken.

David Bernhardt bejelentette, hogy a szövetségi tulajdonban lévő terület bérleti jogait a minisztérium az év végéig értékesíti. „Új fejezet kezdődik az amerikai energiafüggetlenség történetében” – fogalmazott, kiemelve, hogy a kormányzatot „nem politikai megfontolások” vezették a döntés meghozatalakor. Leszögezte azt is, hogy a döntés nyomán több ezernyi új munkahely is teremtődik majd. A tárcavezető közölte, hogy a bérleti jogokat megvásárlók a kitermelés megkezdése előtt kötelezően földtani vizsgálatot végeztetnek majd.

Alaszka republikánus kormányzója, Mike Dunleavy és az alaszkai republikánus kongresszusi politikusok üdvözölték a minisztérium bejelentését, és szintén a munkahelyteremtést és a tagállam gazdaságának várható fellendülését húzták alá.

„Donald Trump elnök és David Bernhardt belügyminiszter látomása Alaszka bőséges erőforrásainak felelősségteljes fejlesztését, új munkahelyek megteremtését, a gazdasági növekedés elősegítését és felvirágzást, legfőképpen pedig Alaszkának a nemzet energetikai politikájában játszott kulcsszerepe megteremtését eredményezi majd” – fogalmazott hétfőn kiadott közleményében Mike Dunleavy kormányzó.

A Biológiai Sokszínűség Központja nevű környezetvédelmi csoport ügyvédje, Kristen Monsell szintén közleményt adott ki, amelyben a védett állat- és növényvilágra nézve veszélyesnek minősítette a gáz-és olajkitermelés megindítását.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei