Négy üzleti egységre osztanák fel az Ukrzaliznicát

Négy üzleti egységre osztanák fel az Ukrzaliznicát

20:30 Augusztus 28, 2020

Gazdaság 4120 2 хвилини

Українська

Volodimir Zsmak, az Ukrzaliznica újonnan kinevezett vezetője a társaság reformját tervezi, négy üzleti egységre osztaná fel a vállalatot, közölte a Liha.Biznisz-nek adott interjújában. Zsmak az alábbi négy üzleti egységet tervezi: teher- és személyszállítás, infrastruktúra, konténeres szállítás.

„4 vertikálisan integrált üzleti egységet szeretnék kiemelni az Ukrzaliznicán belül, különálló mérlegekkel, amely alapján kiszámíthatóak lesznek a bevételek és veszteségek: teherszállítás, személyszállítás, infrastruktúra, és az én újításom lenne az, hogy a konténeres szállítást is külön kezeljük” – mondta.

Hangsúlyozta továbbá, hogy a konténeres szállítás jelenleg a teherfuvarozás része, ám ez különálló üzleti tevékenység lehet.

Az „UZ” vezetője emellett hozzátette, hogy később ezek az üzleti egységek társaságokká alakulnának át egy holding cégen belül. Ehhez azonban biztosítani kell, hogy gyakorolhassák tevékenységüket.

„Az teherfuvarozónak mozdonyokkal és vagonokkal egyaránt kell rendelkeznie. És nem úgy, mint ahogyan most van: jobbra megy mozdonyokért, balra pedig az vagonokért” – magyarázta.

Zsmak kihangsúlyozta, azt tervezi, hogy Ukrzaliznicát nyereséges társasággá alakítja át, „de nem kimondottan csak a tarifák emelésével, hanem inkább a szolgáltatások költségeinek csökkentésével”.

zik

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei