Hatalmas hiányt halmozhat fel az euróövezet a járvány miatt

Hatalmas hiányt halmozhat fel az euróövezet a járvány miatt

20:51 Október 20, 2020

Gazdaság 3547 3 хвилини

Українська

Ezermilliárd euróhoz közeli szintre emelkedhet a 19 euróövezeti ország idei együtt költségvetési hiánya a koronavírus-járvány miatt megugrott kiadások miatt – írja a Kitekintő a Financial Times hétfői írása alapján.

Az euróövezeti országoknak az Európai Bizottság honlapjára felkerült költségvetési tervei alapján a lap kiszámította, hogy az együttes hiány 976 milliárd euró lesz, ami a hazai összetermék (GDP) 8,9 százaléka. Ez mintegy tízszer nagyobb a múlt évinél, és ugyancsak ennyivel múlja felül a bizottság idei évre vonatkozó eredeti becslését.

A Európai Központi Bank (EKB) adatai szerint az euróövezeti országok eddigi együttes GDP-arányos költségvetési hiány-rekordja 2010-ben volt, 6,6 százalékkal.

A szakértők szerint mindazonáltal a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos állami kiadásnövekedések miatt megugró költségvetési hiány a jelen körülmények között elfogadható. Christine Lagarde, az EKB elnöke vasárnap egy banki fórumon azt mondta, hogy „hosszan fenn kell tartani a fiskális és a monetáris támogatást, ellenkező esetben azt veszélyeztetjük, hogy csak korlátozottan áll talpra a munkaerőpiac, tovább gyengülnek az életképes vállalkozások, és tovább nő a társadalmi egyenlőtlenség”.

Az IMF és a Világbank hét végén befejeződött őszi ülésén sem merült fel ellenvetés a költségvetési hiányok emelkedése kapcsán. Carmen Reinhart, a Világbank alelnöke és egyben vezető közgazdásza úgy fogalmazott, hogy „most a legfontosabb, hogy megnyerjük a háborút, a kiadások rendezésének mikéntjéről elég majd az után gondolkodni”.

(kitekinto.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei