Kárpátalján 18 millióba kerül egy kilométer út – sok vagy kevés?

Kárpátalján 18 millióba kerül egy kilométer út – sok vagy kevés?

16:39 Október 31, 2020

Gazdaság 4088 7 хвилин

Українська

Még ez év májusában vált ismertté, hogy a H-13-as út bekerült a „Nagy építkezés” elnöki programba, és végre megjavítják. Az út javításával kapcsolatos ígéreteket már évek óta hallják a helyiek különböző szintű politikusoktól. Abban az időben azonban, amikor a hágó túloldalán – a Lemberg megyébe legalább macskaköves út volt, a kárpátaljai oldalon sírni akaródzott – egyik gödör a másikat követte. Ezért amikor megjelentek az út javításáról szóló hírek, kevesen hittek abban, hogy az utat megjavítják.

Szeptemberben lezárultak a pályázati kiírások a H-13-as út átlagos javításával kapcsolatban, ami azt jelenti, hogy nincs probléma a finanszírozással. A kivitelező az Onur Construction International Kft. lett.

Elemeztük a Prozorro weboldalát. Állami közbeszerzés, és kiszámítottuk, hogy mennyibe került a H-13-as út átlagos javítása, mennyibe kerül 1 kilométer út és a javítások mellett mi mindenre költöttek el több 100 millió hrivnyát.

A 87 km hosszú utat több szakaszra osztották, és mindegyikre külön-külön hirdettek pályázatot. Az utolsó pályázat elbírálása októberben volt.

A hágótól Uzsokig – 6 km – 176,6 millió UAH, augusztus.

Uzsok–Zsornava – 17 km 325,7 millió UAH, 48,6 millió 4 km útszakaszért augusztusban.

Zsornava–Berezna – 24 km – 439,5 millió UAH.

Nagyberezna–Dubrinicsi – 9 km – 71,8 millió, augusztusban pedig 31,9 millió.

Dubrinicsi–Perecseny – 8 km – 99,1 millió UAH

Perecseny–Ungvár – 19 km – 373 millió UAH.

Amint a táblázatból látható, a H-13-as út, átlagos javítása több mint másfél milliárd hrivnyába (56,68 millió dollár) került az államnak.

A javítási költségek mellett további 900 000 UAH-t költöttek az Ukrdiprodor állami vállalat által elkészítette költségvetési dokumentációra.

További 1,47 millió a földgazdálkodási műszaki dokumentáció elkészítésére a földhatárok megállapítása (helyreállítása) kapcsán, valamint a H-13 Lemberg–Szambir–Ungvár állami jelentőségű közút mellett állandó használatra szánt földterület-gazdálkodási projektek elkészítésére. A hágótól Ungvárig. Vállalkozó-kivitelező – „Centr projektyiv” Kft.

Szinte ugyanannyit – 1,5 millió UAH-t fizettek ki egy részletes felújítási projekt kidolgozásáért.

Ez a négymillió UAH járulékos költség, a felújítási költségek negyed százaléka. Ezért a „Nagy építkezés” felirattal ellátott táblák 30 ezerért, ebben az összefüggésben, csak egy csepp a tengerben egy ilyen költségvetésekben.

Kik a kivitelezők?

Egy helyszín kivételével, az összes szakaszon a kivitelező az Onur Construction International KFT volt. A Wikipedia azt írja, hogy a török ​​„Onur Taahhut” részvénytársaság leányvállalata. Ez utóbbi pedig számos országban, Horvátországban, Tunéziában, Moldovában, Türkmenisztánban végez építkezési munkálatokat, fuvarozást, alvállalkozási, kereskedelmi és ipari tevékenységet. A világranglistán a vállalat 2015-ben a 158. helyet szerezte meg. A társaság hivatalos honlapján olvasható publikációkban az ukrán Elnök köszönő levele is megtalálható a cég munkájával kapcsolatban. Ukrajnában a vállalat utakat, hidakat, csomópontokat és épületeket épít és rekonstruál. Aszfaltbeton gyárai is ​​vannak. Korábban részt vett Kijev–Csap és a Kijev–Odessza út építésében. Az „Onur”-nak aszfaltgyára van Lembergben, és 6 hektár földterülete és épületei vannak a lemberg megyei Ozsidovban – írja a Wikipedia.

Kilométerenként 18 millió

Egy hétköznapi ember számára azonban ezek a milliók vagy milliárdok nem mondanak semmit. Próbáljuk tisztázni, hogy ez sok vagy ez a valós ára az ilyen munkának?

Tehát a számítások megkönnyítése érdekében 1 km út átlagára 18 millió hrivnyát, azaz 650 ezer dollárt tett ki (28-as árfolyamon). Tehát egy 5 km hosszú faluban az út javítása csaknem 4 millió dollárba került az államnak. A szám lenyűgöző. Különösen, ha arra gondolunk, hogy egy közepes falu éves költségvetése évi kb. 700 ezer hrivnya. És ha nem lenne ez az elnöki program, akkor nem lehet tudni, mikor, ki és milyen pénzből javítaná meg az itteni utat.

Mennyi kerül 1 km út Ukrajnában és más országokban?

A Novoje Vremja kiadvány újságírói számításai szerint 2017-ben az útjavítás átlagára az ukrajnai TOP-10 szerződések alapján 12,23 millió UAH volt. Három év alatt az ár 30%-al nőtt – eléri a 18 millió hrivnyát kilométerenként. A normáknak megfelelően, az átlagos javítás „egyes útszakaszok útfelületének javítását jelenti, beleértve a felület „felmarását” is (45 mm mélyen)”. A H-13 esetében a munkálatok közel állnak a „nagy felújítás” kategóriához, mert nemcsak a legfelső aszfaltréteget fektetik le, hanem beton alapot is.

2019-ben Omeljan infrastrukturális miniszter az UNIAN-nak adott interjújában elmondta, hogy Ukrajnában az átlagos útjavítás átlagára 10-20 millió hrivnya között van kilométerenként, és ez a legalacsonyabb ár Európában – közölte a Jevropejszka Pravda.

Tehát, mint láthatjuk, a számok első pillantásra magasnak tűnhetnek, de ezek a jelenlegi realitások. A lényeg, hogy az utak épüljenek, mert ahol van út, ott van előrelépés, növekedési potenciál és a közösségi jólét.

Okszana CSOPAK

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei