Digitalizációval erősít a magyar szerencsejáték

Digitalizációval erősít a magyar szerencsejáték

21:44 November 15, 2020

Gazdaság 2316 2 хвилини

A koronavírus-járvány okozta piaci kihívásokra gyors kínálatbővítéssel válaszolt a magyar Szerencsejáték Zrt., amely az e-sportfogadást követően rövid idő alatt bevezette az e-sorsjegyet is.

Bánhegyi Zsófia kommunikációs igazgató hangsúlyozta: a zrt. komoly üzleti döntéseket hozott, az online játékok bevezetésével együtt az internetes értékesítést is erősítette. Az eddig csak offline kínált kaparós sorsjegyek online is megvásárolhatók október 27-étől.

Az igazgató kiemelte, hogy a profitelvárásokat mindig alárendelik a társadalmi felelősségvállalás, a felelős játékszervezés elveinek. A termékekbe önkorlátozási lehetőségeket építenek be, és a játékosok akár az önkizárást is választhatják. A társaság eredményes évet zárhat, a bevételi terveket az első fél év forgalomcsökkenése ellenére túlteljesítették – mondta Bánhegyi Zsófia.

Kovács Krisztina főosztályvezető közölte, hogy az e-sorsjegyek népszerűek, a játékok száma meghaladja a 300 ezret. A nyerteseknek csaknem 60 millió forintot fizettek ki.

A társaság szeptemberben közölte: 2019-ben 542,6 milliárd forint árbevételt és több mint 27,5 milliárd forint adózott eredményt ért el, 114,4 milliárd forinttal járult hozzá a közösségi kiadások finanszírozásához, különböző adók, járulékok, díjak, osztalék formájában. A sorsjegyek tavaly az előző évinél 11,9 százalékkal magasabb, 125,3 milliárd forintos bevételt hoztak.

(mandiner.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei