Zelenszkij 8 ezer hrivnya támogatásban részesíti a vállalkozókat

Zelenszkij 8 ezer hrivnya támogatásban részesíti a vállalkozókat

12:34 November 25, 2020

Gazdaság 10393 2 хвилини

Українська

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy 8 ezer hrivnya segélyben részesíti azokat a vállalkozókat, akiknek üzleti tevékenységét kár érte a karanténintézkedések szigorítása miatt.

A hírt az államfő egy videofelvételen közölte, melyet az Elnöki Hivatal tett közzé. Elmondása szerint ugyanilyen támogatásban részesülnek a munkahelyüket elvesztő személyek.

A kormány az elmúlt hét során kellett kidolgozza a vállalkozástámogatással kapcsolatos intézkedéseket. „Rövid időn belül a parlament elé kerül több törvényjavaslat is, melyek értelmében egyszeri támogatásban részesülnek azok a vállalkozások, melyek tiltott szférába tartoznak a szigorított karantén miatt. Amennyiben ön vállalkozó és be kell zárnia vállalkozását, esetleg elbocsátották munkahelyéről, 8 ezer hrivnya segélyben részesülhet” – jelentette ki az elnök.

Ahhoz, hogy megkapják a támogatást, be kell jelentkezniük a Gyija alkalmazásba, meg kell adniuk adataikat és bankkártyaszámukat. Az államfő leszögezte, hogy az adatok megadását követő néhány napon belül a fent említett összeget elutalják a bankkártyára.

Az előzetes számítások szerint körülbelül 1,2 millió ukrán állampolgár igényli majd a támogatást, a program keretösszege 10 milliárd hrivnya.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei