FAO: Féléves csúcson a világpiaci élelmiszerárak

FAO: Féléves csúcson a világpiaci élelmiszerárak

10:05 December 4, 2020

Gazdaság 3035 2 хвилини

Українська

Fél éve tartó folyamatos emelkedést követően novemberben hatéves csúcsra nőttek a világpiaci élelmiszerárak, ami elsősorban a növényi olajok drágulására vezethető vissza – írja az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

A FAO által számított novemberi árindex októberhez képest 3,9 százalékkal 105 pontra nőtt, tavaly novemberhez képest pedig 6,5 százalékkal emelkedett.

A havi szintű növekedés 2012 júliusa óta a legnagyobb volt és a mutató 2014 decembere óta a legmagasabb szintre került.

Az idén januárban az átfogó árindex 2,5 ponttal alacsonyabban 102,5 ponton volt.

A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, szemestermények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

Novemberben a növényi olajok árindexe emelkedett a legjelentősebben, 14,5 százalékkal októberrel összevetve, amit elsősorban a pálmaolaj drágulása okozott.

A szemestermények árindexe havi szinten 2,5 százalékkal, éves összevetésben 19,9 százalékkal nőtt novemberben.

A cukor árindexe októberhez képest 3,3 százalékkal emelkedett, a tejtermékeké pedig 0,9 százalékkal csaknem 18 havi csúcsra nőtt.

A húsfélék novemberi árindexe 0,9 százalékkal nőtt októberrel összevetve, de még így is 13,7 százalékkal elmaradt a tavaly novemberi szinttől.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei