Az Alibaba alapítójának felbukkanása a magasba emelte a részvényeket is

Az Alibaba alapítójának felbukkanása a magasba emelte a részvényeket is

12:16 Január 21, 2021

Gazdaság 2154 2 хвилини

Jack Ma egy élő közvetítésen először tűnt fel, amióta a kínai kormány közel három hónapja megkezdte üzleti birodalmának megszorítását. Megjelenésének következtében pedig az Alibaba részvényei rögtön 9 százalékot emelkedtek. A hollétével kapcsolatban is rengeteg kérdés merült fel, ám megjelenését még nagyobb rejtély övezi.

A Bloomberg beszámolója szerint, az Alibaba (BABA) milliárdos társalapítója szerdán rövid beszédet mondott egy évente megrendezett eseményen, amelynek célja a falusi tanítók méltatása volt. Az ünnepséget Sanyában rendezték meg, Kína egyik üdülővárosában. Ma felbukkanása különös fejlemény akkor, amikor az üzletember tartozókodási helyéről pontos információi senkinek nincsenek, legalábbis hivatalosan.

Jack Ma, aki egy ideje távolt maradt a nyilvánosságtól, elmondta, hogy több időt fog jótékonyságra fordítani. 

„Újra találkozunk, ahogy a járványhelyzet véget ér” – mondta Ma a videóban, hozzátéve, hogy a személyes jelenléttel való ünneplésre a koronavírus miatt nincs mód.

Jack Ma eltűnése és a bizonytalanság, ami ezzel kapcsolatban érzékelhető volt, nagy nyomás alatt tartotta az Alibaba részvényeit is. A szerdai megjelenése az online eseményen jelentős emelkedést hozott a vállalat részvényei számára, a hír hatására a hongkongi tőzsdén 9 százalékos pluszba ugrottak a vállalat papírjai. Ma egyébként már nem vezetője cégének, hátralépése után más projektjeivel, illetve jótékony célú kezdeményezésekkel foglalkozik.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei