Néhány hét múlva Törökország megkezdi a Boszporuszt elkerülő Isztambul-csatorna építését

Néhány hét múlva Törökország megkezdi a Boszporuszt elkerülő Isztambul-csatorna építését

19:30 Június 5, 2021

Gazdaság 7657 4 хвилини

Українська

Recep Tayyip Erdogan török államfő a televíziós jelzőtorony megnyitóján, amelyet Isztambul 1453-as (akkori Konstantinápoly) elfoglalásának soron következő évfordulójának szenteltek bejelentette, hogy folyó hó elején elkezdik az Isztambul-csatorna építését.  

Mint ismeretes, a Boszporusz-szoros alternatívájának megépítését annak ellenére tervezik, hogy a járványválság súlyosan érintette a török gazdaságot. Amikor Erdogan elnök 10 évvel ezelőtt először jelentette be az isztambuli csatorna építését, sokan „őrült” ötletnek tartották. Ma azonban a Fekete- és Márvány-tengert összekötő, 45 kilométer hosszú, 15 milliárd dollárba kerülő Isztambul-csatorna megvalósíthatónak tűnik.

Az isztambuli csatorna fő feladata – a Boszporusz tehermentesítése, amely Törökország legnagyobb városát szeli ketté. Erdogan azt reméli, hogy a csatorna és a híd felépítése több ezer munkahelyet hoz létre, és növeli az ő népszerűségét a 2023-as elnöki választások előtt.

Jelenleg a törökök nem nagyon elégedettek azzal, ahogyan az elnök és csapata a gazdaságot irányítja és ahogyan a világjárvány ellen küzd. Olaj volt a tűzre egy alvilági alak közelmúltbeli nyilatkozata, amelyben Erdogant és környezetét számos bűncselekménnyel vádolta meg, többek között korrupcióval is.

Az isztambuli csatornával együtt egy új, félmillió lakosú város, valamint a csatorna partjait összekötő számos híd építését is tervezik. „Június végén kezdjük el az isztambuli csatornával kapcsolatos munkálatokat” – jelentette be Erdogan. „Városokat építünk a csatorna partján, amely megerősítik az Isztambul-csatorna szépségét és stratégiai fontosságát.”

A járvány okozta gazdasági válság következményei enyhítése érdekében Erdogan elnök a gazdaság megnyitását tervezi, és a vakcináció segítségével újraéleszteni az ország turisztikai szektorát. A kormány csökkenteni akarja a folyó fizetési mérleg hiányát, erősíteni kívánja az üzleti életet, amely kevesli az állam támogatását. Törökország lakosságát leginkább a gyorsan növekvő inflációra panaszkodik.

Erdogan elhessegette a kritikusok félelmét, miszerint a csatorna érinti az adófizetőket, tönkreteszi a környezetet, és felborítja a múlt században aláírt, a Fekete-tenger biztonságát garantáló megállapodást. Erdogan elmondása szerint, Törökország nem lép ki a montreux-i egyezményből (nemzetközi hajózási egyezmény, amely szavatolja Törökország számára az ellenőrzési jogok kizárólagosságát a Boszporusz és a Dardanellák tengerszorosok felett hadihajók és ellátó-hajók áthaladását tekintve, szabad áthaladást biztosítva a polgári hajók számára békeidőben. Megkötése 1936-ban történt. Törökország ígéretet tett, hogy betartja a nemzetközi hajózási jogszabályokat). Erdogan kihangsúlyozta, hogy a hadihajók is használhatják majd az új csatornát.

Eközben Epdogan potenciális ellenfele az elnökválasztásokon, Isztambul polgármestere, Ekrem Imamoglu kategorikusan ellenzi ezt a nagyszabású projektet. Állítása szerint a csatorna miatt 16 millió isztambuli lakost marad víz nélkül, örökre elpusztítja a természetet és „olyan helyre változtatja, ahol lehetetlen lesz élni”.

És múlt pénteken az ügyészség le akarta tartóztatni Imamoglu-t, Isztambul polgármesterét, akit azzal vádolnak, hogy „megsértette Törökország választási bizottságát”.

 

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei