Zelenszkij telefonbeszélgetést folytatott az IMF vezetőjével

Zelenszkij telefonbeszélgetést folytatott az IMF vezetőjével

15:05 Július 30, 2021

Gazdaság 2860 3 хвилини

Українська

Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke telefonon tárgyalt Kristalina Georgievával, a Nemzetközi Valutaalap ügyvezető igazgatójával. A felek megvitatták az IMF-fel való együttműködést és az ukrajnai reformokat, számolt be az Elnöki Hivatal hivatalos honlapján.

Zelenszkij megköszönte Kristalina Georgievának, hogy támogatta Ukrajnát a világjárvány nehéz évében.

„A 2,1 milliárd dolláros részlet segített abban, hogy támogassuk a lakosságot, a kis- és középvállalkozásokat, orvostudományunkat a számos lockdown időszakában” – mondta Zelenszkij.

A felek megvitatták a jelenlegi IMF készenléti program végrehajtását. Két kulcsfontosságú törvényjavaslatról van szó, amelynek célja a bankok vállalatirányításának megerősítése, valamint a Legfelsőbb Igazságügyi Tanácsról, a bírák Legfelsőbb képesítési bizottságáról szóló törvények.

A beszélgetőtársak megvitatták az Ukrajnában zajló reformok és az intézményi változások előrehaladását, többek között tekintettel a földpiac megnyitását, az infrastruktúra reformját, a parlament által első olvasatban jóváhagyott, a deoligarchizációról szóló törvényjavaslatot.

Zelenszkij megjegyezte, hogy személyes felügyelete alatt tartja az igazságügyi reformot, és mindent megtesz annak sikeres végrehajtása érdekében.

Zelenszkij megvitatta Georgievával Ukrajna Nemzeti Bankjáról szóló törvényjavaslatot, amelyet nemzetközi partnerek részvételével dolgoznak ki, és amelyet a Parlament az őszi ülésszakán fog megvitatni, valamint Ukrajna Nemzeti Korrupcióellenes Irodájáról szóló törvény elfogadását a második olvasatban.

Külön tárgyalták meg az ukrán gazdaság fellendülésének ütemét – Ukrajna állami költségvetésének végrehajtását és a gazdasági növekedés konkrét mutatóit. A felek megállapodtak abban, hogy fokozzák az ukrán kormány és az IMF képviselőinek közös munkáját. Zelenszkij elnök ukrajnai látogatásra hívta meg Kristalina Georgievát, hogy személyesen beszéljék meg az eredményes együttműködés további lépéseit.

 

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei