Csalt a Világbank: Hamisították a Kínával kapcsolatos adatokat

Csalt a Világbank: Hamisították a Kínával kapcsolatos adatokat

10:26 Szeptember 18, 2021

Gazdaság 3080 3 хвилини

Українська

A Világbank abbahagyja Doing Business címet viselő, az országokat a vállalkozások működtetése kapcsán értékelő jelentését, miután a vizsgálatok szerint a vezetőség utasítására a jelentéshez használt adatokat meghamisították annak készítői – írja az Al-Dzsazíra cikkére hivatkozva a Világgazdaság.

Az adatokkal kapcsolatos szabálytalanságokat vizsgáló bizottság szerint a változások eredményeként a listán Kína 7 hellyel került feljebb, miközben a jelentés készítőire az akkori Világbank elnök Jim Jong Kim és az akkori vezérigazgató Kristalina Georgieva gyakorolt nyomást, aki jelenleg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élén áll.

A Doing Business jelentés rendkívül fontos helyet foglal el a gazdasági életben, mint egy szakértő elmondta, szinte minden nemzetközi üzleti környezetet értékelő számítás, országkockázati elemzés során használják az abban foglalt adatokat és rangsort.

A 2018-as jelentés Kína helyezését hét helyezéssel javította, miközben a bank jelentős mértékű tőkét igyekezett az ázsiai hatalomtól bevonni. Kína az Egyesült Államok és Japán után a bank harmadik legnagyobb részvényese. A változások azonban Azerbajdzsánt, Szaúd-Arábiát és az Egyesült Arab Emírségeket is a valóságosnál kedvezőbb fényben tüntették fel.

A szervezet egyik szenior vezetője elismerte, hogy geopolitikai megfontolásokból módosítottak az adatokon, amit Georgieva meg is köszönt neki, mint a multilaterializmus érdekében tett lépést. Ez azt jelentette a vezető szerint, hogy a tőkebevonás során nem dühítették fel Kínát.

A most nyilvánosságra hozott vizsgálat szerint a kutatók tisztában voltak a lépések helytelenségével, ám féltek a büntetéstől a Georgievának dolgozó Simeon Djankov részéről.

Az IMF vezér nem ért egyet a vizsgálat eredményével és annak személyét érintő megállapításaival. Az IMF igazgatótanácsa vizsgálja a vezetővel kapcsolatos megállapításokat a szervezet szóvivője szerint.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei