Az Emírségek első Öböl-menti ország ahol széntüzelésű erőmű épül

Az Emírségek első Öböl-menti ország ahol széntüzelésű erőmű épül

18:23 November 30, 2020

Gazdaság 3323 2 хвилини

Українська

Az Egyesült Arab Emírségek lesz az első Öböl-menti arab állam, amely szénből állít majd elő villamosenergiát. Könnyen lehet azonban egyben az utolsó is, mivel a kormányok a tisztább energiaforrások felé fordulást szorgalmazzák, a megújuló energia ára ráadásul csökkenő tendenciát mutat.

A Hassyan széntüzelésű erőmű Dubajban épül mintegy 3,4 milliárd dolláros beruházás keretében. Az első ütemben 600 megawatt kapacitású létesítményt a tervek szerint 2023-ra 2400 megawattosra bővítik.

Az építkezés 2016-ban kezdődött el, a projekt pedig azért egyedülálló mert a kőolajban és földgázban gazdag Öböl-menti államokban nem volt még szénerőmű.

A szén egyébként a legszennyezőbb hordozónak számít az energiatermelésben, ezért is furcsa, ugyanakkor a Hassyan erőmű károsanyag-kibocsátása a földgáz-üzemű erőművekén alapulnak. Ez pedig alacsonyabb karbonkibocsátási értékeket jelent, mint amit az EU illetve a Világbank ajánl a szénerőművek számára.

A Nemzetközi Energiaügynökség korábbi állítása szerint, ha a dubaji erőmű teljes kapacitáson üzemel majd, az az emírségek energiaszükségletének 20 százalékát adhatja, a helyi lakosság és vállalkozások számára a mostaninál lényegesen kedvezőbb áron.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei