Az Audi tevékenységét a magas költségek miatt Kínába és Mexikóba helyezik át. A brüsszeli Forest szomszédságában található terület jövőbeni felhasználását fontolgatják.
Bezárják az Audi brüsszeli gyárát a belga fővárosban, és elengedik 3000 dolgozóját, akik pénteken mentek be az utolsó műszakba.
A tavalyi év felénél már csökkent a termelés, és 1500 és 2000 közötti munkahelyet szüntették meg. Október végén nem merült fel komoly befektető vagy vevő, így a gyár idén februárban bezárásáról döntöttek.
„Csak fura érzés, hogy a végéhez közeledik” – mondta az egyik alkalmazott. „Amikor 15 éve jársz ide, a gyár az életed nagy részét képezi. Aztán egyszer csak vége. Mintha életed egy egész részének vége lenne.”
A brüsszeli Forest szomszédságában található gyárban 2006 óta szerelnek össze luxus Audikat, amikor az akkori Volkswagen gyárat megmentették a bezárás szélétől.
Csaknem 20 évvel később azonban nincs jó hír az Audi Brussels dolgozóinak. 2024 elején bejelentették, hogy a gyár autógyártását Kínába és Mexikóba helyezik át.
Az Audi haszonkulcsát túl alacsonynak ítélték, a belga munkásokat pedig túl drágának ítélték.
Az Audi döntése, hogy 2025 februárjában bezárja brüsszeli gyárát, az európai gazdaság általánosabb tendenciáját, azaz az ipar leépülését tükrözi.
„Ez gyűlölet, mert eldobnak minket.” Stavros szakszervezeti képviselő, aki közel 40 éve dolgozik az Audi brüsszeli gyárában, nem örül a német autógyártó azon döntésének, hogy 2025 februárjában bezárja brüsszeli telephelyét.
Az elektromos modellek csökkenő eladásaira és a magas strukturális költségekre hivatkozva a Volkswagen-csoport leányvállalata úgy döntött, hogy leállítja a Q8 e-tron elektromos SUV gyártását Belgiumban, és azt Mexikóba helyezi át.
Ez a döntés 4000 közvetlen és közvetett alkalmazottat hagy bizonytalanságban, különösen azért, mert még nem találtak vevőt a telephelyre.
Az Audi gyár bezárása azonban nem egyedi eset az európai autóiparban, amelyet súlyosan érint a lassú növekedés és a kínai modellek által támasztott fokozott verseny. 2024 eleje óta folyamatosan követik egymást a termeléscsökkentésekről, elbocsátásokról és gyárbezárásokról szóló bejelentések: Stellantis Olaszországban, Michelin Franciaországban, és mindenekelőtt a Volkswagen Németországban, amely története során először tervezi három gyártóüzem bezárását anyaországban.
Az autóipar jelenlegi válsága egy mélyebb problémát tükröz, amely évtizedek óta zavarja az európai gazdaságot: az ipari szektor leépülését, avagy a dezindusztralizációt. Ez a kifejezés arra utal, hogy egy országban vagy régióban csökken az ipar részesedése a jólét megteremtésében. Európában az ipar részesedése a bruttó hazai termékből (GDP) az 1991-es 28,8%-ról 2023-ra 23,7%-ra csökkent, ami a Világbank szerint harminc év alatt közel 18%-os csökkenést jelent.
Ezt a jelenséget több tényező magyarázza, többek között az automatizálás, amely csökkenti a munkaerő iránti keresletet, valamint az alacsonyabb költségű országokba történő áttelepülés.
A szolgáltatásalapú gazdaságra való áttérés, a csökkenő vásárlóerő, az emelkedő energiaköltségek és az olyan gazdaságok, mint Kína és az Egyesült Államok fokozódó versenye szintén megterheli az európai ipart.
Az Európai Szakszervezeti Intézet által összeállított adatok szerint ennek következtében 2019 és 2023 között 853 000 ipari munkahely szűnt meg Európában.
„Lázadok, mert elveszítem a jövőm egy részét, holott nem vagyunk csődben ” – panaszolja Basil, aki 5 éve dolgozik az Audi gyártósorain.
Sok kollégájához hasonlóan a harmincas éveiben járó brüsszeli fiatalembert is megdöbbentette, hogy a bezárásra akkor került sor, amikor az Audi 2023-ban közel 6,3 milliárd eurós működési nyereséget könyvelhetett el. „Nem értjük, igazságtalannak tartjuk ” – teszi hozzá, elítélve a munkavállalók feláldozását a nyereségesség nevében.
Ezzel a jelenséggel szembesülve Európa az úgynevezett „zöld” technológiákra összpontosítva próbálja megerősíteni iparát. Az európai zöld megállapodás ipari terve az erőforrás-függetlenség erősítését és az energiaátalakításba beruházó vállalatok támogatását célozza. Ez a terv két pilléren nyugszik: az egyik az átmenethez szükséges fémekhez való hozzáférés biztosítására irányul, a másik pedig a „nettó zéró” ipari szabályozás, amely a szén-dioxid-semlegesség mellett elkötelezett vállalatokat támogatja.
Bertrand Candelon, az UCLouvain Egyetem nemzetközi pénzügyek professzora szerint ezek dicséretes célok, de hatalmas beruházásokat igényelnek.
„800 milliárd euró mozgósítása – ahogyan azt Mario Draghi, az Európai Központi Bank korábbi elnöke az európai versenyképességről szóló jelentésében ajánlja (a szerző megjegyzése) – óriási méreteket ölt. Az államháztartások jelenlegi helyzetét tekintve pedig ez elsősorban azoknak a nagy államoknak kedvez, amelyeknek megvannak a pénzügyi forrásai ahhoz, hogy beruházzanak ezekbe a szén-dioxid-semleges iparágakba.”
Eközben Kína és az Egyesült Államok továbbra is óriási összegeket fektet be saját iparágaiba, megszilárdítva pozíciójukat a nemzetközi piacokon, beleértve az európait is.
Candelon szerint ez az ipari dominanciáért folytatott verseny kereskedelmi háború benyomását kelti, és növeli az Európára nehezedő nyomást, hogy felzárkózzon, miközben 2050-re szén-dioxid-semlegességre törekszik.
