Leállás jön a Tesla egyetlen európai üzemében

Leállás jön a Tesla egyetlen európai üzemében

21:35 Június 5, 2024

Gazdaság 1337 3 хвилини

Українська

Júniusban öt napra leáll a Berlin melletti üzem.
A Tesla júniusba öt napra leállítja a gyártást egyetlen európai üzemében, a Berlin melletti Grünheidében – jelentette be kedden a cég szóvivője, megerősítve a Handelsblatt című lap hétfői, a dolgozóknak szóló közleményre hivatkozó beszámolóját.

A termelést fejlesztési és felújítási okokból június 7-én, 14-én, 17-én, 27-én és 28-án állítják le. A szóvivő tájékoztatása szerint a tervezett üzemszüneti napok a hatékonyság növelését, valamint az alkatrészek rendelkezésre állását és a ciklusidők optimalizálását szolgáló fejlesztésekre lettek beütemezve.

A júniusra meghirdetett leállások nem az első üzemszünetet jelentik a Teslánál az idén. Január végén a cég a Vörös-tengeren a kereskedelmi hajók ellen intézett támadások miatt bekövetkezett alkatrészellátási fennakadások okán állította le mintegy két hétre a termelés. Márciusban pedig az áramellátást ért szabotázsakció miatt volt kénytelen csaknem egy hétig leállítani a gyártást.

A Tesla már több mint két éve gyárt elektromos autókat Berlintől délkeletre fekvő üzemében. A gyárban mintegy 12 ezren dolgoznak. Az elektromos autók iránt csökkenő globális kereslet miatt a Tesla világszerte létszámcsökkentést jelentett be, ami a grünheidei üzemben 400 munkahelyet érint.

Mindazonáltal a Tesla továbbra is a gyártás felfuttatását tervezi. A brandenburgi üzem ugyan még nem érte el az eredetileg kitűzött évi egymilliós gyártási célt, az új cél azonban már évi kétmillió autó legyártása.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei