Az Ukrtelekom telekommunikációs vállalat 2024-ben nem emeli a szolgáltatások árait

Az Ukrtelekom telekommunikációs vállalat 2024-ben nem emeli a szolgáltatások árait

09:50 Október 4, 2024

Gazdaság 11 2 хвилини

Українська

Az Ukrtelekom társaság 2024-ben változatlanul hagyja szolgáltatásainak jelenlegi árait, az internetszolgáltatás számos szolgáltató által bejelentett díjemelése az adóemelés miatt semmilyen módon nem érinti az Ukrtelekom ügyfeleit – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál a cég sajtószolgálatára hivatkozva.

A jelentés szerint Ihor Jaremcsuk, az Ukrtelekom kereskedelmi igazgatója elmondta: „Új tarifát dolgoztunk ki Az ár nem újdonság névvel, amelynek köszönhetően az előfizetőink két évre előre tudják, milyen a díjszabásuk! Az ár nem változik az infláció, a hálózatok energiafüggetlenségének fenntartási költségei miatt. Ez lehetővé teszi az új előfizetők számára, hogy családi költségvetésükben megtervezhessék az internetköltségeiket”

A kereskedelmi igazgató szerint az adók a fogyasztói végső tarifa több mint 30%-át teszik ki. Ugyanakkor az Ukrtelekom időben fizet és teljes mértékben a költségvetés minden szintjén. „2023-ban a vállalat több mint 1,35 milliárd hrivnya adót fizetett, 2024 első hat hónapjában pedig több mint 660 millió hrivnyát” – emlékeztetett Ihor Jaremcsuk.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei