Virtuális kártyára utalják majd Zelenszkij ezer hrivnyáját – Gazdasági Minisztérium

Virtuális kártyára utalják majd Zelenszkij ezer hrivnyáját – Gazdasági Minisztérium

17:40 Október 27, 2024

Gazdaság 162 2 хвилини

Українська

Volodimir Zelenszkij elnök a héten programot hirdetett, miszerint minden ukrán ezer hrivnyát kap, amit virtuális kártyára utalnak – jelentette be vasárnap Olekszij Szobolev, a gazdasági miniszter első helyettese az ukrán televízió adásában, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Szobolev elmondta, hogy személyenként ezer hrivnyáról van szó életkortól és társadalmi státusztól függetlenül. A pénz december–január–február folyamán használható fel – tette hozzá. A kifizetések a National Cashback kártyára történnek – jelezte. Ez egy virtuális kártya, amely a Gyija applikációban nyitható meg – magyarázta.

A gazdasági miniszter első helyettese elmondta, hogy ez a kezdeményezés az ukrán mikro- és középvállalkozásokat is támogatja majd. „Ez a pénz meg van jelölve – vagyis van egy meghatározott kör, amelyen belül el lehet költeni. De a hadseregnek is lehet majd adományozni” – jegyezte meg Olekszij Szobolev, hozzátéve, hogy a gyerekek után is jár majd a virtuális pénz.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei