A Volkswagen három németországi üzem bezárását és több tízezer dolgozó elbocsátását tervezi

A Volkswagen három németországi üzem bezárását és több tízezer dolgozó elbocsátását tervezi

22:52 Október 28, 2024

Gazdaság 18 3 хвилини

Українська

A Volkswagen legalább három németországi üzem bezárását, több tízezer alkalmazott elbocsátását és a legnagyobb európai gazdaságban megmaradó üzemei kapacitásának a csökkentését tervezi.

A Volkswagen szeptember elején jelentette be hivatalosan, hogy a magas energia- és bérköltségek, a kemény ázsiai verseny, az európai és kínai kereslet gyengülése, valamint a vártnál lassabb elektromos átállás miatt felmondani készül az 1994 óta érvényben lévő munkahelyvédelmi programját, amely 2029-ig gátat szab az elbocsátásoknak.

A Volkswagen hétfőn közleményt adott ki arról, hogy a szerkezetátalakítás elengedhetetlen szükségessége miatt szerdán, a negyedéves eredménybeszámoló publikálásával és a bértárgyalások második fordulójának megkezdésével egyidőben nyilvánosságra hozza a munkaerőköltségek csökkentésére vonatkozó konkrét javaslatait.

Európa legnagyobb autógyártója hetek óta tárgyalásokat folytat a szakszervezetekkel tevékenysége átszervezésének és költségei csökkentésének a tervéről, németországi üzemek bezárását is beleértve. A német autógyártók attól is tartanak, hogy az Európai Unió és Kína közötti kereskedelmi háború célkeresztjébe kerülnek, mivel a héten hatályba lépnek a kínai elektromos járművekre kivetett magas uniós vámok.

A Volkswagen nem részletezte, hogy mely üzemek lennének érintettek, és azt sem, hogy a Volkswagen-csoport mintegy 300 ezer németországi alkalmazottja közül hányat bocsátanának el. Sajtóhírek szerint a bezárásra ítélt gyárak Németország keleti tartományaiban, Zwickauban, Chemnitzben és Drezdában találhatók, az elbocsátott dolgozók száma elérheti a 30 ezret. „A helyzet súlyos. A versenyképesség visszaszerzését célzó átfogó intézkedések nélkül nem engedhetjük meg magunknak az alapvető beruházásokat a jövőben” – mondta Gunnar Kilian, a Volkswagen-csoport igazgatótanácsának tagja.

Thomas Schaefer, a VW márka igazgatója szerint a német gyárak nem elég termelékenyek, és 25-50 százalékkal a tervezett költségek felett vannak, ami azt jelenti, hogy egyes telephelyek kétszer olyan drágák, mint a versenytársaké.

Forrás

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei