A Legfelső Tanács levette napirendjéről a Hmelnyickiji Atomerőmű építésének befejezéséről szóló törvénytervezetet
A Legfelső Tanács keddi ülésén levette a napirendjéről a Hmelnyickiji Atomerőmű blokkjainak építéséről szóló törvénytervezetet – közölte az Ukrajinszka Pravda hírportál Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő Telegram-csatornájára hivatkozva.
A jelentés szerint a honatya azt írta: „Nincs elég szavazat.” A Hmelnickiji Atomerőmű 3. és 4. számú blokkjainak elhelyezéséről, tervezéséről és kivitelezéséről szóló 11146. számú kormány-törvénytervezetről van szó, amelyet még 2024 áprilisában jegyeztek be. Korábban ez a projekt vitákat váltott ki a társadalomban és a képviselői testületben. De a képviselők szerint december 17-én, kedden ez került első napirendi pontként a Legfelső Tanács ülésére.
Katarina Maternova, az EU ukrajnai diplomáciai képviseletének vezetője hétfői interjújában hangsúlyozta, hogy az Európai Unió struktúrái nem vettek részt ennek a jogalkotási kezdeményezésnek az előkészítésében. „Nem vettünk részt ennek a törvénytervezetnek az előkészítésében. De ez a döntés teljes mértékben az ukrán hatóságok hatáskörébe tartozik, hogy Ukrajna épít-e atomerőművet vagy sem” – mondta.
(vb/pravda.com.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás