Bevágta a féket a szlovák gazdaság, szembesültek a realitásokkal
A romló nemzetközi környezet és a folytatódó takarékossági intézkedések miatt Szlovákia gazdasági növekedése idén a korábban várt közel felére esik vissza – derül ki a Szlovák Nemzeti Bank frissített makrogazdasági prognózisából. A szlovák gazdaság a lakossági fogyasztás visszaesése miatt is szenved.
Peter Kazimír jegybankelnök közölte, 2025-ben a szlovák gazdaság 1,2 százalékkal nő; a tavaszi előrejelzés még 1,9 százalékos GDP-növekményt vetített előre – igaz, jövőre már valamivel magasabb mutatót, 1,6 százalékot várnak.

Szembesültünk a valósággal, tavaly még abban bíztunk, hogy idén akár 3 százalékos növekedés is összejöhet – magyarázta Kazimír.
Ami az inflációt illeti, 2025-ben 4 százalék körüli éves pénzromlást várnak, ami elsősorban a januárban életbe lépett magasabb áfaalapkulcs következménye. Horváth Mihály jegybanki csúcsvezető viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy jövőre az infláció – főleg az alacsony kereslet miatt – 2 százalék körüli szintre mérséklődhet.
Nem ússza meg a szlovák gazdaság a további konszolidációt
A gazdaság lefékeződésének hátterében az áll, hogy a nemzeti bank már figyelembe vette a Trump-adminisztráció vámháborús terveit, emellett romlottak a geopolitikai feltételek is. Továbbá kiderült, hogy a pénzügyminisztérium
- az idei 2,8 milliárd eurós konszolidációs csomag után
- jövőre további, 1,7-1,8 milliárdos takarékossági intézkedéstervezetet állít össze, amely minden bizonnyal visszafogja a lakossági fogyasztást.
Azt se felejtsük el, hogy a szlovák gazdaság az első negyedévben csupán 0,2 százalékkal bővült 2024 utolsó negyedéhez képest. A vállalkozói szféra helyzetének romlását megérzi a munkaerőpiac is, nőhet az állástalanok aránya.
Korábban a munkaerőpiac ellenállt a sokkoknak és a gazdasági stabilitás pillére volt, most viszont e téren is változott a helyzet – tette hozzá a jegybankelnök.

Az államadósság 60 százalék fölé kúszhat
Horváth Mihály szerint különösen az iparban romlik a helyzet, ahol már második éve érződik az elbocsátások hatása, igaz, eddig az utcára kerülők mindig találtak munkát, köszönhetően a szlovák mércével történelmi mélypontnak mondható, alig 5 százalékos munkanélküliségnek.
A nominális bérek ugyan nőnek, azonban a tavalyinál lassabb mértékben:
- 2024-ben 5,8 százalék volt a növekmény,
- idén már csak 4,8 százalékot várnak (ez alig egy százalékos reálbér-növekedést tesz lehetővé),
- jövőre pedig 4,4 százalék a prognózis.
- A nemzeti bank ebben az évben a GDP 4,7 százalékát elérő államháztartási hiányt vár,
- a GDP-hez mért államadósság pedig átlépi a 60 százalékot.
A jegybank elkerülhetetlennek tartja a további konszolidációs intézkedéseket, mert ezek nélkül rendre 5 százalék fölé kúszhatna az éves államháztartási hiány.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás