Egy fellebbezési bíróság törvénytelennek mondta ki a Trump által bevezetett vámok többségét

Egy fellebbezési bíróság törvénytelennek mondta ki a Trump által bevezetett vámok többségét

16:10 Augusztus 30, 2025

Gazdaság 1175 3 хвилини

A fellebbezési bíróság törvénytelennek mondta ki a Donald Trump elnök által április óta bevezetett vámok többségét pénteken, ezzel fenntartotta a kereskedelmi ügyekben eljáró szövetségi bíróság korábbi határozatát, a vámok ugyanakkor átmenetileg hatályban maradhatnak.

A washingtoni székhelyű Egyesült Államok Szövetségi Kerületi Fellebbezési Bíróságának tagjai 7-4 arányban úgy találták, hogy az új vámok többségének esetében a bevezetés hivatkozási alapjaként szolgáló gazdasági vészhelyzet nem áll fenn, illetve az elnök túllépte hatáskörét, ezért a vámokról szóló intézkedések érvénytelenek.

A bírói tanács ugyanakkor engedte, hogy október 14-ig a vámok hatályban maradjanak, időt hagyva az adminisztráció számára, hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságához forduljon.

Donald Trump Truth Social közösségi oldalán megjelent bejegyzésében élesen bírálta a bíróságot és annak határozatát, valamint jelezte, hogy fellebbeznek, majd meggyőződését fejezte ki, hogy a Legfelsőbb Bíróság érvényben hagyja a vámokról szóló intézkedéseit.

 „Ha ezeket a vámokat meg kellene szüntetni, az teljes katasztrófa lenne az ország számára” – fogalmazott és hozzátette, hogy ez pénzügyileg meggyengítené Amerikát olyan időkben, amikor erősnek kellene lennie.

Donald Trump az április 2-án bejelentett átfogó vámintézkedéseket az elnököt intézkedési jogkörrel felruházó nemzetközi gazdasági vészhelyzetről szóló 1977-es törvény (International Economic Emergency Act) alapján vezette be.

Az Egyesült Államok költségvetésének júliusig 142 milliárd dollár bevétele származott vámokból, ami több mint kétszeresével haladja meg az előző év azonos időszakának vámbevételét.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei