Hatalmas a bizonytalanság az olajpiacon, egyre nagyobb kilengések mentén alakul az árfolyam.
Most épp lefelé vette az irányt a Brent, amire egy hétvégi esemény a magyarázat. A Brent nyersolaj határidős jegyzése több mint 4,5 százalékot esett ma reggel és már a hordónkénti 73 dollár alá is benézett a jegyzés, miután Izrael megtorló csapásai Irán ellen a hétvégén elkerülték az ország olajipari létesítményeit és nukleáris infrastruktúráját, ezzel jelentősen csökkentek az energiaellátás zavarai miatti félelmek.
Az izraeli vadászgépek szombaton Irán-szerte katonai létesítményeket vettek célba, válaszul az október eleji iráni rakétatámadásokra – az olajárak ebben a hónapban a közel-keleti geopolitikai kockázatok növekedése miatt vad kilengéseket mutattak, Izrael megtorlása pedig most visszafogottabb volt, mint amitől a piacok tartottak, ami felcsillantotta a reményt a regionális konfliktus további enyhülésére.
A keresleti oldalon a fő fogyasztó Kína gyenge gazdasági aktivitására utaló jelek továbbra is nyomást gyakorolnak a Brent árára, a hétvégi adatok az ipari szektor nyereségességének csökkenésére utaltak a közelmúltbeli kormányzati ösztönzők ellenére. Ezen felül a piaci szereplők az OPEC+ lehetséges kibocsátás-kiigazításait és az amerikai választások következményeit figyelik, ezek szintén komoly hatással lehetnek az olaj árára.
A robusta kávé világpiaci árai az elmúlt 45 év legmagasabb szintjére emelkedtek a termelési hiány miatt.
A Nemzetközi Kávészervezet (ICO) jelentése szerint áprilisban az ilyen típusú kávé ára 16,8%-kal, fontonként 1,93 dollárra emelkedett, ami 1979 óta a legmagasabb szint.
Az áremelkedést befolyásolták a vietnami, a robusta kávé legnagyobb termelőjének számító alacsony termés miatti aggodalmak.
A szervezet adatai szerint az egyéb kávéfajták árai 14,8-17,8%-kal emelkedtek.
A Bloomberg adatai szerint a vietnami szárazság történelmi csúcsra emelte a helyi kávé árait, mivel a gazdálkodók és a brókerek továbbra is tartanak készleteket, nehogy lemaradjanak a jobb ajánlatokról a gyenge 2023–24-es termést követően.
„Nem tudjuk megmondani, mikor érik el az árak a csúcspontot” – mondta Tran Thi Lan Anh, a nagy vietnami exportőr, a Vinh Hiep Co igazgató-helyettese.
Vietnam adja a világ Robusta kávébabkészletének körülbelül egyharmadát, amelyet általában instant italokhoz és eszpresszókávéhoz használnak.
Az ügynökség megjegyezte, hogy a magasabb nyersanyagárak egy idő után megjelennek a kiskereskedelmi árakban, de az arabica árának kisebb emelkedése segít ellensúlyozni a kávéfogyasztók árát.
Az afrikai termelési nehézségeknek köszönhetően soha nem látott szintre ugrott nemrég a kakaó árupiaci jegyzése, ráadásul az iparági szakértők arra számítanak, hogy az előttünk álló időszakban nem várható enyhülés a piacon. Az elképesztő mértékű drágulás a világ vezető csokoládégyártóinak költségnövekedésével fenyeget, végső soron pedig a költségek áthárításán keresztül akár az édességek drasztikus drágulásához vezethet.
Átlépte a tonnánkénti 5365 dolláros szintet a kakaó árupiaci jegyzése, ezzel soha nem látott szintre került az árfolyam.
Utoljára több mint 46 éve, 1977 júliusában láthattunk rövid ideig a mostanihoz hasonlóan magas jegyzést, akkor 5360 dollárig kúszott fel nagyon rövid ideig az árfolyam.
A mostani jegyzés több mint duplája az egy évvel ezelőtti szintnek, a 2022 szeptemberi lokális mélypontnál pedig több, mint 140 százalékkal magasabb.
Egy alapvetően egy földrajzilag behatárolt, koncentrált piacról beszélünk a kakaótermesztés esetében, ugyanis a globális kínálat közel 60 százalékát két afrikai ország, Elefántcsontpart és Ghána adja. Előbbi a legjelentősebb kitermelő, a mögöttünk álló hónapokban pedig az átlagosnál melegebb és szárazabb időjárásnak, illetve az országon áthaladó Harmattan passzátszélnek köszönhetően elkezdtek kiszáradni az elefántcsontparti kakaóföldek, aminek következtében kifejezetten alacsonyan alakult a termés: a januárban lezárult szüreti időszakban
Az átlagos terméshozamhoz képest közel 40 százalékkal alacsonyabb mennyiséget tudott a világpiacra bocsátani az afrikai ország.
A piaci szereplők jelenleg attól tartanak, hogy a szűkösen alakuló kínálat nem fog tudni lépést tartani a magas kereslettel, jelentős hiányt okozva a kakaópiacon – ezt a várható hiányt árazva lőtt az egekbe a kakaó jegyzése.
Ami pedig a jövőbeli kilátásokat illeti: egyes iparági szakértők szerint még jelentős tér van a további áremelkedés előtt, az átlagosnál erősebben alakuló Harmattan-időszak ugyanis még március közepéig tarthat, további fennakadásokat okozva az elefántcsontparti termelésben és szállításban. Ezen felül a hosszabb távú időjárási kilátások sem kedvezőek, az előrejelzések alapján a következő hetekben az átlaghőmérséklet Nyugat-Afrikában 2 Celsius-fokkal lesz magasabb az általában megszokottnál, ez szintén rossz hír a kakaótermesztők számára.
Bár a kakaótermesztés alapvetően az afrikai régióra koncentrálódik, a feldolgozás és a fogyasztás már jóval inkább európai és észak-amerikai történet: az elképesztő mértékű drágulás a kakaó árában a világ vezető csokoládégyártóinak költségnövekedésével fenyeget, végső soron tehát
A költségek áthárításán keresztül akár az édességek drasztikus drágulásához vezethet.
A FAO élelmiszerár-indexe májusban átlagosan 124,3 pontot ért el, ami 22,1%-kal marad el a történelmi csúcstól.
Az élelmiszerek világpiaci árának alapindexe 2023 májusában az elmúlt két év legalacsonyabb szintjére esett. Ezt bizonyítják az Egyesült Nemzetek Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) adatai.
Az ok a gabona, növényi olaj és tejtermék árának nagymértékű csökkenése volt. Júniusban a nemzetközi élelmiszer-nyersanyagárak irányadó átfogó árindexe 122,3 pont lett, ami 1,7 pont (1,4 százalék) csökkenés májushoz képest, és 37,4 ponttal (23,4 százalékkal) alacsonyabb a 2022. márciusi rekordértékhez képest. Az átfogó mutató júniusi csökkenését elsősorban a cukor, a növényi olajok, a gabonafélék és a tejtermékek indexeinek csökkenése okozta, miközben a húsárindex gyakorlatilag nem változott.
A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, gabonatermények, húsfélék, tejtermékek és cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe. FAO gabonaárindex júniusban átlagosan 126,6 pont volt, 2,7 ponttal (2,1 százalékkal) alacsonyabb a májusinál, és 39,7 ponttal (23,9 százalékkal) maradt el az egy évvel korábbitól. A havi összevetésben az összes jelentősebb gabonaféle világpiaci ára csökkent.
A növényiolaj-árindex júniusban átlagosan 115,8 pont volt, ami 2,9 pontos (2,4 százalékos) csökkenés májushoz képest, egyben 2020 novembere óta a legalacsonyabb. Az index csökkenését különösen a pálma- és napraforgóolaj világpiaci árának esése váltotta ki, amit csak részben ellensúlyozott a szója- és repceolaj drágulása.
A tejtermékek árindexe júniusban átlagosan 116,8 pont volt, ami 1,0 ponttal (0,8 százalékkal) alacsonyabb, mint májusban, és 33,4 ponttal (22,2 százalékkal) alacsonyabb az egy évvel ezelőttinél. A mutató júniusi gyengülését elsősorban a nemzetközi sajtárak esése okozta és mérsékelten csökkent a tejpor ára is, miközben drágult a vaj.
A FAO húsárindexe júniusban átlagosan 117,9 pont volt, gyakorlatilag megegyezett a májusival. A múlt hónapban emelkedett a baromfi- és sertéshús nemzetközi ára, és szinte ugyanolyan mértékben csökkent a szarvasmarha- és juhhús ára. Tavaly júniushoz képest a húsárindex 8,1 ponttal (6,4 százalékkal) csökkent.
A cukorárindex átlagosan 152,2 pont volt júniusban. Ez 5,1 pontos (3,2 százalékos) csökkenést jelent májushoz képest, és ez volt az első visszaesés négy egymást követő havi emelkedés után. A cukor ára idén júniusban 34,9 ponttal (29,7 százalékkal) volt magasabb a tavaly júniusinál. Tavaly a FAO átlagos élelmiszerár-indexe 143,7 pont volt, 18 ponttal (14,3 százalékkal) magasabb, mint 2021-ben.