Kijevben a Yasno energiaszolgáltató azt tervezi, hogy már január 29-től megkezdi az adósok lekapcsolását az elektromos hálózatról – jelentette be csütörtökön Szerhij Kovalenko, a Yasno vezérigazgatója az ukrán televízió maratoni háborús adásában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Kovalenko elmondta: „Az első lekapcsolások valamikor január 29-én kezdődnek. Az adósok kétféle jelzést kaphatnak. Az első, amikor a cég a tartozásról értesít, és kéri, fizessék azt ki. Ez valamennyi módon történik, az SMS-től, a Viber-ben küldött leveleken és chat-en keresztül az egyes személyeknek szóló telefonhívásokig.”
A vezérigazgató szerint a második értesítés a fogyasztó, közvetlenül lekapcsolása a hálózatról. „Ami a figyelmeztetést illeti, hivatalos dokumentumként 10 nappal a lekapcsolás előtt kiküldik. Ez az első szakasz, amikor az embernek van ideje (tartozásokat fizetni – a szerk.). És 5 napon belül küldik a hálózatok. Ez a 10 nap – a helyzetből való kilábalást és az adósság kifizetését szolgálja” – mondta.
Kovalenko megjegyezte, hogy ez nem jelenti azt, hogy január 29-től mindenki kap értesítést, akinek tartozása van. „A legnagyobb tartozás szerint rangsoroljuk az adósokat. A második kritérium pedig a tartozás mélysége. Vagyis ha egy hónapja vannak adósok, ez nem olyan nagy probléma, van reményünk, kommunikálunk velük. És vannak olyan adósságok, amelyek egy évesek vagy annál hosszabbak” – tette hozzá. Elmondása szerint a lekapcsolásra az első figyelmeztetés kézhezvétele után 10 nappal kerül sor.
„Az ilyen forgatókönyv elkerülése érdekében ki kell fizetni az adósságot. Ez nem nagy probléma. Számos elektronikus csatorna létezik, amelyen keresztül lehet fizetni: a weboldaltól kezdve a mobilalkalmazásig. Ezt a világ bármely pontjáról megtehetik” – mutatott rá Szerhij Kovalenko.
Hiányt okozhat a hideg időjárás miatti áramfogyasztás-növekedés – figyelmeztettek energetikai szakemberek. A hírt az Ukrenerho közölte december 5-én.
„Ma reggel alacsonyabb a hőmérséklet, mint tegnap. Ennek megfelelően nő a fogyasztás szintje. Szintén a fogyasztás szintjét befolyásolja a rossz időjárás miatt megszakított nyugati régió fogyasztói áramellátásának fokozatos helyreállítása. Ez áramhiányhoz vezethet a rendszerben” – áll a jelentésben.
Az energetikai szakértők arra kérik az ukrán állampolgárokat, hogy az energiarendszer egyensúlyának megőrzése érdekében takarékoskodjanak az áramfogyasztással. Az Ukrenerho diszpécserközpont ugyanakkor még nem prognosztizál napközbeni hiányt az energiarendszerben. Fogyasztási korlátokat nem vezettek be. Áramszüneti ütemtervet nem vezettek be, és nem is terveznek egyelőre.
A modern történelem legnagyobb villamosenergiarendszer-javítási kampányáról beszélt hét végén az energiaügyi miniszter. Herman Haluscsenko reméli, hogy a téli hónapokban is biztosítani tudják a háborúban álló ország energiaellátását. Ehhez a fűtési szezonig 1,7 gigawatt termelőkapacitást kell létrehozniuk.
Bár részleteket nem közölt a miniszter, de elmondta: nagyon bízom abban, hogy a most folyó munkák eredményeként a fűtési szezonban is megbízhatóan biztosítani tudjuk az ország energiaellátását.
Ukrajna energiainfrastruktúrája elleni orosz rakéta- és dróntámadások millióknál okozott áramszüneteket és vízkimaradásokat a tavaly télen.
Haluscsenko szerint, bár nehéz megjósolni az új orosz támadások mértékét, Ukrajna képes lesz a szükséges javításokat és karbantartásokat elvégezni.
Ukrajnában június 30-tól új árakat vezettek be az áramszolgáltatás terén a vállalatok számára, az árak csaknem a duplái az eddigi tarifáknak.
A vállalkozások számára a villamos energia új limitárai előírják, hogy június 30-tól az esti fogyasztási csúcsidőszakban, 19:00-23:00-ig a felső határár ezentúl 7200 UAH/MWh lesz, ami 80%-kal drágább a jelenleginél.
Éjjel, 00:00-tól 7:00-ig és 23:00-tól 00:00-ig a villamos energia árának felső határa 50%-kal emelkedik, 2000-ről 3000 UAH/MWh-ra.
A nappali órákra a Nemzeti Szabályozó 25%-kal – 4000 UAH-ról 5000 UAH/MWh-ra emelte a tarifát reggel 7 óráról este 7 óráig.
Az energetikai szakemberek Ukrajna 12 régiójában csaknem 2 millió fogyasztónál javították meg az áramszolgáltatás terén kialakult problémát. Erről az ukrán Energiaügyi Minisztérium sajtószolgálata számolt be.
A harcok miatt azonban Donyeck megyében 26 településen szünetel az áramszolgáltatás, és 12 300 fogyasztó maradt áram nélkül – áll az Energiaügyi Minisztérium közleményében.
Ezenkívül a korábbi támadások eredményeként Zaporizzsja, Szumi, Harkiv, Herszon és Csernyihiv megyék fogyasztóinak egy része szintén áram nélkül maradt.
Ukrajnában nemcsak a szomszédos országokból, hanem más uniós országokból is lehetővé vált az elektromos áram sürgősséggel történő fogadása – közölte szerdán az Ukrenerho állami áramszolgáltató vállalat a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A vállalatt tájékoztatása szerint a vonatkozó megállapodást az ENTSO-E európai energiaszövetség 15 rendszerirányítójával írták alá. A dokumentum lehetővé teszi Ukrajnának, hogy segítséget kérjen előre nem látható helyzetekben, például az Orosz Föderáció ukrán energetikai infrastruktúra elleni támadásai esetén.
„A sürgősségi támogatás a rendszerirányító kérésére sürgős áramszolgáltatás egy másik országból arra az esetre, ha a belső tartalékok és eszközök már kimerültek a nagyszámú fogyasztó egyidejű lekapcsolásának elkerülése érdekében” – magyarázta Ukrenerho. A vállalat hangsúlyozza, hogy egy ilyen lépés megerősíti Ukrajna energiarendszerének stabilitását, ami kritikus fontosságú egy teljes körű háború körülményei között.
„Barátaink szolidaritásának és elszántságának köszönhetően az Ukrenerho nagyon sok sürgősségi segítségre számíthat. Ezért ma még erősebb az ukrán hálózat, ami azt jelenti, hogy az ukránoknak a legsötétebb időben is lesz otthon villanyuk” – hangsúlyozta Volodimir Kudrickij, az Ukrenerho vezérigazgatója.
Olyan rekordtempóban folyik az energetikai létesítmények helyreállítása, amilyet a háború előtt elképzelni sem tudott volna senki – közölte kedden Volodimir Kudrickij, az Ukrenerho állami áramszolgáltató vállalat igazgatótanácsának elnöke egy televíziós interjúban, számolt be a korrespondent.net hírportál.
A jelentés szerint Kudrickij az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta, hogy Ukrajnában megtanulták, hogyan végezzenek helyreállítási munkálatokat a megsérült energetikai létesítményeken és infrastruktúrán Oroszország rakétacsapásai után, sokszor gyorsabban, mint békeidőben. Ennek köszönhetően javul az energiarendszer helyzete – tette hozzá.
„Rekordtempóban zajlik a helyreállítás, amire az invázió előtt senki sem számított. Minden helyreállítási munkát többször gyorsabban végzünk el, mint amit a hatóságok tűznek ki határidőként. De így is időbe telik, amíg a hálózat összes szűk keresztmetszetét megszüntetjük, és egy percre sem hagyjuk abba a munkát” – hangsúlyozta Volodimir Kudrickij, hozzátéve, hogy Odessza és Kijev egyes kerületeiben lehetnek korlátozások, de ezek nem katasztrofális jellegűek.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Ukrajna már három napja nem korlátozza az áramfogyasztást. Ütemezett áramszünetek is csak bizonyos régiókban vannak
A hétvégi áramfogyasztás csökkenése és két atomerőművi blokk üzembe helyezése miatt vasárnap nem kellett fogyasztási határértékeket megállapítani a megyék számára – számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál az Ukrenerho állami áramszolgáltató vállalat sajtószolgálatára hivatkozva.
A közlemény szerint a fogyasztás szintje továbbra is jelentős, de alacsonyabb, mint korábban. Ezenkívül az Ukrenerho javítócsapatainak munkája és két atomerőmű-blokk üzembe helyezésének köszönhetően az energiarendszerben nincs hiány. Ezért a mai napra fogyasztási határértékeket nem állapítottak meg. De megnövekedett fogyasztás esetén vészleállítás is alkalmazható. Ez elsősorban Odessza, Kijev, Hmelnickij, Zsitomir megyékre és Kijevre vonatkozik, ahol a hálózati korlátozások miatti fogyasztás növekedésével vészleállások lehetségesek.
Az Ukrenerho hangsúlyozta, hogy a fogyasztási korlátok eltörlése csak február 12-re vonatkozik. A munkahét kezdetével és a várható fogyasztásnövekedéssel a korlátozások visszatérhetnek.
Jelenleg is folynak a helyreállítási munkálatok a rakétatámadások és dróntámadások során megsérült hőerőművekben. Folyik az áram importja, és Odesszában is folynak a javítási munkálatok.
Az ukrán fogyasztók egy részének a villanyszámlája még az áramkimaradások ellenére is növekedhetnek, aminek az egyedüli oka, hogy későn továbbítják a villanyóra adatait – közölte vasárnap Szerhij Kovalenko, a Yasno áramszolgáltató vállalat vezérigazgatója a Facebook-oldalán, számolt be az rbc.ua hírportál.
Mint Kovalenko rámutatott: ha a villanyóra állását későn továbbítják, akkor az elfogyasztott áram mennyiségét annak a napi átlagos fogyasztásnak az alapján határoznak meg, amelyet az a korábban rögzített leolvasások függvényében számítottak ki. „Ezért a számlán lévő összeg a szokásosnál magasabb lehet. Még akkor is, ha a fogyasztás általában csökkent az adott hónapban az áramszünetek miatt” – emlékeztetett.
A vezérigazgató hozzátette: azoknak, akik idejében közlik a villanyóra adatait, csökkeni fog a számlájukon lévő összeg. „Ezért most fontos az okos villamosenergia-felhasználás, az adatok idejében történő továbbítása, és az elfogyasztott árammennyiségek rendszeres kifizetése” – összegezte Szerhij Kovalenko.
Január elejétől Rinat Ahmetov oligarcha cége, a D. Trading társaság a villamos energia aktív importálásába kezdett Európából, hogy csökkentse Ukrajna energetikai rendszerének az áramhiányát – közölte szerdán az Ukrajinszka Pravda hírportál a vállalat sajtószolgálatára hivatkozva.
A közlemény szerint „január folyamán a vállalat aktívan importált Európából villamos energiát (a teljes import hozzávetőleg 95 %-át), és azt tervezi, hogy tovább növeli a behozatalt, hogy csökkentse Ukrajna az áramhiányt az energetikai rendszerben, és ezáltal támogassa a gazdaságot és a lakosságot. Az Európából érkező villamosenergia-import javítja a helyzetet Ukrajna energetikai rendszerében. A további, garantált villamosenergia-ellátás lehetőség ad a vállalkozások számára a termelési szint stabilizálására és növelésére. És amint látjuk, ez valóban működik.”
Mint a D. Trading jelezte, az elkövetkező hetekben azt tervezi, hogy növeli az import mennyiségét, és több ügyfél számára biztosít további villamos energiát. Dmitro Maljar vezérigazgató megjegyezte, hogy a jelenlegi kapacitás megközelítőleg havi 500 millió kWh behozatalát teszi lehetővé, ami 2 millió háztartás teljes havi fogyasztásának felel meg. „Általában ez a mennyiség havonta megközelítőleg 1 milliárd kWh-t tehet ki, és jelentősen csökkentheti a villamosenergia-hiányt. Ehhez szükség van az országok közötti metszéspontok kapacitásának bővítésére a szomszédos európai országokkal, elsősorban Romániával és Magyarországgal” – tette hozzá a vezérigazgató.