A német Rheinmetall hadiipari konszern kész gyárat építeni Ukrajnában a legmodernebb harckocsik gyártására – közölte csütörtökön Armin Papperger, a Rheinmetall hadiipari konszern vezérigazgatója egy lapinterjúban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Papperger a Handelsblatt című német lapnak nyilatkozva elmondta: „Tévedés ne essék, Ukrajnának továbbra is szüksége lesz védelemre. E tekintetben készek vagyunk egy Panther harckocsikat gyártó üzemet építeni Ukrajnában is.” Ennek feltétele, természetesen, a háború vége és a kiviteli engedély megléte – tette hozzá.
A Panther harckocsit tavaly nyáron mutatták be, és várhatóan a Bundeswehr fő harckocsija lesz. Németországban a Panthera harckocsinak fel kell váltania a Leopard 2-t.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Ukrajna tárgyalásokat kezdett a német Rheinmetall hadiipari konszernnel tárgyal Panther KF51 harckocsik szállításáról. Ez a legmodernebb német tank.
A jövő hét elején Olaszország zöld utat ad az új cseppfolyósítottföldgáz- (LNG) terminálnak a toscaniai Piombino kikötőjében, és tavasszal megkezdheti a gáztovábbítást – jelentette be a régió kormányzója, Eugenio Giani.
Az infrastruktúra része Mario Draghi miniszterelnök leköszönő kormánya azon tervének, amellyel a tavaly Olaszország gázszükségletének 38 százalékát fedező orosz gázszállítmányokat kívánják pótolni – tudatta a Reuters.
Az 5 milliárd köbméter kapacitású projekt heves ellenállásba ütközött a helyi és a környezetvédelmi alapszervezetek részéről, élükön Francesco Ferrarival, Piombino polgármesterével.
Ferrari aggódik a környezetre és a lakosság egészségére gyakorolt lehetséges negatív hatások miatt, míg más kritikusok szerint félő, hogy a nagyszabású projekt hosszabb ideig tarthatja Olaszországot gázfüggőségben, ami lelassíthatja a megújuló energiára való átállást.
Ferrari kijelentette, hogy bíróságon fogja megtámadni az LNG-terminál engedélyezéséről szóló határozatot.
A régió kormányzója azonban hangsúlyozta, hogy az engedélyt olyan feltételekkel adják ki, amelyek szavatolják a biztonságot, a környezet tiszteletben tartását és a kikötői infrastruktúra károsodásának megelőzését.
Claudio Descalzi, az Eni olasz energetikai vállalat vezérigazgatója a hónap elején elmondta, hogy az új terminál segít feltölteni az olasz tárolórendszert, amely az idei tél végére szinte kiürül, továbbá Olaszország energiabiztonságát is megerősíti.
"Italy cannot waste time: the goal of returning to clean and safe energy production through nuclear power, starting in the next few years, must be clear"
Ukrajna és Románia megállapodást írt alá a Tiszán átívelő híd megépítéséről, amely a Técsői járási Bila Cerkva (Tiszafejéregyház) települést köti majd össze a romániai Máramarosszigettel, az új létesítmény a régi fahidat váltja fel – közölte szerdán az rbc.ua hírportál a Közlekedési Stratégiai Központra (CTSZ) hivatkozva.
A jelentés szerint az Ukrajna és Románia által kötött megállapodásnak megfelelően a tervezett új hídnak meg kell nyitnia a térséget a határon átnyúló kereskedelmi és nemzetközi logisztikai útvonalak előtt. Korábban a két ország közötti forgalom az érintett körzetben egy 2000-ben épült fahídon keresztül zajlott. Az új híd két párhuzamos, 260 méteres műtárgyból áll majd, mindkét irányban két-két forgalmi sávval. A projekt költsége mintegy 30 millió euró lesz, és a létesítmény két év múlva kell üzembe helyezni.
Mint hírportálunk 2020. május 9-én beszámolt róla, Volodimir Zelenszkij elnök kárpátaljai villámlátogatása során Csapon felkereste a Tisza ukrán–magyar közúti határátkelőhelyet, ahol bejelentette, hogy folytatódik a Nagy Építkezés program, amelynek keretében 370 km utat újítanak fel annak az évnek a végéig, és folyik a munka két korszerű ukrán–magyar határátkelő megépítésének a tervén. Az elnöknek a csapi határátkelőhelyen a helyi illetékesek elmondták, hogy a szűk áteresztő képességű Tisza-hídon nagyon sűrű a járműforgalom, de azt nem lehet korszerűsíteni a forgalmi sávok számának növelésével. Reagálásában az államfő jelezte: „dolgozunk azon, hogy elkészüljön két normális, korszerű átkelőhely a létesítmény tehermentesítésére.”
Ukrajna energiarendszerének mintegy 60 százalékát az atomenergia szolgáltatja.
Most kilenc új reaktorblokk építését tervezik – jelentette ki Herman Galuscsenko energiaügyi miniszter. A program első ütemében két új 2 GW teljesítményt biztosító blokk épülne a Hmelnickiji Atomerőműben.
Az atomenergia fejlesztésére törekszünk. Nagyon fontos, hogy még a háború alatt, ebben a nehéz időszakban is vannak olyan cégek, amelyek készek már most befektetni Ukrajnában – fogalmazott a miniszter. Azt is megosztotta: a kivitelező az amerikai Westinghouse atomenergetikai cég. A beruházás összköltsége 14 milliárd dollár.
Az Energiaügyi Minisztérium az amerikai vállalattal az ellátás bővítéséről, valamint a nukleáris üzemanyag-gyártásról is megegyezett.
Today ?? government approved 13 mil ? support for ??. - 5 mil ? to the World Bank fund for Ukraine. - 4 mil ? for restoration of ?? energy infrastructure. - 2 mil ? for ?? war refugees in Moldova. - 2 mil ? to "Grains from Ukraine" initiative.
?: As long as Russia continues its war against Ukraine, NL will provide assistance to Ukraine. Military, humanitarian and diplomatic. We’re allocating €2.5 bn for this in 2023. Ukraine can rely on the Netherlands. We just confirmed this in our conversation with @ZelenskyyUa. pic.twitter.com/VdzMKCqkWR
Genel Müdürümüz ve SAHA İstanbul Yönetim Kurulu Başkanı Sayın @Haluk Bayraktar’ın katılımıyla Ukrayna ile iş birliği imza töreni gerçekleştirdik. 🇺🇦🇹🇷
We held a signing ceremony for cooperation with Ukraine, attended by our General Manager Mr. @Haluk Bayraktar, who serves as… pic.twitter.com/LHib2AncYz
Belfortban ismertette Emmanuel Macron francia elnök nagyszabású tervét a „francia atomenergia-ipar újbóli beindításáról”. A francia államfő hat új EPR típusú atomreaktor megépítését jelentette be 2045-ig.
Ez egy 180 fokos fordulatot jelent, ugyanis 2017-ben a választási kampány során Macron elnök az ország villamosenergia-termelésében az atomenergia arányának csökkentését jelentette be, 75-ről 50%. Ellenben február 10-én Emmanuel Macron Belfortban meglátogatja a Framatome vállalatot, és a francia atomenergia fejlesztésének programját jelenti be az elkövetkezendő 30 évre. A program keretein belül hat új típusú atomerőmű építését tervezik a következő évtizedekben.
Az építkezést a 2035–2045 közötti időszakban tervezik, a kivitelezési költség pedig mintegy 50 milliárd euró. Emmanuel Macron azonban itt nem áll meg, és azt javasolja, hogy 2050-ig további 8 EPR típusú reaktort építsenek, 5 évente egyet 2045 és 2065 között, összköltségük 100 milliárd euró.
A francia államfő az elnökválasztás előtti 2017-es kijelentései ellenére most kihangsúlyozta, hogy kijelentéseiért vállalja a felelősséget: Emmanuel Macron a vállalat alkalmazottaihoz intézett beszédében megnevezte a stratégia drasztikus változásának fő okait. A fő ok pedig az, hogy biztosítani kell Franciaország energiafüggetlenségét az energiaszolgáltatóktól, elsősorban az orosz „ellátási fennakadásoktól”. Másodszor, figyelembe kell venni a villamos energia iránti kereslet növekedését – a szakemberek becslése szerint 2050-ig Franciaországban a villamosenergia-fogyasztás 35%-al nő.
Az atomerőművek üzembe helyezése lehetővé teszi Franciaország számára, hogy megállítsa a villamosenergia-árak emelkedését, és ezzel növelje a lakosság vásárlóerejét. Sőt, az ilyen erőművek építése munkalehetőséget is jelent: csak az első két reaktor építése 10 ezer munkahelyet hoz létre, jelentette ki Emmanuel Macron. Végezetül, a békés atom segít elérni, hogy Franciaország 2050-re elérje az úgynevezett „szén-semlegességet”, vagyis 1990-hez képest hatszorosára csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást.
Az atomenergia újraindításának terve „rendkívül ambiciózus” Franciaország számára – mondta Emmanuel Macron. „30 év alatt Franciaország kell legyen a világ első nagy országa, amely teljesen lemond az ásványi anyagokról, és az éghajlati követelményeknek megfelelően erősítjük ipari energiafüggetlenségünket”, hangsúlyozta a francia elnök.
A Macron elnök által meghirdetett program nem jelenti azt, teljesen lemondanak az egyéb környezetbarát energiafajták fejlesztéséről, mivel beszédében a francia elnök nap-, szél- és egyéb erőművek építését ígérte. Jelenleg a francia atomerőműpark meglehetősen elavult. Jelenleg Franciaországban az 56-ból 12 atomreaktort leállítottak: hét karbantartás alatt áll, 5 berendezése elrozsdásodott.
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, aki jelenleg az ukrán fővárosban tartózkodik, kijelentette, hogy a két ország megállapodott abban, gázvezetéket épít a két ország közötti gázszállítás növelése érdekében. A miniszterelnök ezt a Denisz Smihal ukrán miniszterelnökkel közösen megtartott tájékoztatón közölte.
„Megbeszéltük (Denisz Smihal ukrán miniszterelnökkel – szerk.) a kapacitás nyugatról keletre való bővítését, egy olyan gázvezeték megépítését, amely nagy mennyiségű gázt képes szállítani a közeljövőben” – mondta Morawiecki.
Elmondása szerint Lengyelország már segíti Ukrajnát azzal, hogy gáz ad el számára. „Megtárgyaltuk a gázszállítás kapacitása növelésének lehetőségeit. Ehhez itt kell befektetnünk” – tette hozzá a lengyel kormányfő.
Morawiecki egyben kihangsúlyozta, hogy az orosz Északi Áramlat-2 gázvezeték geopolitikai fenyegetést jelent Európa biztonságára nézve.
Kárpátalján a meglévő határátkelők tehermentesítése céljából újabb határátkelők építését tervezik a Magyarországgal és Romániával közös határszakaszokon.
Az újabb átkelők segítségével össze akarják kötni Bila Cerkvát Máramarosszigettel, valamint Beregdédát Beregdaróccal. Ezen kívül a tervek között szerepel annak az autóútnak is a megépítése, amely összeköti a Kijev – Csap országutat az M3-as nemzetközi autópályával.
A hírt Babják Zoltán beregszászi polgármester jelentette be közösségi oldalán. Az Ukravtodor közútkezelő vállalat kilenc elkerülő út megépítését tervezi a folyó évre, köztük Beregszászét is.
„Végre meghallották kérésünket az illetékes állami struktúráknál: az Állami Közútkezelő Vállalatnál ugyanis bejelentették, hogy 2020-ban kilenc új elkerülő út építéséhez látnak hozzá, s ezek között van a Beregszászt elkerülő út is. A vállalatnál rámutattak, hogy ezen út megépítése »lényegesen javítja Ukrajna vonzerejét a nemzetközi közúti szállítmányozás piacán«” – írja a polgármester.