Az orosz invázió miatt egy kijevi férfi a teljes megtakarítását a Terra nevű kriptovalutába fektette. A célja az volt, hogy megóvja a vagyonát a háború estleges hatásaitól. A Terra viszont azóta mélyrepülésbe kezdett.
Jurij Popovics a teljes vagyonát a Terra nevű kripto valutába fektette. Tartott tőle, hogy a február 24-én kirobbant háború miatt a pénz elértéktelenedik, vagy a háború más hatása miatt veszti el a vagyonát. A The Guardiannak nyilatkozva elmondta, hogy akkor még jó ötletnek tűnt, így menteni a menthetőt, azóta viszont nagyon megbánta a döntését.
Popovics elmondta, hogy a háború miatt világszerte megkongatták a gazdasági vészharangot az élelmiszer- és az energiaárak emelkedése miatt. Hozzátette, hogy akkoriban a kriptovaluta piac kifejezetten erős volt, így logikus lépésnek látszott, hogy megtakarítását átalakítsa ilyen digitális tokenekre, hogy megőrizze az értéküket.
A Business Insider azt írja, hogy Popovics egy Terra nevű stablecoint (magyarul stabil tokent) választott a megtakarítása átforgatására. A stablecoinok mögött elméletileg fiat valuta, esetleg arany vagy államkötvény áll, így értékük papíron jóval stabilabb, mint más kriptovalutáké. Ennek ellenére a Terra nem teljesen olyan, mint a tipikus stablecoinok, amik konkrét stabil eszközökhöz vannak kötve. Ez egy úgynevezett algoritmikus stablecoin, ami azt jelneti, hogy egy algoritmusra támaszkodik a token, ami hozzáköti az értékét egy fiat valutához vagy más eszközhöz.
Május elején a Terra algoritmusa elvesztette a dollárhoz való kötöttségét, a token értéke pedig ezért kezdett zuhanni. A Terrát ekkor mindenki elkezdte eladni, az értéke pedig zuhanórepülésbe került. A jelenség végül egy a bakrohamokhoz hasonló forgatókönyvet eredményezett. Ennek végén a Terra árfolyama tokenenként nagyjából 0,00017 dollárra esett.
Ebből a kriptovalutából már pánikszerűen menekülnek a befektetők
A Terra és a Luna mögött álló blokklánc technológia összeomlása dominó effektust indított a kripto piacon, ami lefelé húzza többek között a bitcoint is.
Popovics befektetése, ami az átforgatáskor még 10.500 dolláros volt ma már kevesebb, mint 500 dollárt ér.
Azt nem tudni, hogy mi indította el a token összeomlását.
A feleségem még nem tud erről a veszteségről. Nem tudom, hogyan mondjam el neki – mondta Popovics.
A Terra bukása miatt a kriptovaluták globális piaci értéke 500 milliárd dollárral csökkent – derült ki a CoinMarketCap adataiból.
[type] => post
[excerpt] => Az orosz invázió miatt egy kijevi férfi a teljes megtakarítását a Terra nevű kriptovalutába fektette. A célja az volt, hogy megóvja a vagyonát a háború estleges hatásaitól. A Terra viszont azóta mélyrepülésbe kezdett.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1653578640
[modified] => 1653568051
)
[title] => Kriptoba menekítette a megtakarítását egy kijevi férfi, szinte mindent elveszített
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=24397&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 24397
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 24398
[image] => Array
(
[id] => 24398
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/kriptovaluta.jpg
[original_lng] => 150117
[original_w] => 1200
[original_h] => 841
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/kriptovaluta-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/kriptovaluta-300x210.jpg
[width] => 300
[height] => 210
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/kriptovaluta-768x538.jpg
[width] => 768
[height] => 538
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/kriptovaluta-1024x718.jpg
[width] => 1024
[height] => 718
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/kriptovaluta.jpg
[width] => 1200
[height] => 841
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/kriptovaluta.jpg
[width] => 1200
[height] => 841
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/kriptovaluta.jpg
[width] => 1200
[height] => 841
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1653557251:12
[_thumbnail_id] => 24398
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2345
[_oembed_92e917c7a3e26d1f4fbe9ac7c5619984] =>
Say goodbye to delays and fees and say ? to Novi — currently rolling out in Guatemala and most of the United States on the Apple App Store and Google Play Store. Check back here for the latest updates on availability, or visit https://t.co/STs3PiQnvvpic.twitter.com/ESoavo5nym
Bár azt, hogy az Európai Unió saját digitális pénz kiadására készül, már egy ideje lehetett tudni – azt azonban nem, hogy az erre vonatkozó tervek mikor válhatnak valóssággá.
A hét elején azonban az EU illetékesei elárulták, hogy milyen ütemterv mentén tervezi bevezetni a saját kriptovalutát, amivel végül a hétköznapi emberek is fizethetnek majd.
Ezek szerint a digitális euró kidolgozása a jövő év végén kezdődhet majd meg, annak teljes megvalósítása, tesztelése és bevezetése pedig további három évet vehet majd igénybe – közölte Fabio Panetta, az Európai Központi Bank igazgatótanácsának tagja. Így – ha minden a terveknek megfelelően megy – az európai kriptopénz 2027-ben válhat majd elérhetővé minden állampolgár számára, akik innentől indíthatnak majd kifizetéseket, átutalásokat és persze vásárlásokat is majd a digitális euró felhasználásával.
Ugyanakkor Panetta óvatosságra intette az embereket a jelenlegi kriptovaluták vásárálásával kapcsolatban. A központi banki vezető elmondása szerint ugyanis ezek egyáltalán nem alkalmasak fizetőeszközökként történő használatra, és aki ezekbe rakja pénzét, az szerinte jobb ha felkészül arra, hogy teljes befektetését elveszítheti. A pénzügyi szakember ezzel gyakorlatilag ráismételt szaktársaira, akik közül korábban már többen is közölték, hogy a Bitcoin és társai lényegében értéktelenek, és árfolyamuk végül nullára eshet majd vissza.A digitális euró nagy előnye az lesz a jelenlegi kriptovalutákkal szemben, hogy egyrészt használatához, a vele történő fizetéshez a boltokban nem kell majd először „valódi” pénzre váltani azt (ami nem mindig lehetséges azonnal a Bitcoin és társai esetében, és amikor igen, akkor is csak szélsőségesen ingadozó árfolyam és kis összegeknél csak rendkívül magas költségek mellett), másrészt olyan jogi garanciákkal is meg lesz erősítve, amik a vele kapcsolatos visszaélési lehetőségeket – amik a jelenlegi kriptovaluták esetében szinte korlátlanok – drámai mértékben visszaszorítják majd.
Forrás: pcforum.hu
[type] => post
[excerpt] => Bár azt, hogy az Európai Unió saját digitális pénz kiadására készül, már egy ideje lehetett tudni - azt azonban nem, hogy az erre vonatkozó tervek mikor válhatnak valóssággá.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1652890800
[modified] => 1652839211
)
[title] => Kiderült mikor jön az EU saját kriptovalutája, a digitális Euró
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=23952&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 23952
[uk] => 24028
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 23953
[image] => Array
(
[id] => 23953
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/1440x810-cmsv2-f3ead8d7-b18e-501b-91a2-ced1c143f9cd-6012126.jpg
[original_lng] => 127857
[original_w] => 1440
[original_h] => 810
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/1440x810-cmsv2-f3ead8d7-b18e-501b-91a2-ced1c143f9cd-6012126-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/1440x810-cmsv2-f3ead8d7-b18e-501b-91a2-ced1c143f9cd-6012126-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/1440x810-cmsv2-f3ead8d7-b18e-501b-91a2-ced1c143f9cd-6012126-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/1440x810-cmsv2-f3ead8d7-b18e-501b-91a2-ced1c143f9cd-6012126-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/1440x810-cmsv2-f3ead8d7-b18e-501b-91a2-ced1c143f9cd-6012126.jpg
[width] => 1440
[height] => 810
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/1440x810-cmsv2-f3ead8d7-b18e-501b-91a2-ced1c143f9cd-6012126.jpg
[width] => 1440
[height] => 810
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/1440x810-cmsv2-f3ead8d7-b18e-501b-91a2-ced1c143f9cd-6012126.jpg
[width] => 1440
[height] => 810
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1652959427:2
[_thumbnail_id] => 23953
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 2618
[translation_required_done] => 1
[_oembed_68415bcd2253ce414e92982ad03ba4f5] =>
the European Parliament just green lighted 5 billion euro in macro-financial assistance to #Ukraine. 534 for, 30 against, 26 abstentions. #Russia
Újabb szankciókat jelentett be az Egyesült Államok, kiterjesztve az intézkedéseket olyan vállalatokra és magánszemélyekre, amelyek segítenek Oroszországnak tompítani a gazdasági büntetések következményeit.
Az Egyesült Államok a szankciók újabb körében a Transkapital orosz kereskedelmi bankot, valamint több mint 40 magánszemélyt vesz célba, köztük Konstantin Malofeev oligarchát.
A Biden-kormányzat közölte, hogy lecsap a kriptovaluta-bányászatban érdekelt cégekre is, mint például a BitRiver, amely szibériai adatközpontokat üzemeltet a bitcoin bányászok számára, megakadályozandó, hogy segítsenek Oroszországnak pénzzé tenni az exportot és a természeti erőforrásokat.
Az Egyesült Államok célja, hogy megnehezítsék az ukrajnai invázió finanszírozását – olvasható a közleményben.
Say goodbye to delays and fees and say ? to Novi — currently rolling out in Guatemala and most of the United States on the Apple App Store and Google Play Store. Check back here for the latest updates on availability, or visit https://t.co/STs3PiQnvvpic.twitter.com/ESoavo5nym
A Magyar Nemzeti Bank 2013 óta regnáló elnöke, Matolcsy György nemrég az MNB weblapján és hivatalos Facebook-oldalán tette közzé abbéli álláspontját, hogy az Európai Unió területén be kellene tiltani a kriptovaluták bányászatát és kereskedelmét.
Matolcsy szerint az EU-nak Kína és Oroszország példáját kellene követnie. Az előbbiben tavaly teljes tiltást hirdettek a kriptobányászatra és a kriptókhoz köthető tranzakciókra, az utóbbiban pedig az MNB-hez hasonlóan januárban az orosz központi bank is a technológia blokkolását szorgalmazta.
Teljes mértékben egyetértek a javaslattal és támogatom az EU fő pénzügyi szabályozó szervének álláspontját, miszerint az Uniónak be kellene tiltania a legtöbb új, a bitcoinhoz hasonló eszköz bányászatának gyakorlatát. Egyértelmű, hogy a kriptovaluták illegális tevékenységeket is támogathatnak és általában pénzügyi piramisjátékot eredményeznek. Az orosz központi bank helyesen állapítja meg, hogy a kriptovaluták szédítő iramú növekedését és piaci értékét elsősorban a jövőbeli növekedésen alapuló spekulatív kereslet határozza meg, ami pedig buborékokat hoz létre.”
Matolcsy ezért EU-s szintű, közös fellépést szorgalmaz az említett piramisjátékok és buborékok kialakulásának megfékezésére, azt viszont megengedné, hogy az uniós állampolgárok és cégek „külföldön, a szabályozó szerek ellenőrzése mellett” tartsanak kriptovalutákat.
Forrás: pcworld.hu
[type] => post
[excerpt] => A Magyar Nemzeti Bank 2013 óta regnáló elnöke, Matolcsy György nemrég az MNB weblapján és hivatalos Facebook-oldalán tette közzé abbéli álláspontját, hogy az Európai Unió területén be kellene tiltani a kriptovaluták bányászatát és kereskedelmét.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1644774240
[modified] => 1644756663
)
[title] => Az egész Európai Unióban betiltaná a kriptovalutákat a Magyar Nemzeti Bank elnöke
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=19673&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 19673
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 19674
[image] => Array
(
[id] => 19674
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/bitcoin.jpg
[original_lng] => 62530
[original_w] => 650
[original_h] => 366
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/bitcoin-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/bitcoin-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/bitcoin.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/bitcoin.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/bitcoin.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/bitcoin.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/bitcoin.jpg
[width] => 650
[height] => 366
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1644749465:10
[_thumbnail_id] => 19674
[_edit_last] => 10
[views_count] => 7493
[_oembed_92e917c7a3e26d1f4fbe9ac7c5619984] =>
Say goodbye to delays and fees and say ? to Novi — currently rolling out in Guatemala and most of the United States on the Apple App Store and Google Play Store. Check back here for the latest updates on availability, or visit https://t.co/STs3PiQnvvpic.twitter.com/ESoavo5nym
Kiderült, hogy az Intel a közeljövőben saját fejlesztésű chipeket szállíthat a kriptovalutákat bányászó vállalkozásoknak. Mindez a február 20. és 24. között San Franciscóban megrendezésére kerülő International Solid-State Circuits Conference (ISSCC) eseménytervéből volt kiolvasható. A dokumentumban a termékeket Bonanza Mine névvel látták el és azok alkalmazásspecifikus integrált áramkörök (ASIC), amelyeket rendkívül alacsony üzemi feszültség jellemez és különösen energiahatékonyan dolgoznak.
A Fox Business arról számolt be, hogy az Intel már a hivatalos bemutató előtt megállapodott az új chipek első megrendelőjével, amely a következő hetekben a New York-i Tőzsdén megjelenő GRIID nevű startup. A két fél már meg is kötötte a kapcsolódó szerződést. A céget 3,3 milliárd dollárra értékelik, az első chipszállítmányok még idén beérkeznek hozzájuk. A vállalkozás három ipari létesítmény létrehozását tervezi, amelyek összesített teljesítménye 48 megawatt lesz. Az energiát ehhez nem környezetszennyező módon állítják majd elő, épp ezért választotta őket az Intel, nem más Bitcoin bányász cégeket, mint a Marathon vagy a Riot.
A GRIID-et négy éve alapították, és az Intel révén esélye van befogni a Bitmain nevű óriást, mely a bányászpiac 75 százalékát uralja. Az üzleten az Intel részvényesek is nyernek, hiszen tavaly jórészt stagnált a chipgyártó árfolyama, mert értékelésükre nagyon rányomták a bélyeget a tavalyi logisztikai problémák.
Forrás: Sg.hu
[type] => post
[excerpt] => A Fox Business arról számolt be, hogy az Intel már a hivatalos bemutató előtt megállapodott az új chipek első megrendelőjével, amely a következő hetekben a New York-i Tőzsdén megjelenő GRIID nevű startup.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1642976880
[modified] => 1642974181
)
[title] => Máris megrendelőt szerzett a bitcoin-bányász chipjeire az Intel
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=18884&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 18884
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 18885
[image] => Array
(
[id] => 18885
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/bitcoin.jpg
[original_lng] => 111314
[original_w] => 700
[original_h] => 394
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/bitcoin-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/bitcoin-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/bitcoin.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/bitcoin.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/bitcoin.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/bitcoin.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/bitcoin.jpg
[width] => 700
[height] => 394
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1642966982:12
[_thumbnail_id] => 18885
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2303
[_oembed_92e917c7a3e26d1f4fbe9ac7c5619984] =>
Say goodbye to delays and fees and say ? to Novi — currently rolling out in Guatemala and most of the United States on the Apple App Store and Google Play Store. Check back here for the latest updates on availability, or visit https://t.co/STs3PiQnvvpic.twitter.com/ESoavo5nym
A J. R. R. Tolkien angol író tulajdonát kezelő jogi testület, a Tolkien Estate leállította annak a kriptovalutának a bevezetését, amely „az egy token akart lenni mind fölött”.
A JRR Token névre keresztelt digitális valuta augusztusban debütált egy weboldallal, amelyen gyűrűk, hobbit-üregek és egy Gandalfra hihetetlenül hasonlító varázsló volt látható. A szerző fantasy regényeinek jogait kezelő szervezet azonban gyorsan feljelentést tett a Szellemi Tulajdon Világszervezeténél (WIPO).
Válaszul Matthew Jensen, a JRR Token floridai fejlesztőjének ügyvédei azt mondták, hogy a „token” egy általános kifejezés, amit nem szabad összetéveszteni a Tolkien vezetéknévvel, ezért nem sérti a szellemi tulajdont.
A WIPO adminisztratív testületének határozata azonban arra a következtetésre jutott, hogy nem kétséges: a fejlesztő „tudott Tolkien munkásságáról és azért hozta létre a weboldalt, hogy kihasználja a művek hírnevét”.
A Tolkien Estate közlése szerint a JRRToken.com domain név már az ő tulajdonukban van, és minden, a kriptovalutára történő hivatkozást töröltek az internetről.
Say goodbye to delays and fees and say ? to Novi — currently rolling out in Guatemala and most of the United States on the Apple App Store and Google Play Store. Check back here for the latest updates on availability, or visit https://t.co/STs3PiQnvvpic.twitter.com/ESoavo5nym
A National Bureau of Economic Research (NBER) nevű gazdasági intézet a legújabb tanulmánya szerint a világ legnagyobb virtuális fizetőeszközének fejlődése csupán viszonylag kevés ember szándékaitól függ. Az összes bitcoin egyharmada a felső tízezer befektető tulajdonában van. A Bloomberg rámutatott, hogy a kriptovaluta hatalomkoncentrációjára semmilyen hatással nem volt annak növekvő népszerűsége.
A National Bureau of Economic Research különbséget tett a magánszemélyek és a több egyén bitcoin-vagyonát kezelő emberek között. A dokumentum készítői, Igor Makarov és Antoinette Schoar megvizsgálták a bitcoin-címeket, de nem volt kizárható, hogy egy személy tulajdonában több cím is van, sőt, mint kiderült, annak igen nagy a valószínűsége.
A kriptovaluta-termelőknél még nagyobb a hatalomkoncentráció, ugyanis a 10 százalékuk birtokolja a teljes bányászati kapacitás 90 százalékát. Sőt, a 0,1 százalékuk – ami körülbelül 50 bányászt jelent – kezében van a teljes termelési kapacitás fele. Emiatt fennáll a veszélye annak, hogy ha néhány bányász összefog és a saját szája íze szerint hajtja végre a tranzakciókat vagy elutasítja azokat, de akár hamis tranzakciókat is kezdeményezhet.
A kutatók szerint az eredmények azt mutatták, hogy a bitcoin-ökorendszert még mindig a nagy játékosok uralják, s ez független attól, hogy bányászokról, tulajdonosokról vagy a tőzsdéről van szó. Ez a koncentráció sebezhetővé teszi a virtuális fizetőeszközt a rendszerszintű kockázatokkal szemben és lehetővé teszi, hogy a nyereség nagy részét egy kis csoport fölözze le.
[type] => post
[excerpt] => A National Bureau of Economic Research (NBER) nevű gazdasági intézet a legújabb tanulmánya szerint a világ legnagyobb virtuális fizetőeszközének fejlődése csupán viszonylag kevés ember szándékaitól függ.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1635441420
[modified] => 1635384094
)
[title] => Az összes bitcoin egyharmada tízezer ember tulajdonában van
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=16385&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 16385
[uk] => 16617
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 14279
[image] => Array
(
[id] => 14279
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/a3f99fd995d0d2cefac9cce0678eda43b8d1560d-696x407-1.jpg
[original_lng] => 44565
[original_w] => 696
[original_h] => 407
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/a3f99fd995d0d2cefac9cce0678eda43b8d1560d-696x407-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/a3f99fd995d0d2cefac9cce0678eda43b8d1560d-696x407-1-300x175.jpg
[width] => 300
[height] => 175
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/a3f99fd995d0d2cefac9cce0678eda43b8d1560d-696x407-1.jpg
[width] => 696
[height] => 407
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/a3f99fd995d0d2cefac9cce0678eda43b8d1560d-696x407-1.jpg
[width] => 696
[height] => 407
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/a3f99fd995d0d2cefac9cce0678eda43b8d1560d-696x407-1.jpg
[width] => 696
[height] => 407
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/a3f99fd995d0d2cefac9cce0678eda43b8d1560d-696x407-1.jpg
[width] => 696
[height] => 407
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/a3f99fd995d0d2cefac9cce0678eda43b8d1560d-696x407-1.jpg
[width] => 696
[height] => 407
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1635866444:8
[_thumbnail_id] => 14279
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2485
[translation_required_done] => 1
[_oembed_92e917c7a3e26d1f4fbe9ac7c5619984] =>
Say goodbye to delays and fees and say ? to Novi — currently rolling out in Guatemala and most of the United States on the Apple App Store and Google Play Store. Check back here for the latest updates on availability, or visit https://t.co/STs3PiQnvvpic.twitter.com/ESoavo5nym
Elindult a Facebook digitális pénztárcája, amellyel a felhasználók kriptovalutát küldhetnek egymásnak. A Novi nevet viselő pénztárca egyelőre nem minden országban érhető el.
A hírt a The Verge amerikai hírportál közölte, emellett a Twitteren is megjelent. A Facebook szerint a mostani indulás csupán egy tesztfázis, hogy kiderüljön, rendben működnek-e az alapvető funkciók, valamint az ügyfélszolgálattal is problémamentesen fel lehet-e venni a kapcsolatot.
A Novi egyelőre csak az Egyesült Államokban, valamint Guatemalában érhető el, és még nincs benne a Facebook saját kriptovalutája, a Diem/Libra, helyette a Pax Dollar (USDP) nevű virtuális pénzzel létesíthetnek tranzakciókat a felhasználók. Az ügyletek felügyeletét a Coinbase biztosítja.
Érdekesség, hogy a beharangozó hírére amerikai képviselők is reagáltak, akik levélben kérték a Facebookot, hogy állítsa le a virtuális pénztárca tesztelését és ne vezesse be a Diemet – közölte a Yahoo Finance. A tiltakozást a vállalat körül az utóbbi hetekben kirobbant botránysorozat váltotta ki.
Mark Zuckerberg cégalapító és társai azonban jelezték, hogy a virtuális valutát továbbra is el akarják indítani, és már csak a hatóság engedélyére várnak.
Say goodbye to delays and fees and say ? to Novi — currently rolling out in Guatemala and most of the United States on the Apple App Store and Google Play Store. Check back here for the latest updates on availability, or visit https://t.co/STs3PiQnvvpic.twitter.com/ESoavo5nym
Ha minden a demokraták terve szerint alakul, akkor a bankokhoz hasonló szabályozói elvárásokat vezethetnek be a stablecoinokkal foglalkozó kriptodeviza-vállalatok kapcsán az USA-ban.
Bár alapvetően a pénzintézetekhez hasonló szabályokat kellene betartaniuk a stablecoinos cégeknek, a Biden-kormány arra is megkérné a Kongresszust, hogy egy különleges charta alapján igazítsák a szabályozási keretrendszert a kriptocégek üzleti modelljéhez – adta hírül a Portfolio portál.
A rendelkezés elsősorban olyan vállalatokat érintene, mint a Tether Ltd., illetve a Circle Internet Financial Inc., ellenben több szabályozó is aggályát fejezte ki korábban amiatt, hogy a stablecoinok – a valamilyen deviza árfolyammozgását lekövető virtuális pénzek – veszélyesek lehetnek a pénzügyi rendszer stabilitására nézve.
Say goodbye to delays and fees and say ? to Novi — currently rolling out in Guatemala and most of the United States on the Apple App Store and Google Play Store. Check back here for the latest updates on availability, or visit https://t.co/STs3PiQnvvpic.twitter.com/ESoavo5nym
A különös történet tovább folytatódik: vezető biztonsági tanácsadó pozícióba kerülhet a több mint 600 millió dolláros lopás mögött álló hekker. Az állásajánlatot attól a vállalattól kapta, amelynek a sérülékenységét kihasználva lopott el az említett összegben kriptovalutát.
Biztonsági tanácsadói állást kínált a Poly Network annak a hekkernek, aki a cég sérülékenységét kihasználva 611 millió dollárnyi kriptovalutát lopott el – írja az RT.com.
A történet azonban már a kezdetekkor igen különös volt. A Poly Network nevű blokklánc platform ugyanis a múlt héten közölte a Twitteren, hogy hekkerek valószínűleg a történelem egyik legnagyobb kriptovaluta-lopását hajtották végre, és több mint 600 millió dollárnyi tokent irányítottak át három címre.
A hatóságok persze azonnal elkezdtek nyomozni, de közben a cég nyilvánosan kérte a hekkert, hogy adja vissza a pénzt. A kérés önmagában is meglepőnek tűnhetett, az viszont még inkább, hogy már másnap jelentkezett az elkövető, aki közölte, visszaadja a kriptovalutákat, ugyanis valójában nem érdekli a pénz, csupán a platform sérülékenységére akart rávilágítani.
Még aznap valóban vissza is adta az ellopott összeg közel felét. Aztán folytatódott a visszautalás, és már csak 33 millió dollárnyi kriptovaluta hiányzik.
A White Hat álnéven működő hekker most pedig állásajánlatot is kapott a Poly Networktől. A vállalat közleményben jelezte, meghívják a céghez a hekkert, mégpedig vezető biztonsági tanácsadó pozícióba. Emellett 500.000 dolláros jutalmat is felkínálnak neki, amiért rámutatott a rendszer gyenge pontjaira.
[type] => post
[excerpt] => A különös történet tovább folytatódik: vezető biztonsági tanácsadó pozícióba kerülhet a több mint 600 millió dolláros lopás mögött álló hekker. Az állásajánlatot attól a vállalattól kapta, amelynek a sérülékenységét kihasználva lopott el az említe...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1629492120
[modified] => 1629418940
)
[title] => Állásajánlatot kapott a 600 millió dollárnyi kriptopénzt lopott hekker
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=14509&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 14509
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 14510
[image] => Array
(
[id] => 14510
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/kriptovaluta-hacker.jpeg
[original_lng] => 97037
[original_w] => 1080
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/kriptovaluta-hacker-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/kriptovaluta-hacker-300x188.jpeg
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/kriptovaluta-hacker-768x480.jpeg
[width] => 768
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/kriptovaluta-hacker-1024x640.jpeg
[width] => 1024
[height] => 640
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/kriptovaluta-hacker.jpeg
[width] => 1080
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/kriptovaluta-hacker.jpeg
[width] => 1080
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/kriptovaluta-hacker.jpeg
[width] => 1080
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1630263554:5
[_thumbnail_id] => 14510
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4088
[_oembed_92e917c7a3e26d1f4fbe9ac7c5619984] =>
Say goodbye to delays and fees and say ? to Novi — currently rolling out in Guatemala and most of the United States on the Apple App Store and Google Play Store. Check back here for the latest updates on availability, or visit https://t.co/STs3PiQnvvpic.twitter.com/ESoavo5nym