A Brent és a WTI is emelkedést mutat, még nem látni a folyamat végét. Ugyanakkor az okait legalább tudni annak, hogy az elmúlt hat hétben miért emelkedik megállás nélkül az olaj hordónkénti ára, amely így már elérte a 2014 októbere óta mért legmagasabb árfolyamot is.
Szakértők szerint nem csupán a kereslet jelentős növekedése, de az ukrán-orosz konfliktus miatt is további emelkedésre számíthat a piac, a Goldman Sachs és a JPMorgan előrejelzései szerint pedig akár már idén 100 dollár fölé emelkedhet a hordónkénti ár.
A svájci SEB bank valamivel optimistább, a Brent árfolyamát a második negyedévre 85 dollárra becsüli, ám így is szükség lehet a termelési kapacitás növelésére, hiszen az amerikai nyersolajkészlet csak az előző héten egymillió hordóval csökkent.
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC), valamint az Oroszország és szövetségesei közötti, február 2-ai találkozóján vélhetően erről, és a további lehetséges megoldásokról is szó lesz.
A Brent mindeközben csütörtökön 91 dollár fölött járt, a WTI-vel pedig 88,5 dollár környéki áron kereskedtek, utóbbi döntötte meg az említett hétéves árfolyamcsúcsot – írta meg az NRGreport
Forrás: liner.hu
[type] => post
[excerpt] => A Brent és a WTI is emelkedést mutat, még nem látni a folyamat végét. Ugyanakkor az okait legalább tudni annak, hogy az elmúlt hat hétben miért emelkedik megállás nélkül az olaj hordónkénti ára, amely így már elérte a 2014 októbere óta mért legmag...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1643471460
[modified] => 1643457927
)
[title] => Hétéves csúcson az olajár
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=19142&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 19142
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 19143
[image] => Array
(
[id] => 19143
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/olajkutak-koolaj-kinyerese.jpg
[original_lng] => 92174
[original_w] => 1200
[original_h] => 600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/olajkutak-koolaj-kinyerese-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/olajkutak-koolaj-kinyerese-300x150.jpg
[width] => 300
[height] => 150
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/olajkutak-koolaj-kinyerese-768x384.jpg
[width] => 768
[height] => 384
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/olajkutak-koolaj-kinyerese-1024x512.jpg
[width] => 1024
[height] => 512
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/olajkutak-koolaj-kinyerese.jpg
[width] => 1200
[height] => 600
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/olajkutak-koolaj-kinyerese.jpg
[width] => 1200
[height] => 600
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/01/olajkutak-koolaj-kinyerese.jpg
[width] => 1200
[height] => 600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1643450729:12
[_thumbnail_id] => 19143
[_edit_last] => 12
[views_count] => 21510
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 1593
[2] => 41
[3] => 49
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Hírek
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 4769
)
[tags_name] => Array
(
[0] => rekord
)
)
[1] => Array
(
[id] => 17972
[content] =>
Már tegnap is hatalmasat ugrottak a gázárak az európai tőzsdéken, de ez ma folytatódott és újabb rekordszintre, ezer köbméterenként 2000 dollár fölé szökött az európai gázár kora délutánra. A gázár reggel óta folyamatosan emelkedik arra a hírre, hogy leállt a gáztovábbítás a Lengyelországon és Fehéroroszországon áthaladó, kétezer kilométer hosszú Jamal-Európa gázvezetéken Németország felé.
A vezetéken ellentétes irányú gázszállítás indult el Lengyelország felé, azaz a földgáz most nyugatról keletre áramlik. A gázszállítás iránya attól függ, hogy a rendszert működtető cég melyik irányú gáztovábbításra kap nagyobb megrendelést.
A legnagyobb európai gáztőzsde, a holland TTF legközelebbi, januári határidős jegyzésében röviddel 13 óra után 174,61 eurón jegyeztek 1 megawattórát.
Ez ezer köbméterenként 2039 dollárnek felel meg, ami történelmi csúcs.
A holland TTF gáztőzsde 2022 januári kontraktusának áralakulása (euró/MWh). Forrás: theice.com.
Oroszország biztosítja Európa gázszükségletének egyharmadát, és kínálata kulcsfontosságú, amikor a háztartásokat és a vállalatokat egyaránt keményen sújtja a szabadpiaci gázárak meredek emelkedése. A messze legnagyobb orosz gáztermelő Gazprom előrejelzése szerint idei termelése várhatóan 55 milliárd köbméterrel nő a tavalyihoz képest, meghaladja az 510 milliárd köbmétert, ami 10 éves csúcs.
'LNG Force' When the time is there and the golden hour has arrived, all you need is a huge amount of luck (and great relations) to photograph these two interesting LNG carriers: 'Grace Dahlia' & the 'Gaslog Winchester' @LNGspeak@PortOfRotterdam@GateterminalBV@RPPC1933 05/08 pic.twitter.com/rJzxFOXdnO
.@JosepBORRELL meets Fuad #Hussein, Deputy Prime Minister for International Relations Affairs and Minister for Foreign Affairs of #Iraq, at the EU-Iraq Cooperation Council taking place on 19 March 2023 in #Brussels.https://t.co/C6k01EgguX
Még soha nem volt ekkora Kuvait költségvetési hiánya a pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint – írja a Bloomberg.
36 milliárd amerikai dollárt ért el Kuvait államháztartási deficitje a 2020 áprilisától 2021 márciusáig tartó költségvetési évben, ami 175%-kal magasabb az egy évvel korábbinál és rekordnak számít – számolt be a hírügynökség.
A közel-keleti állam költségvetési hiánya részben a koronavírus-járvány gazdasági visszaesést okozó hatása miatt, részben pedig az ezzel szorosan összefüggő tavalyi olajáresés miatt duzzadt soha nem látott méretűre.
A Szuezi-csatorna Hatóság friss közleménye alapján a gCaptain arról számolt be, hogy az egyiptomi Szuezi-csatorna bevételei a 2020–21-es pénzügyi évben (2020. július–2021. június) rekordszintre, 5,84 milliárd dollárra (közel 1800 milliárd forintra) emelkedtek az előző évi 5,72 milliárd dollárról.
A hatóság azt is közölte, hogy a csatorna bevételei az idei év első hat hónapjában mintegy 3 milliárd dollárra nőttek a tavalyi év azonos időszakában elért 2,76 milliárd dollárhoz képest, annak ellenére, hogy márciusban napokra a csatornában rekedt a hatalmas Ever Given konténerhajó.
An aerial port bow view of the aircraft carrier USS AMERICA (CV 66) during its transit through the canal.
Az Ever Given márciusban hat napra elzárta a csatornát, és megzavarta a világkereskedelmet. A hajó e hónap elején hagyhatta el a csatornát, miután a hatóság egyezségre jutott a tulajdonosával és a biztosítókkal.
A hatóság által egy egyiptomi bíróság előtt kártérítésért indított pert vasárnap a megegyezés után leállították – közölték igazságügyi források.
Szuezi-csatornán áthaladó hajók száma 2021 első fél évében 9.763 hajóra nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest, amikor ez a szám 9.546 volt – közölte a hatóság.
A világ hajóforgalmának mintegy 15 százaléka halad át a Szuezi-csatornán, az Európa és Ázsia közötti legrövidebb hajózási útvonalon. Egyiptom számára ez kiemelten fontos devizaforrást jelent.
Az Ever Given zátonyra futása után a csatorna üzemeltetője felgyorsította az átjáró legdélebbi szakaszának kiszélesítésére és mélyítésére irányuló tervét, valamint a 2015-ös bővítés során épített második sáv északabbra történő meghosszabbítását.
A világ második legnagyobb búzatermelőjének számító India ezzel valószínűleg nem előzi meg a világelső Kínát, de a folyamatosan növekvő termőterület és a kedvező időjárás így is soha nem látott termést eredményezhet.
Új csúcsot dönthet az idei mezőgazdasági évben az indiai búzatermesztés. A Karnal elemzőcég számításai szerint ugyanis az ország termelése 115 millió tonnára bővülhet a tavalyi 107 millió tonnáról – írja az RT.com. A növekedés elsősorban a termőterületek növekedésének, a kedvező időjárásnak, valamint a korábbiaknál enyhébb terménykárosító hatásoknak tudható be.
Megállíthatatlan növekedés
A jelenlegi mezőgazdasági év 2020 júniusában kezdődött és 2021 júliusáig tart. Az indiai betakarítás várhatóan március első hetében kezdődik majd. Az erős kínálatra utal az is, hogy a búzaliszt-termelők akár 12 százalékkal is csökkentették az áraikat az elmúlt időszakban.
A kiemelkedően jó termés pedig várhatóan a jövőben is alacsonyan tartja majd az árakat, ami érinti a lakossági fogyasztókat is. Következésképpen folytatódhat a legutóbbi negyedévben már tapasztalt erős eladási trend. Az elemzők szerint májusban és júniusban újabb árcsökkenés jöhet, amikor betakarítják a terményeket.
Az indiai búzatermelés egyébként 2016–17 óta folyamatosan erősödik, ami jelentős részben a termőterület növelésének tudható be. A kormányzati adatok szerint a jelenlegi mezőgazdasági évben 34,63 millió hektáron termeltek búzát az országban, ami 3 százalékos növekedés volt a megelőző évhez képest.
Termelők és exportőrök
A folyamatosan erősödő termelés mellett az indiai export is megnőhet ebben az évben, különösen, ha a kormány támogatja a kivitelt. Ez azért is izgalmas lenne, mert India búzaexportja egyébként elenyésző mértékű. A várakozások szerint ebben a mezőgazdasági évben 3,5-4 millió tonna búzát adhat el India más ázsiai országoknak, szemben a megelőző évben mért 0,18 millió tonnával.
Összevetésképpen, a világ legnagyobb búzaexportőrének számító Oroszország 35 millió tonnát adott el külföldi piacokra a 2019–20-as mezőgazdasági évben, miközben a 85 millió tonnás termelésével csupán a világ harmadik legnagyobb kitermelője volt. A világ legnagyobb búzatermesztő országának számító Kína szintén főleg belföldre termel. Kína a legutóbbi mezőgazdasági évben több mint 134 millió tonna búzát termelt, azonban ehhez képest alig exportált.
A Gooding & Co. az augusztus 7-én lezárult aukción egy 1966-os Ferrari 275 GTB-t értékesített 3,08 millió dollárért – az aukció interneten történt. Az egyedileg tervezett 40 kupé egyike a valaha neten értékesített autók legdrágábbika lett.
Az összeg megítélésénél azt is figyelembe kell venni, hogy egy olyan személygépkocsiról van szó, melyet nem láttak személyesen,bár ez a koronavírus-járvány miatt önmagában persze nem szokatlan.
A Gooding aukciói során a Ferrari teljesített a legjobban a karantén alatt,az aukciós cég öt legfontosabb értékesítéséből négy ilyen gyártmányú volt.
Már korábban is egy Ferrari márkájú autó – egy Enzo – vezette a legmagasabb összegű online aukciós listát 2,64 millió dolláros árral mindaddig, míg a mostani jármű meg nem hódította a csúcsot.
A Hagerty, a rangos szakportál, egy nemrégiben készült jelentésében úgy fogalmaz, hogy a „100 ezer dolláros árat meghaladó járművek terén nem fogunk sok változást látni a koronavírus-járvány hatására,amit a mostani rekord összegű aukció is bizonyít.”
A világ legnagyobb aukciós házai a világjárvány kezdete óta több mint 70 millió dollár értékű klasszikus és gyűjteménybe illő autót árusítottak az interneten. Az egyedi, sőt, a különösen egyedi autók általában jól teljesítettek a járvány idején.
Hozzá kell tenni azonban, hogy rekordméretű online értékesítésre kevés példa akad,különösen nagyértékű Ferrarikat – például – soha nem értékesítettek az interneten.
Az összkép ugyanakkor az aukciós rekord ellenére árnyaltabb, hiszen a Gooding 54 aukcióján csak 36 autó kelt el, amivel az eladási arány 67 százalékot mutat. Más hasonló cégek, mint a Sotheby’s vagy a Bonhams is 70-71 százalékos arányt tudtak elérni, miközben a koronavírus-járvány előtt 75-80 százalékban voltak sikeresek az online aukciók.
A különleges, ritka autók szerelmesei azonban nyertesei lehetnek ennek a változásnak,hiszen a járványhelyzet és az annak nyomán bekövetkező lezárások hozzájárultak a túlfűtött aukciós piac lehűléséhez, így a kevésbé tehetős vásárlóknak nagyobb esélyük nyílik arra, hogy megtalálják álomautójukat.