Denisz Smihal miniszterelnök megbeszélést folytatott Bruno Le Maire francia gazdasági miniszterrel. A hírt az ukrán tisztviselő a Telegramon közölte.
„Tárgyaltam Bruno Le Maire-rel a Spring Meetings 2023 keretein belül. Franciaország készen áll Ukrajnának 2 milliárd eurót biztosítani egy hosszú távú program keretében. Az összeg egy részét helyreállításra fordítják. Köszönjük a támogatást” – írta.
Az Egyesült Államok 18 milliárd dolláros költségvetési támogatást nyújtott az ukrán kormánynak a Világbank mechanizmusain keresztül, és szeptemberben további 4,9 milliárd dollárt folyósít – adta hírül szombaton az rbc.ua hírportál az amerikai külügyminisztérium közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint az amerikai sajtóközlemény jelezte: „Ez a finanszírozás az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és más szervezetek támogatásával együtt lehetővé teszi Ukrajna kormánya számára, hogy a legfontosabb szolgáltatásokat nyújtsa állampolgárainak, miközben küzd Oroszország brutális agressziója ellen.”
A hírportál emlékeztetett arra, hogy az USA ígéretet tett arra, hogy 2023-ban 9,9 milliárd dollár támogatást nyújt Ukrajna költségvetésének, az EU pedig 18 milliárd dolláros makroszintű pénzügyi támogatást nyújt kedvezményes kamatozású hitelek formájában.
markets: Janet Yellen told CNN that lenders may pull back on credit after recent bank failures — doing some of the work of Fed rate hikes https://t.co/eiIgJybBO3
On the sidelines of the #NATOSummit we opened the first foreign office of @ukroboronprom - in Washington, USA. Its main task is to promote joint US-Ukrainian defense projects and enhance our integration into NATO's defense industrial base. pic.twitter.com/3fGoPJrwH6
Litvánia pénzügyminisztere, Gintare Skaiste a Világbank washingtoni kerekasztalülésén kijelentette, hogy országa kötelezettséget vállalt arra, hogy 10 millió eurót különít el Ukrajna helyreállítására a Világbank által létrehozott speciális mechanizmuson keresztül.
A hírt az Ukrinform közölte.
Skaiste kijelentette, hogy az új intézkedés lehetővé teszi, hogy a közeljövőben további forrásokat vonzzanak Ukrajna újjáépítési projektjeihez, és forrásokat biztosítsanak Moldovának, amely Oroszország Ukrajna elleni háborújának negatív következményeivel néz szembe.
Elmondása szerint a Litvánia által elkülönített 10 millió eurót 30 millió euróra emelik, és Ukrajna kritikus infrastruktúrájának helyreállítására használják fel.
A Norvég Menekültügyi Tanács programot indított azoknak a cégtulajdonosoknak a támogatására, akik a harci cselekmények övezetéből Lemberg vagy Ternopil régiókba költöztek, számolt be az ideiglenesen megszállt ukrajnai területek reintegrációjával foglalkozó minisztérium honlapján.
Horvátország továbbra is átfogó segítséget nyújt Ukrajnának, és félmillió euróval járul hozzá a NATO átfogó ukrajnai segélycsomagjához, amelyről a szövetségesek korábban megállapodtak.
Gordan Grlić-Radman horvát külügyminiszter ezt az április 6-i plenáris ülés kezdete előtt jelentette be, a NATO-országok külügyminiszteri tanácskozásának második napján – közölte az Ukrinform tudósítója.
„Ukrajna a figyelem középpontjában áll ezen a miniszteri találkozón. Örömömre szolgál, hogy tegnap 2017 óta először ülést tartottunk a NATO–Ukrajna Bizottság formátumában. A mai ülésen Finnországgal közösen és Svédország részvételével Ukrajna alapos és hosszú távú támogatásáról fogunk beszélni. Ez pénzügyi kötelezettségvállalásokat jelent egy széles segélycsomag részeként, amelyre Horvátország félmillió eurót biztosít” – mondta el.
Emlékeztetett arra is, hogy Horvátország már most is jelentős humanitárius segélyt nyújt Ukrajnának, és a háború elől menekülő ukránok ezreinek nyújt menedéket.
The Ukrainian Foreign Ministry announced the export of grain through Croatian ports. There is already an agreement with Zagreb. pic.twitter.com/FnDAo3Uh9E
Az év eleje óta csaknem 11 milliárd dollár nemzetközi támogatást kapott Ukrajna költségvetése. Az állam költségvetési hiányát zömében a nemzetközi pénzügyi segélyekből finanszírozzák.
Márciusban összesen 4,6 milliárd dollárnyi támogatás érkezett a partnerektől, az év eleje óta pedig csaknem 11 milliárd dollár nemzetközi támogatást kapott Ukrajna költségvetése – adta hírül az Unian ukrán hírügynökség.
A részletes adatokat Jaroszlav Zseleznyak, a Legfelső Tanács Pénzügyi, Adó- és Vámpolitikai Bizottságának alelnöke hozta nyilvánosságra a Telegramon – vette észre a hírügynökség.
Zseleznyak információi szerint az idén már 4,85 milliárd dollár érkezett az EU-tól, mintegy 3,5 milliárd dollár az Egyesült Államoktól és 1,89 milliárd dollár Kanadától.
Mindeközben továbbra is a nemzetközi pénzügyi segélyek maradnak az államháztartási hiányok fedezetének fő forrásai Ukrajna számára – jelentette ki Andrij Pisnij, a Nemzeti Bank vezetője egy márciusi tájékoztatón, ahol elhangzott el az is, hogy az idei évre a szükséges források nagy részét a támogatók már megerősítették.
Március 30-án vált ismertté, hogy a Világbank 132 millió dollárt utal Ukrajnának az ukrán mezőgazdasági szektor helyreállítására, amiből a már meglévő állami programok működését biztosítják majd.
Az IMF ukrajnai missziója február 13-án megkezdte a felkészülést a monitoring program felülvizsgálatára, az IMF Igazgatósága március 31-én jóváhagyta Ukrajna új, négy évre szóló kiterjesztett finanszírozási programját 15,6 milliárd dolláros kerettel.
A Pénzügyminisztérium arra számít, hogy az első részletet, 2,7 milliárd dollárt e program keretében Ukrajna már a közeljövőben megkapja.
A Miniszteri Kabinet jóváhagyta az Egyesült Államok pénzügyi támogatása második részletének átvételéhez szükséges rendeletek elfogadását.
A hírt Denisz Smihal ukrán miniszterelnök közölte a Telegramon.
A támogatás összege 2,66 milliárd dollár lesz. A pénz az IBRD és a Nemzetközi Fejlesztési Szövetség projektjein keresztül érkezik. Smihal hozzátette, hogy további 150 millió dollárt Ukrajna más partnerei biztosítanak.
„Az összeget mentőszolgálataink, tanáraink, orvosaink fizetésére fordítjuk, valamint a nyugdíjasok, belső menekültek, fogyatékkal élők és alacsony jövedelmű családok megsegítésére” – olvasható a bejegyzésben.
markets: Janet Yellen told CNN that lenders may pull back on credit after recent bank failures — doing some of the work of Fed rate hikes https://t.co/eiIgJybBO3
Brave energy workers in Ukraine risk their lives to protect vital infrastructure from Putin's attacks.
USAID is helping Ukraine protect substations like this one in Western Ukraine, providing 10K tons of rebar and 200 miles of steel mesh to secure facilities across the country. pic.twitter.com/UxTGN8TNHr
"We want to see OPEC cut the price of oil and that will automatically stop the tragedy that's taking place in Ukraine. It's a crazy war, and we want to stop it. One way to stop it quickly is for OPEC to stop making so much money and to drop the price… https://t.co/fKeZiJqOBfpic.twitter.com/7Y6zVUbtjr
Az Európai Unió kedden kifizette Ukrajnának a makroszintű pénzügyi segély második részletét, 1,5 milliárd eurót a teljes 18 milliárd eurós csomagból.
A hírt Ursula von der Leyen közölte.
Von der Leyen további 1,5 milliárd euró átutalásáról nyilatkozott Kijevnek a Twitteren. Hangsúlyozta, hogy az uniós támogatás segíti Ukrajna működését, védelmi képességét, és a reformok támogatásával az EU-csatlakozás útjára állítja Ukrajnát.
„Együtt írjuk Ukrajna jövőjét az EU-ban” – jelentette ki.
Ukrajna és az Egyesült Államok tisztviselői és védelmi miniszterei megvitatták a biztonság területén nyújtandó támogatást az Orosz Föderáció teljes körű katonai agressziója elleni küzdelemben.
Az Amerikai Egyesült Államok folytatja Ukrajna katonai, pénzügyi és humanitárius támogatását az Orosz Föderáció agressziójával szemben – áll a Fehér Ház sajtószolgálatának március 18-i, szombati közleményében, amelyet Ukrajna katonai vezetése, az elnök és az állami szervek képviselői az amerikai féllel folytatott online találkozóját követően hoztak nyilvánosságra.
A közlemény szerint a felek megvitatták a biztonsági szférában nyújtandó támogatást az Orosz Föderáció teljes körű katonai agressziójával szemben, valamint a fronton kialakult helyzetet.
Az USA képviselői arról biztosították az ukrán felet, hogy „az USA folytatja Ukrajna fegyveres erői támogatását az Oroszországgal való brutális konfrontáció során”.
„Az ukrán tisztviselők ismertették a frontvonalon kialakult helyzetet, és köszönetüket fejezték ki az Egyesült Államok folyamatos támogatásáért”– áll a publikációban.
A Fehér Ház megjegyezte, hogy az amerikai tisztviselők megerősítették, az USA „megingathatatlan” Ukrajna támogatását illetően, „mivel ő szuverenitását és területi integritását védelmezi”.
Az Amerikai Egyesült Államok 2023 szeptemberéig további 7,4 milliárd dolláros pénzügyi támogatást tervez nyújtani Ukrajnának.
markets: Janet Yellen told CNN that lenders may pull back on credit after recent bank failures — doing some of the work of Fed rate hikes https://t.co/eiIgJybBO3