Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo4OiJlY29ub21pYyI7fXM6Njoib2Zmc2V0IjtpOjIwO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6NzMwO319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 40113
[content] =>
Ukrajna fontolgatja annak lehetőségét, hogy a gabonamegállapodás részeként terményt exportáljon Románia és Bulgária felségvizein keresztül – közölte szerdán Vaszil Bodnar, Ukrajna törökországi nagykövete egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint a diplomata az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta, hogy a gabonamegállapodásból történt kilépéssel Oroszország visszavonta a hajózás biztonságára vonatkozó garanciákat. Úgy vélte, előfordulhat, hogy az oroszok nem váltják be az általuk hangoztatott összes fenyegetést. A veszély azonban továbbra is fennáll, és hatással van a hajózási társaságokra, a biztosítókra és egyebekre – tette hozzá.
Bodnar ugyanakkor jelezte, hogy Ukrajna megfelelő alapot hozott létre ezeknek a kockázatoknak a biztosítására, de vannak bizonyos feltételek. „Lehetőségünk van arra is, hogy hajókat, cégeket vonjunk be. Ez a mi szempontunkból a korábban egyeztetett útvonalnak a használata nélkül is megvalósítható Románia és Bulgária felségvizein keresztül. Ez is egy lehetséges változat, hogy minimalizáljuk a kockázatokat” – mutatott rá.
A nagykövet ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek felelősséget kell vállalnia. „Erre egyrészt azért van szükség, hogy Ukrajnát segítsék egy ilyen forgatókönyv megvalósításában, másrészt nyomást gyakoroljanak Oroszországra, hogy megakadályozzák az esetleges támadásait” – hangsúlyozta Vaszil Bodnar.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna fontolgatja annak lehetőségét, hogy a gabonamegállapodás részeként terményt exportáljon Románia és Bulgária felségvizein keresztül – közölte szerdán Vaszil Bodnar.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1689771000
[modified] => 1689763546
)
[title] => Ukrajna új útvonalon tervezi a gabonafolyosó megnyitását Románia és Bulgária vizein keresztül
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=40113&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 40113
[uk] => 40123
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 40114
[image] => Array
(
[id] => 40114
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/bodnar.jpg
[original_lng] => 29428
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/bodnar-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/bodnar-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/bodnar.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/bodnar.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/bodnar.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/bodnar.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/bodnar.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1689757717:2
[_thumbnail_id] => 40114
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3649
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_7ec0ec62af796490367342645605561d] =>
[_oembed_time_7ec0ec62af796490367342645605561d] => 1721902293
[_oembed_6c7a0480ec5b9680b902a05b30fb9ac3] => @marcel_ciolacu Zis și făcut! 😎 #marcelciolacu #psd #romania #emotii #tva
♬ original sound - Digi24.ro - Digi24.ro
[_oembed_time_6c7a0480ec5b9680b902a05b30fb9ac3] => 1738509228
[_algolia_sync] => 831552236002
[_oembed_591bce97724e9893103d4235eacb39ab] => Добре дошла, България!
EU economy and finance ministers have approved #Bulgaria's entry into the euro area.
From 1 January 2026, 🇧🇬 will start using the euro and enjoy the benefits of joining the single currency.
More on how countries adopt the euro ➡️https://t.co/s3DZtOxvhs pic.twitter.com/Xw2aFezQf1
— EU Council (@EUCouncil) July 8, 2025
[_oembed_time_591bce97724e9893103d4235eacb39ab] => 1759689201
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 1593
[2] => 41
[3] => 17
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Sürgős
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 730
[1] => 164159
[2] => 1424
[3] => 173565
[4] => 173566
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Bulgária
[1] => gabonamegállapodás
[2] => Románia
[3] => új útvonal
[4] => vízi szállítás
)
)
[1] => Array
(
[id] => 40094
[content] =>
A bolgár fegyverexport 200%-kal nőtt 2022-ben, miután Oroszország megkezdte az ukrajnai inváziót.

A hírt a Jevropejszka pravda közölte az Euractivra hivatkozva. Tavaly 1,7 milliárd euró értékben exportáltak speciális fegyvereket Bulgáriából, ami az ország bruttó hazai termékének 2 százaléka.
„A bolgár fegyveripar fejlődik, és a cél a termelés korszerűsítése. Igyekszünk biztonságos környezetet biztosítani az üzemekben dolgozók számára” – közölte a gazdasági miniszter. 2022-ben szinte minden fegyverterméket közvetítőkön keresztül Ukrajnába exportáltak.
[type] => post
[excerpt] => A bolgár fegyverexport 200%-kal nőtt 2022-ben, miután Oroszország megkezdte az ukrajnai inváziót.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1689707820
[modified] => 1689684755
)
[title] => A bolgár fegyverek exportja 200%-kal nőtt az ukrajnai háború kezdete óta
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=40094&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 40094
[uk] => 40088
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 40089
[image] => Array
(
[id] => 40089
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/857ly76t1n-bigjpgc240185844f5e6b47607133183a5f1f6.jpg
[original_lng] => 216651
[original_w] => 1273
[original_h] => 666
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/857ly76t1n-bigjpgc240185844f5e6b47607133183a5f1f6-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/857ly76t1n-bigjpgc240185844f5e6b47607133183a5f1f6-300x157.jpg
[width] => 300
[height] => 157
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/857ly76t1n-bigjpgc240185844f5e6b47607133183a5f1f6-768x402.jpg
[width] => 768
[height] => 402
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/857ly76t1n-bigjpgc240185844f5e6b47607133183a5f1f6-1024x536.jpg
[width] => 1024
[height] => 536
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/857ly76t1n-bigjpgc240185844f5e6b47607133183a5f1f6.jpg
[width] => 1273
[height] => 666
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/857ly76t1n-bigjpgc240185844f5e6b47607133183a5f1f6.jpg
[width] => 1273
[height] => 666
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/857ly76t1n-bigjpgc240185844f5e6b47607133183a5f1f6.jpg
[width] => 1273
[height] => 666
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1689673955:5
[_thumbnail_id] => 40089
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3791
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a097dbced21814fe7057528e39543a8a] => Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine - 2 February 2023
Find out more about the UK government's response: https://t.co/9fAjCUB3J7
?? #StandWithUkraine ?? pic.twitter.com/b8uh2GQxgk
— Ministry of Defence ?? (@DefenceHQ) February 2, 2023
[_oembed_time_a097dbced21814fe7057528e39543a8a] => 1689673957
[_algolia_sync] => 831552228002
[_oembed_591bce97724e9893103d4235eacb39ab] => Добре дошла, България!
EU economy and finance ministers have approved #Bulgaria's entry into the euro area.
From 1 January 2026, 🇧🇬 will start using the euro and enjoy the benefits of joining the single currency.
More on how countries adopt the euro ➡️https://t.co/s3DZtOxvhs pic.twitter.com/Xw2aFezQf1
— EU Council (@EUCouncil) July 8, 2025
[_oembed_time_591bce97724e9893103d4235eacb39ab] => 1760774209
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 33854
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
)
[tags] => Array
(
[0] => 730
[1] => 144098
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Bulgária
[1] => fegyverexport
)
)
[2] => Array
(
[id] => 39826
[content] =>
A bolgár parlament egy vitatott szavazáson elutasította a szélsőjobboldali Vashrazhdane (Újjászületés) párt által javasolt népszavazást, amelynek célja az euró bevezetésének elhalasztása volt.
A bolgár parlament vitatott döntéssel elutasította a Vashrazhdane (Újjászületés) szélsőjobboldali párt által javasolt népszavazást, amelynek célja az euró bevezetésének elhalasztása lett volna. 98 képviselő a népszavazás ellen szavazott, 68-an támogatták, 46-an pedig tartózkodtak.

A népszavazás célja az volt, hogy 2043-ig a bolgár leva maradjon a nemzeti valuta. Bulgária új, nyugatbarát kormánya azonban 2025-re tervezi az eurózónába való belépést. Az ország 2007 óta tagja az Európai Uniónak.
Eredetileg úgy tervezték, hogy Bulgária 2024-ben bevezeti az eurót. A tavalyi 15,3%-os infláció miatt azonban februárban úgy döntöttek, hogy elhalasztják az átállást. A késedelem ellenére az Újjászületés továbbra is ellenzi az euró bevezetését.
Javaslatuk elutasítását követően az Újjászületés most az Alkotmánybírósággal kívánja felülvizsgálni ezt a döntést. A nyugatbarát frakció Bulgária EU-csatlakozási szerződésére hivatkozva védte a népszavazás elutasítását. Kifejtették, hogy mivel nemzetközi szerződésről van szó, az mentes a népszavazás alól.
[type] => post
[excerpt] => A bolgár parlament egy vitatott szavazáson elutasította a szélsőjobboldali Vashrazhdane (Újjászületés) párt által javasolt népszavazást, amelynek célja az euró bevezetésének elhalasztása volt.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1688900400
[modified] => 1688874553
)
[title] => Elutasította az euróbevezetés halasztásának ötletét a bolgár parlament
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=39826&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 39826
[uk] => 39918
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 39827
[image] => Array
(
[id] => 39827
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/bulgaria-szofia-501466.jpg
[original_lng] => 311327
[original_w] => 1125
[original_h] => 633
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/bulgaria-szofia-501466-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/bulgaria-szofia-501466-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/bulgaria-szofia-501466-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/bulgaria-szofia-501466-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/bulgaria-szofia-501466.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/bulgaria-szofia-501466.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/bulgaria-szofia-501466.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1689147104:2
[_thumbnail_id] => 39827
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3546
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 831551836002
[_oembed_591bce97724e9893103d4235eacb39ab] => Добре дошла, България!
EU economy and finance ministers have approved #Bulgaria's entry into the euro area.
From 1 January 2026, 🇧🇬 will start using the euro and enjoy the benefits of joining the single currency.
More on how countries adopt the euro ➡️https://t.co/s3DZtOxvhs pic.twitter.com/Xw2aFezQf1
— EU Council (@EUCouncil) July 8, 2025
[_oembed_time_591bce97724e9893103d4235eacb39ab] => 1759050246
[_oembed_aebd1a115db213b5814301d8f44c7f0e] => В ЄС обговорять "репараційну позику" Україні із заморожених активів РФhttps://t.co/Gi7FScWMi6 pic.twitter.com/I7E4mDUtYj
— Українська правда ✌️ (@ukrpravda_news) October 9, 2025
[_oembed_time_aebd1a115db213b5814301d8f44c7f0e] => 1761800834
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 730
[1] => 205
[2] => 3647
[3] => 3620
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Bulgária
[1] => euró
[2] => euró bevezetése
[3] => parlament
)
)
[3] => Array
(
[id] => 37482
[content] =>
Bulgária feloldja az ukrán mezőgazdasági termékeket szállító autók blokkolását a határon. Ezt Mikola Szolszkij, Ukrajna agrárpolitikai minisztere jelentette be Javor Gecsev bolgár mezőgazdasági miniszterrel folytatott megbeszélését követően – tájékoztat az Agrárpolitikai Minisztérium sajtóközpontja.

„A felek megbeszélték a jelenlegi helyzetet, megállapodtak abban, hogy megvárják az Európai Bizottság döntését, majd folytatják a tárgyalásokat” – áll az üzenetben.
Kedden Luxembourgban várható az EU-tagországok agrárminisztereinek találkozója, ahol döntés születhet az ügyben.
[type] => post
[excerpt] => Bulgária feloldja az ukrán mezőgazdasági termékeket szállító autók blokkolását a határon. Ezt Mikola Szolszkij, Ukrajna agrárpolitikai minisztere jelentette be Javor Gecsev bolgár mezőgazdasági miniszterrel folytatott megbeszélését követően – tájé...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1682339160
[modified] => 1682335377
)
[title] => Bulgária feloldja az ukrán mezőgazdasági termékeket szállító teherautók blokkolását a határon – Agrárpolitikai Minisztérium
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=37482&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 37482
[uk] => 37424
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 37425
[image] => Array
(
[id] => 37425
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/image-8.jpg
[original_lng] => 62737
[original_w] => 696
[original_h] => 364
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/image-8-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/image-8-300x157.jpg
[width] => 300
[height] => 157
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/image-8.jpg
[width] => 696
[height] => 364
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/image-8.jpg
[width] => 696
[height] => 364
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/image-8.jpg
[width] => 696
[height] => 364
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/image-8.jpg
[width] => 696
[height] => 364
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/image-8.jpg
[width] => 696
[height] => 364
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1682324577:5
[_thumbnail_id] => 37425
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3717
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 831548615002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 11
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kiemelt téma
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 11308
[1] => 730
[2] => 4959
[3] => 120
)
[tags_name] => Array
(
[0] => blokkolás
[1] => Bulgária
[2] => mezőgazdasági termelés
[3] => Ukrajna
)
)
[4] => Array
(
[id] => 37315
[content] =>
Bulgária ideiglenes tilalmat vezet be az Ukrajnából származó élelmiszerimportra, de ez nem vonatkozik a tranzitárukra – jelentette be szerdán Galab Donev bolgár miniszterelnök, számolt be az rbc.ua hírportál a BNR című bolgár kiadványra hivatkozva.

A jelentés szerint a bolgár kormányfő elmondta: „A fő ok az, hogy az elmúlt évben az úgynevezett „szolidaritási folyosók” elképzelésével ellentétben jelentős mennyiségű élelmiszer maradt az országban, és megzavarta a fő termelési és kereskedelmi láncokat. Ha ez a tendencia folytatódik, vagy ha még növekszik is, ami más országok hasonló tilalmainak bevezetése után teljesen reális, rendkívül súlyos következményeket vonhat maga után a bolgár üzleti életre nézve.”
Donev reméli, hogy Brüsszel meghallja és megérti az olyan uniós tagállamok álláspontját, mint Bulgária, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia, és átgondolja álláspontját. Hangsúlyozta, hogy Bulgária továbbra is szolidáris Ukrajnával, de „a bolgár mezőgazdasági termelők csődje nem járul hozzá az ügyhöz”.
Arról egyelőre nincs információ, hogy meddig lesz érvényben az Ukrajnából származó élelmiszerimport ideiglenes tilalma. Ilyen irányú döntést a bolgár kormánynak a mai ülésen kell hoznia.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Bulgária ideiglenes tilalmat vezet be az Ukrajnából származó élelmiszerimportra, de ez nem vonatkozik a tranzitárukra – jelentette be szerdán Galab Donev.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1681928580
[modified] => 1681927272
)
[title] => Bulgária ideiglenesen megtiltotta az élelmiszerek behozatalát Ukrajnából
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=37315&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 37315
[uk] => 37301
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 37302
[image] => Array
(
[id] => 37302
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/0c8b58ae4c1b24a973f7584c266d0c18.jpeg
[original_lng] => 66902
[original_w] => 1036
[original_h] => 648
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/0c8b58ae4c1b24a973f7584c266d0c18-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/0c8b58ae4c1b24a973f7584c266d0c18-300x188.jpeg
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/0c8b58ae4c1b24a973f7584c266d0c18-768x480.jpeg
[width] => 768
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/0c8b58ae4c1b24a973f7584c266d0c18-1024x640.jpeg
[width] => 1024
[height] => 640
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/0c8b58ae4c1b24a973f7584c266d0c18.jpeg
[width] => 1036
[height] => 648
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/0c8b58ae4c1b24a973f7584c266d0c18.jpeg
[width] => 1036
[height] => 648
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/0c8b58ae4c1b24a973f7584c266d0c18.jpeg
[width] => 1036
[height] => 648
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1681916473:12
[_thumbnail_id] => 37302
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3430
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_4880571e5dbebc07daa45024beeb579e] => Genel Müdürümüz ve SAHA İstanbul Yönetim Kurulu Başkanı Sayın @Haluk Bayraktar’ın katılımıyla Ukrayna ile iş birliği imza töreni gerçekleştirdik. 🇺🇦🇹🇷
We held a signing ceremony for cooperation with Ukraine, attended by our General Manager Mr. @Haluk Bayraktar, who serves as… pic.twitter.com/LHib2AncYz
— BAYKAR (@BaykarTech) October 23, 2024
[_oembed_time_4880571e5dbebc07daa45024beeb579e] => 1730552203
[_algolia_sync] => 831548256002
[_oembed_591bce97724e9893103d4235eacb39ab] => Добре дошла, България!
EU economy and finance ministers have approved #Bulgaria's entry into the euro area.
From 1 January 2026, 🇧🇬 will start using the euro and enjoy the benefits of joining the single currency.
More on how countries adopt the euro ➡️https://t.co/s3DZtOxvhs pic.twitter.com/Xw2aFezQf1
— EU Council (@EUCouncil) July 8, 2025
[_oembed_time_591bce97724e9893103d4235eacb39ab] => 1758652209
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 1593
[1] => 41
[2] => 11
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Kiemelt téma
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 730
[1] => 142996
[2] => 120
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Bulgária
[1] => élelmiszer export
[2] => Ukrajna
)
)
[5] => Array
(
[id] => 36618
[content] =>
Háromnapos tiltakozó akciót kezdtek a bolgár gazdák szerdán az ország több körzetében az országba beszállított ukrán gabona miatt – jelentette a bolgár Nova televízió.

A tiltakozó megmozdulások résztvevői az ukrajnai gabona – mindenekelőtt a búza és a napraforgó – behozatalának leállítását követelik, mert az az ukrán termékek alacsony ára versenyképtelenné teszi a bulgáriai gabonát.
Jarov Gecsev bolgár mezőgazdasági miniszter közölte a demonstrálókkal, hogy a szállítással kapcsolatos problémákat csak az Európai Bizottság szintjén lehet megoldani.
„Meghallgatjuk a gazdák követeléseit, és az uniós törvényekkel összhangban lévő pótlólagos intézkedéseket javaslunk, mert ezt a problémát mi Bulgáriában nem tudjuk megoldani. Azt szeretném, hogy Brüsszelben világosan megértsék: az ukrajnai konfliktus közelében lévő államok eléggé magas árat fizetnek, Európának szolidárisnak kell lennie a saját gazdáival is. Európának reagálnia kell, remélem, ezt minél előbb megteszi” – mondta a miniszter.
Az ellenőrizetlen, vámmentes ukrán gabonabehozatal miatt több kelet- és közép-európai országban tiltakoznak.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Háromnapos tiltakozó akciót kezdtek a bolgár gazdák szerdán az ország több körzetében az országba beszállított ukrán gabona miatt – jelentette a bolgár Nova televízió.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1680168360
[modified] => 1680127870
)
[title] => Tiltakoznak a bolgár gazdák az ukrán gabona importja ellen
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=36618&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 36618
[uk] => 36633
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 36621
[image] => Array
(
[id] => 36621
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/bolgar-gazdak.jpg
[original_lng] => 119018
[original_w] => 640
[original_h] => 361
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/bolgar-gazdak-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/bolgar-gazdak-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/bolgar-gazdak.jpg
[width] => 640
[height] => 361
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/bolgar-gazdak.jpg
[width] => 640
[height] => 361
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/bolgar-gazdak.jpg
[width] => 640
[height] => 361
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/bolgar-gazdak.jpg
[width] => 640
[height] => 361
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/03/bolgar-gazdak.jpg
[width] => 640
[height] => 361
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1680169163:8
[_thumbnail_id] => 36621
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 3216
[translation_required_done] => 1
[_oembed_e4d2d7a89427d94e9ca02f2f40c920c0] => The last ship to travel under a UN-brokered deal that allows the safe Black Sea export of Ukrainian grain left the port of Odesa early on Sunday ahead of a deadline to extend the agreement, according to a Reuters witness and https://t.co/gQhM3DIiXg.https://t.co/qGeeLMkHCh pic.twitter.com/AbnrBEnCr5
— SABC News (@SABCNews) July 16, 2023
[_oembed_time_e4d2d7a89427d94e9ca02f2f40c920c0] => 1691090769
[_oembed_f8801dd7ce38b2177949774d690b677c] => The Ukrainian Foreign Ministry announced the export of grain through Croatian ports. There is already an agreement with Zagreb. pic.twitter.com/FnDAo3Uh9E
— NOELREPORTS ?? ?? (@NOELreports) July 31, 2023
[_oembed_time_f8801dd7ce38b2177949774d690b677c] => 1691428344
[_oembed_f397520c13ef97d70fef7100d3cc43e1] =>
[_oembed_time_f397520c13ef97d70fef7100d3cc43e1] => 1727177829
[_algolia_sync] => 831547411002
[_oembed_591bce97724e9893103d4235eacb39ab] => Добре дошла, България!
EU economy and finance ministers have approved #Bulgaria's entry into the euro area.
From 1 January 2026, 🇧🇬 will start using the euro and enjoy the benefits of joining the single currency.
More on how countries adopt the euro ➡️https://t.co/s3DZtOxvhs pic.twitter.com/Xw2aFezQf1
— EU Council (@EUCouncil) July 8, 2025
[_oembed_time_591bce97724e9893103d4235eacb39ab] => 1760463153
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 730
[1] => 66727
[2] => 46257
[3] => 99984
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Bulgária
[1] => tiltakozás
[2] => ukrán gabona
[3] => ukrán gabonaexport
)
)
[6] => Array
(
[id] => 34485
[content] =>
Bulgáriában pénteken írta alá a 152 millió euró értékű szerződést a Bulgartransgaz gázszállítórendszer-üzemeltető és egy bolgár vezetésű konzorcium. A projekt keretein belül csaknem megduplázzák a gáztározók kapacitását – számolt be a Reuters.

Az ország egyetlen gáztározóját 550 millió köbméterről 1 milliárd köbméterre bővítik ki a 2024-es év végére. A projekt összköltsége mintegy 306 millió euró.
„A projekt nemcsak Bulgária, hanem a regionális piac számára is érdekes” – jelentette ki Vlagyimir Malinov, a Bulgartransgaz vezérigazgatója az újságíróknak.
Oroszország tavaly áprilisban leállította a bulgáriai gázszállítást, miután Szófia nem volt hajlandó rubelben fizetni. Azóta Bulgária aktivizálta tevékenységét az ellátási zavarok elleni védelem érdekében.
Malinov elmondása szerint a szomszédos Görögországban és Észak-Macedóniában működő vállalatok jelezték érdeklődésüket a Szófiától körülbelül 125 km-re északra található létesítmény iránt, miszerint bérelnék a tárolók kapacitásának egy részét.
A munkálatokat, többek között egy gázkompresszor-állomás építését a pályázatot megnyert, a Glavbolgarsztroj építőipari cég által vezetett konzorcium végzi el.
A Bulgartranszgaz azt tervezi, hogy megállapodást ír alá a létesítményt a gázhálózattal összekötő vezeték megépítéséről, a föld alatti fúrásokról, amely több földgáz tárolását és napi 10 millió köbméter gáz felhasználását teszi lehetővé, szemben a napi 4,7 millió köbméterrel.
[type] => post
[excerpt] => Az ország egyetlen gáztározóját 550 millió köbméterről 1 milliárd köbméterre bővítik ki a 2024-es év végére. A projekt összköltsége mintegy 306 millió euró.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1674571380
[modified] => 1674568515
)
[title] => Bulgária csaknem megkétszerezi a gáztározók kapacitását
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=34485&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 34485
[uk] => 34433
)
[trid] => ild5234
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 34434
[image] => Array
(
[id] => 34434
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/60544713-1006.png
[original_lng] => 2216389
[original_w] => 1600
[original_h] => 700
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/60544713-1006-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/60544713-1006-300x131.png
[width] => 300
[height] => 131
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/60544713-1006-768x336.png
[width] => 768
[height] => 336
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/60544713-1006-1024x448.png
[width] => 1024
[height] => 448
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/60544713-1006-1536x672.png
[width] => 1536
[height] => 672
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/60544713-1006.png
[width] => 1600
[height] => 700
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/60544713-1006.png
[width] => 1600
[height] => 700
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1674561316:5
[_thumbnail_id] => 34434
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3521
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202661790001
[_oembed_591bce97724e9893103d4235eacb39ab] => Добре дошла, България!
EU economy and finance ministers have approved #Bulgaria's entry into the euro area.
From 1 January 2026, 🇧🇬 will start using the euro and enjoy the benefits of joining the single currency.
More on how countries adopt the euro ➡️https://t.co/s3DZtOxvhs pic.twitter.com/Xw2aFezQf1
— EU Council (@EUCouncil) July 8, 2025
[_oembed_time_591bce97724e9893103d4235eacb39ab] => 1760366594
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 730
[1] => 29650
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Bulgária
[1] => gáztározók
)
)
[7] => Array
(
[id] => 30026
[content] =>
Átadták a Bulgáriát és Görögországot összekötő gázvezetéket. A szombati szófiai ceremónián Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is részt vett, aki szerint a déli vezeték Európa szabadságát jelképezi.

„Ez a vezeték képes megváltoztatni az Európában fennálló energiabiztonsági helyzetet” – mondta von der Leyen. „Az emberek Bulgáriában és szerte Európában is a bőrükön érzik Oroszország háborújának következményeit, ám az ilyen projekteknek hála Európának elegendő földgáza lesz télire” – méltatta a vezetéket a brüsszeli bizottság elnöke.
Hozzátette, hogy az Európai Bizottság közel 250 millió euróval járult hozzá a hálózat kiépítéséhez.
A Görögország–Bulgária gázösszekötő vezeték (IGB) júliusban készült el, most indult meg rajta a szállítás. Európa energiabiztonsága szempontjából azért is nagy a jelentősége, mert Oroszország még április végén leállította a gázszállítást Bulgária felé, miután Szófia elutasította Moszkva azon követelését, hogy a gázért orosz pénznemben, rubelben fizessen.

A 183 kilométer hosszú vezeték az északkelet-görögországi Komotiní városából, a transzadriai gázvezetékre (TAP) csatlakozva indul, innen egészen az északra fekvő Sztara Zagora bolgár városig fut. A tervek szerint a vezeték kezdő kapacitása évi hárommilliárd köbméter gáz lehet, később ötmilliárdra szeretnék bővíteni.
Teodora Georgijeva, a projekt bulgáriai felelőse szerint a gázvezeték több nyugat-balkáni ország gázellátását is biztosítani tudja, és a segítségével Moldovába és Ukrajnába is képesek lesznek gázt szállítani.
Ursula von der Leyen leszögezte: Európának mindene megvan ahhoz, hogy energiaellátásában függetlenedjék Oroszországtól, a többi már „csak politikai akarat kérdése”.
(MTI/hirado.hu)
[type] => post
[excerpt] => Átadták a Bulgáriát és Görögországot összekötő gázvezetéket. A szombati szófiai ceremónián Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is részt vett, aki szerint a déli vezeték Európa szabadságát jelképezi.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1664705400
[modified] => 1664689452
)
[title] => Új gázvezetéket adtak át: Bulgáriát és Görögországot köti össze
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=30026&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 30026
[uk] => 30045
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 30027
[image] => Array
(
[id] => 30027
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/oi001961-01.jpeg
[original_lng] => 118535
[original_w] => 750
[original_h] => 500
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/oi001961-01-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/oi001961-01-300x200.jpeg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/oi001961-01.jpeg
[width] => 750
[height] => 500
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/oi001961-01.jpeg
[width] => 750
[height] => 500
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/oi001961-01.jpeg
[width] => 750
[height] => 500
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/oi001961-01.jpeg
[width] => 750
[height] => 500
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/10/oi001961-01.jpeg
[width] => 750
[height] => 500
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1664704172:8
[_thumbnail_id] => 30027
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 4406
[translation_required_done] => 1
[_oembed_e335a3f818f8d6864c3835866c899d6c] =>
[_oembed_time_e335a3f818f8d6864c3835866c899d6c] => 1669789077
[_algolia_sync] => 831505076002
[_oembed_591bce97724e9893103d4235eacb39ab] => Добре дошла, България!
EU economy and finance ministers have approved #Bulgaria's entry into the euro area.
From 1 January 2026, 🇧🇬 will start using the euro and enjoy the benefits of joining the single currency.
More on how countries adopt the euro ➡️https://t.co/s3DZtOxvhs pic.twitter.com/Xw2aFezQf1
— EU Council (@EUCouncil) July 8, 2025
[_oembed_time_591bce97724e9893103d4235eacb39ab] => 1760288968
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 730
[1] => 147
[2] => 1384
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Bulgária
[1] => gázvezeték
[2] => Görögország
)
)
[8] => Array
(
[id] => 29407
[content] =>
A bolgár gazdák elégedetlenek amiatt, hogy az ukrán gabona az országukban marad. Azt állítják, hogy a gabona nem halad át tranzit által Európába, hanem Bulgária területén marad. Ezért úgy döntöttek, általános sztrájkba kezdenek – írja a Jevropejszka pravda a NOVA tévécsatornára hivatkozva.

A termelők tudni akarják, hol tárolják az ukrán gabonát, és azt követelik, hogy ne keverjék azt össze a bolgár gabonával. Panaszkodtak továbbá arra is, hogy a bolgár termékekre nincs kereslet, a raktárak ukrán gabonával vannak tele.
[type] => post
[excerpt] => A bolgár gazdák elégedetlenek amiatt, hogy az ukrán gabona az országukban marad. Azt állítják, hogy a gabona nem halad át tranzit által Európába, hanem Bulgária területén marad. Ezért úgy döntöttek, általános sztrájkba kezdenek
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1663251720
[modified] => 1663200401
)
[title] => A bolgárok tiltakoznak az ukrán gabona „ellenőrizetlen behozatala” ellen
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=29407&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 29407
[uk] => 29395
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 29396
[image] => Array
(
[id] => 29396
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/a281dc9b7226498a0d05f2a1151764ad780x480.jpeg
[original_lng] => 80880
[original_w] => 780
[original_h] => 480
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/a281dc9b7226498a0d05f2a1151764ad780x480-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/a281dc9b7226498a0d05f2a1151764ad780x480-300x185.jpeg
[width] => 300
[height] => 185
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/a281dc9b7226498a0d05f2a1151764ad780x480-768x473.jpeg
[width] => 768
[height] => 473
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/a281dc9b7226498a0d05f2a1151764ad780x480.jpeg
[width] => 780
[height] => 480
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/a281dc9b7226498a0d05f2a1151764ad780x480.jpeg
[width] => 780
[height] => 480
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/a281dc9b7226498a0d05f2a1151764ad780x480.jpeg
[width] => 780
[height] => 480
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/a281dc9b7226498a0d05f2a1151764ad780x480.jpeg
[width] => 780
[height] => 480
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1663189601:5
[_thumbnail_id] => 29396
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4082
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_e4d2d7a89427d94e9ca02f2f40c920c0] => The last ship to travel under a UN-brokered deal that allows the safe Black Sea export of Ukrainian grain left the port of Odesa early on Sunday ahead of a deadline to extend the agreement, according to a Reuters witness and https://t.co/gQhM3DIiXg.https://t.co/qGeeLMkHCh pic.twitter.com/AbnrBEnCr5
— SABC News (@SABCNews) July 16, 2023
[_oembed_time_e4d2d7a89427d94e9ca02f2f40c920c0] => 1690720090
[_oembed_f8801dd7ce38b2177949774d690b677c] => The Ukrainian Foreign Ministry announced the export of grain through Croatian ports. There is already an agreement with Zagreb. pic.twitter.com/FnDAo3Uh9E
— NOELREPORTS ?? ?? (@NOELreports) July 31, 2023
[_oembed_time_f8801dd7ce38b2177949774d690b677c] => 1692346672
[_oembed_278e68d32552c9e39b090bbe253a0c44] => More than 75,000 Kaiser Permanente healthcare workers on Wednesday began a three-day strike, a job action that could delay medical appointments, lab results and prescriptions, especially in California. Here's what to know. https://t.co/i7mJXL5C4Z pic.twitter.com/i3wAwB8Bmd
— The New York Times (@nytimes) October 4, 2023
[_oembed_time_278e68d32552c9e39b090bbe253a0c44] => 1697660841
[_oembed_f397520c13ef97d70fef7100d3cc43e1] =>
[_oembed_time_f397520c13ef97d70fef7100d3cc43e1] => 1727091867
[_algolia_sync] => 831504257002
[_oembed_591bce97724e9893103d4235eacb39ab] => Добре дошла, България!
EU economy and finance ministers have approved #Bulgaria's entry into the euro area.
From 1 January 2026, 🇧🇬 will start using the euro and enjoy the benefits of joining the single currency.
More on how countries adopt the euro ➡️https://t.co/s3DZtOxvhs pic.twitter.com/Xw2aFezQf1
— EU Council (@EUCouncil) July 8, 2025
[_oembed_time_591bce97724e9893103d4235eacb39ab] => 1759307953
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 730
[1] => 32002
[2] => 46257
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Bulgária
[1] => sztrájk
[2] => ukrán gabona
)
)
[9] => Array
(
[id] => 28999
[content] =>

Bulgáriában az alacsony vízállás miatt leállt a vízi szállítás, amelynek következtében nagy mennyiségű, Szerbia fele tartó áru akadt el.
A Duna vízállása több métert is csökkent, és bár a folyó Szerbiában továbbra is hajózható, Bulgáriában leállt a forgalom, emiatt pedig több mint egymillió tonna Szerbiába tartó szénszállítmány, 1,2 millió tonna búza, 400 ezer tonna egyéb gabona, továbbá rengeteg fém- és vegyipari nyersanyag rekedt Bulgáriában – közölte Tomislav Momirović építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter. Az áru egy részét teherautók és vonatok viszik tovább, de nincs kapacitás a teljes árumennyiség leszállítására.
Elmondása szerint Szerbiában kotrógépekkel el tudták végezni a szükséges munkálatok a Duna hajózhatósága érdekében, és szombaton aláírják azt a szerződést is, aminek köszönhetően a gépeket Bulgária rendelkezésére bocsátják – ezt követően Romániával közösen teszik majd hajózhatóvá a folyót Bulgáriában is.
Bár a munkálatok várhatóan 60 napig tartanak, ez alatt az idő alatt a dunai hajózás nem fog teljesen leállni.
[type] => post
[excerpt] => Bulgáriában az alacsony vízállás miatt leállt a vízi szállítás, amelynek következtében nagy mennyiségű, Szerbia fele tartó áru akadt el.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1662307680
[modified] => 1662295559
)
[title] => Leállt a szállítás a Dunán az alacsony vízállás miatt
[url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=28999&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 28999
[uk] => 29028
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 29000
[image] => Array
(
[id] => 29000
[original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/27998899-2147859-38b65d9557578266db3e6c9719e8f5a1-wm.jpg
[original_lng] => 382333
[original_w] => 1200
[original_h] => 630
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/27998899-2147859-38b65d9557578266db3e6c9719e8f5a1-wm-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/27998899-2147859-38b65d9557578266db3e6c9719e8f5a1-wm-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/27998899-2147859-38b65d9557578266db3e6c9719e8f5a1-wm-768x403.jpg
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/27998899-2147859-38b65d9557578266db3e6c9719e8f5a1-wm-1024x538.jpg
[width] => 1024
[height] => 538
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/27998899-2147859-38b65d9557578266db3e6c9719e8f5a1-wm.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/27998899-2147859-38b65d9557578266db3e6c9719e8f5a1-wm.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[full] => Array
(
[url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/27998899-2147859-38b65d9557578266db3e6c9719e8f5a1-wm.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => economic
[color] => orange
[title] => Економіка
)
[_edit_lock] => 1662377861:2
[_thumbnail_id] => 29000
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 3643
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 508037721000
[_oembed_591bce97724e9893103d4235eacb39ab] => Добре дошла, България!
EU economy and finance ministers have approved #Bulgaria's entry into the euro area.
From 1 January 2026, 🇧🇬 will start using the euro and enjoy the benefits of joining the single currency.
More on how countries adopt the euro ➡️https://t.co/s3DZtOxvhs pic.twitter.com/Xw2aFezQf1
— EU Council (@EUCouncil) July 8, 2025
[_oembed_time_591bce97724e9893103d4235eacb39ab] => 1760349137
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 68303
[1] => 730
[2] => 81419
[3] => 83811
)
[tags_name] => Array
(
[0] => alacsony vízállás
[1] => Bulgária
[2] => Duna
[3] => vízi szállítás leállása
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 20
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 730
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => economic
)
[offset] => 20
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 730
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => economic
)
[_domains] => Array
(
[economic] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Bulgária (3 Oldal)