Görögország vadászgépeket és hadihajókat vásárol, valamint 15 ezer katonával bővíti hadseregét – jelentette be Kiriákosz Micotakisz görög miniszterelnök szombaton.
Az ország északi részén található Szalonikiben tartózkodó kormányfő elmondta: Görögország 18 vadászgépet vásárol a francia Rafale-tól, valamint hadihajókkal és helikopterekkel bővíti hadseregét. Emellett 15 ezer új hivatásos katonát toboroznak a következő öt évben, és megerősítik a nemzeti védelmi ipart.
Micotakisz hozzátette: a fejlesztésekkel új munkahelyek ezrei jönnek létre. A miniszterelnök egyúttal hangsúlyozta: Athén kész békésen rendezni a földközi-tengeri földgázmezők miatt kialakult konfliktusát Ankarával. Hozzátette: ha a feleknek nem sikerül megegyezniük, a Nemzetközi Bíróság elé kerülhet a vita.
A NATO keretében szövetségeseknek számító Törökország és Görögország között a Földközi-tenger keleti medencéjében rejlő földgázmezők felfedezését követően kiéleződött a feszültség. Az elmúlt hetekben több pengeváltásra került sor a szomszédos országok között, miután Törökország egy kutatóhajóval és hadihajókkal megjelent a görög szigetek közelében található, vitatott hovatartozású felségvizeken.
Micotakisz szombaton azzal vádolta Törökországot, hogy Európa keleti határait fenyegeti, és veszélybe sodorja a regionális biztonságot.
Forrás: origo
[type] => post [excerpt] => Görögország vadászgépeket és hadihajókat vásárol, valamint 15 ezer katonával bővíti hadseregét - jelentette be Kiriákosz Micotakisz görög miniszterelnök szombaton. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1599992721 [modified] => 1599978952 ) [title] => A hadsereg fejlesztését jelentette be a görög miniszterelnök [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=6865&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 6865 [uk] => 6879 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 6866 [image] => Array ( [id] => 6866 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/gorog-allamfo.jpg [original_lng] => 78996 [original_w] => 1200 [original_h] => 799 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/gorog-allamfo-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/gorog-allamfo-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/gorog-allamfo-768x511.jpg [width] => 768 [height] => 511 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/gorog-allamfo-1024x682.jpg [width] => 1024 [height] => 682 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/gorog-allamfo.jpg [width] => 1200 [height] => 799 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/gorog-allamfo.jpg [width] => 1200 [height] => 799 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/09/gorog-allamfo.jpg [width] => 1200 [height] => 799 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1600000180:2 [_thumbnail_id] => 6866 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 2 [views_count] => 8174 [translation_required_done] => 1 [_oembed_e335a3f818f8d6864c3835866c899d6c] => [_oembed_time_e335a3f818f8d6864c3835866c899d6c] => 1670396808 [_oembed_2aacc913e809c465e5423c0fe752da24] => [_oembed_time_2aacc913e809c465e5423c0fe752da24] => 1720244392 [_algolia_sync] => 831457386002 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1384 [1] => 5473 ) [tags_name] => Array ( [0] => Görögország [1] => hadsereg fejlesztése ) ) [1] => Array ( [id] => 2339 [content] => Ursula von der Leyen (jobbra), az Európai Bizottság elnöke, Kyriakos Mitsotakis (középen), görög miniszterelnök, David-Maria Sassoli, az Európai Parlament elnöke és Charles Michel (balra), az Európai Tanács elnöke helikopteren nézték meg a mai napon a görög-török határt Evrosnál Fotó: Handout / Reuters
350 millió euró azonnali segítséget ígért migrációkezelésre a görög kormánynak Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden.
Von der Leyen az Európai Tanács és az Európai Parlament elnökével a görög-török szárazföldi határra látogatott, hogy kifejezzék a szolidaritásukat a görög kormány felé, és a helyszínen mérjék fel, milyen segítségre van szüksége a görög hatóságoknak ahhoz, hogy a menekültáradattal megbirkózzanak.
A török kormány pénteken jelentette be, hogy „megnyitja a kapukat Európa felé” és felfüggeszti a közúti és határellenőrzéseket, amelyek azt a célt szolgálták, hogy az országban élő mintegy 5 millió menekült ne távozhasson nyugatra. Az elmúlt napokban több tízezren vonultak a görög-török szárazföldi határra, és egyre többen próbálkoznak azzal is, hogy a tengeren jussanak át valamelyik görög szigetre.
„A GÖRÖG HATÓSÁGOK 24 EZER SZÁRAZFÖLDI ÉS TENGERI ILLEGÁLIS HATÁRÁTKELÉST AKADÁLYOZTAK MEG PÉNTEK ÓTA„- mondta Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök az uniós intézmények elnökeinek az evroszi határátkelőnél tett látogatását követő sajtótájékoztatón.
A kormányfő azzal vádolta Törökországot, hogy migránsok hivatalos csempészévé vált és a saját geopolitikai célja érdekében játszik az emberéletekkel. „Európát nem lehet megzsarolni” – üzente Reçep Tayyip Erdogan török elnöknek. A migránsokat pedig arra figyelmeztette, hogy „ne próbáljanak meg illegális belépni Görögország területére, mert nem fognak sikerrel járni.”
The EU is securing more than €15 billion to help our partners worldwide to combat the #coronavirus. It is in our interest to ensure that the fight is successful worldwide.
Thank you, dear friend @JeppeKofod, for your timely visit proving Denmark’s solidarity with Ukraine in the time of Russia’s unprovoked and unacceptable threats. The decision to allocate additional €22 mln for strengthening Ukraine’s security sector is an act of true friendship. https://t.co/TlTl7ZkdC2
Цього тижня Сполучені Штати надали $4 млн нової підтримки @TheHALOTrust в Україні, на які буде задіяно 10 команд для очищення територій від російських наземних мін і нерозірваних бомб, щоб родини могли безпечно повертатися додому, до своїх громад. #UnitedwithUkraine???? https://t.co/sInAyuZrhl