A német vasút, a Deutsche Bahn elkezdte Ukrajnából a gabona vasúti szállítását exportra – közölte Volker Wissing, német közlekedési miniszter, adta hírül az rbc.ua hírportál szerdán a Die Welt című német lapra hivatkozva.
20210805 Szombathely Fotó: Unger Tamás UT Vas Népe Riport a búza árának emelkedéséről.
A jelentés szerint a Deutsche Bahn összes nemzeti és nemzetközi vasúti teherszállítási tevékenységét egyesítő DB Cargo egy olyan útvonal kialakításán dolgozik, amelyen nagy mennyiségű terményt lehet szállítani az északi-tengeri és adriai kikötőkbe. A DB Cargo már bekapcsolódott a szállításba Ukrajnából privát gabonaexportőrök megbízásából. Richard Lutz, a német vasút vezetője napi két-három vonatszerelvényről beszél, amely Ukrajnából Lengyelországon és a megfelelő terminálokon keresztül Nyugat-Európába szállítja a gabonát.
A hírportál emlékeztetett rá, hogy, hogy az orosz agresszió miatt leállt a gabonaexport Ukrajna tengeri kikötőin keresztül. Ez veszélyezteti az Észak-Afrika és Ázsia élelmiszerellátását, ami aggodalomra ad okot.
Adina Valean közlekedésért felelős európai uniós biztos bejelentette, hogy 20 millió tonna gabonát sürgősen el kell szállítani Ukrajnából. Az Európai Bizottság cselekvési tervet terjesztett elő az úgynevezett „szolidaritási útvonalak” szárazföldi megszervezésére.
Yesterday the UK guaranteed $450m of a $1.5bn to Ukraine through a @worldbank loan, to support vital public services. The British Ambassador to Ukraine @MelSimmonsFCDO signed the guarantee from Kyiv ????
Today ?? government approved 13 mil ? support for ??. - 5 mil ? to the World Bank fund for Ukraine. - 4 mil ? for restoration of ?? energy infrastructure. - 2 mil ? for ?? war refugees in Moldova. - 2 mil ? to "Grains from Ukraine" initiative.
Genel Müdürümüz ve SAHA İstanbul Yönetim Kurulu Başkanı Sayın @Haluk Bayraktar’ın katılımıyla Ukrayna ile iş birliği imza töreni gerçekleştirdik. 🇺🇦🇹🇷
We held a signing ceremony for cooperation with Ukraine, attended by our General Manager Mr. @Haluk Bayraktar, who serves as… pic.twitter.com/LHib2AncYz
A többszörösére növekedett áprilisban a Rail Cargo Logistics – Hungaria szervezésében vasúton továbbított ukrán gabona magyarországi tranzitforgalma az elmúlt év azonos időszakához képest – tájékoztatott a vállalat.
A közleményben kiemelték: idén az első negyedévben a társaság szervezésében 41 ezer tonna termény érkezett Ukrajnából; június végéig további 85 ezer tonna feladását jelzik előre.
A szállítások további erősödésének csak az átrakási kapacitás, valamint a rendelkezésre álló vasúti kocsik száma szab határt – ismertették.
A fekete-tengeri kikötőket érintő útvonal kiváltása miatt ukrán részről akár évi ötmillió tonna gabona magyarországi továbbítására is lenne kereslet – közölték. Ezzel az igénnyel áll szemben az átrakókapacitások napi 1000 tonnányi teljesítménye – tették hozzá.
A cég tájékoztatása szerint a gabonafuvarok rendeltetési helye döntően Olaszország, kisebb mennyiség érkezik magyar vevők megrendelésére készletezési céllal.
A Rail Cargo Hungaria kapacitásai – 700 saját gabonaszállító teherkocsi és a vállalatcsoport további 1500 dedikált kocsija – a magyar termény vasúti exportfuvarozásának rendelkezésére áll – szögezték le, utalva arra, hogy ez évi mintegy egymillió tonna szállítmányt jelent.
A cég jelezte, hogy anyavállalatával, a Rail Cargo Grouppal közösen dolgoznak azon, hogy eleget tegyenek a megnövekedett igényeknek. Ezeket azonban csak úgy tudják kiszolgálni, ha ügyféloldalról rendelkezésre állnak nem kifejezetten gabonaszállításra épített, de arra alkalmas vagonok – fűzték hozzá.
Arra is kitértek, hogy korábban Ukrajnából gabona csak elvétve érkezett vasúton Magyarországra, ezért nem épültek ki az ilyen mennyiségű termény fuvarozásához szükséges kapacitások. Mindemellett a pálya áteresztőképessége is szűkös a jelenlegi, magyarországi vasúti infrastruktúrát érintő felújítások miatt – jegyezték meg.
Az Orosz Föderáció 90 millió tonna gabonát foglalt le a kikötőkben, amelyet Ukrajna számos más országba kívánt szállítani.
A hírt Denisz Smihal miniszterelnök közölte a lengyelországi munkalátogatást követő tájékoztatón.
„Most készítik a következő válságot, és a történelem során először blokkolják egy másik ország kikötőit. 90 millió tonna gabonánk blokkolva van. Ezenkívül rakétákkal bombázzák a gabonaraktárainkat. A hat legnagyobb gabonaraktárt rakéták tették tönkre” – mondta el.
Hozzátette, a megszállók ukrán gazdákat rabolnak ki a megszállt területeken. „Európa, Afrika és Ázsia országai, amelyek erre a termésre számítottak, így nem kapnak semmit” – közölte.
Ukrajna ENSZ-szinten és valamennyi nemzetközi partner szintjén is tárgyalt erről a kérdésről.
Met with Commissioner @PaoloGentiloni. Following @ZelenskyyUa’s initiative, I invited the EU to take a lead in rebuilding one of Ukraine’s war-torn regions. The EU will also support Ukraine’s economic recovery, further integration of goods & services into the EU’s Single Market. pic.twitter.com/8KK6GPz04Q
Сьогодні Україна отримала від @EIB перший транш у розмірі €500 млн з пакету допомоги в €1,59 млрд. Дякую президенту ЄІБ @wernerhoyer та @EU_Commission за допомогу ??. Транш буде спрямований на відбудову інфраструктури, підтримку економіки та нагальні потреби населення.
A háború kezdete óta az orosz megszállók összesen 400 ezer tonna gabonát loptak el Ukrajna négy ideiglenesen megszállt régiójából – az ezeken a területeken tárolt mennyiség harmadát.
A hírt Tarasz Viszockij agrárpolitikai miniszter közölte – írja az Interfax-Ukrajna. A tisztviselő szerint ez megfoszthatja az ukránokat az élelemtől a megszállt régiókban, és éhséggel fenyegetheti őket.
„A jelenleg ideiglenesen megszállt területeken (Donyeck, Luhanszk, Zaporizsja, Herszon) mintegy 1,3 millió tonna gabona volt. Ez nem stratégiai tartalékról, hanem a napi élelmezésbiztonság az ukrán állampolgárok számára, valamint a tavaszi vetemények biztosításához szükséges mennyiség” – mondta el.
Met with Commissioner @PaoloGentiloni. Following @ZelenskyyUa’s initiative, I invited the EU to take a lead in rebuilding one of Ukraine’s war-torn regions. The EU will also support Ukraine’s economic recovery, further integration of goods & services into the EU’s Single Market. pic.twitter.com/8KK6GPz04Q
Csaknem 4,5 millió tonna gabona van elzárva Ukrajna kikötőiben – jelenleg lehetetlen exportálni, mert a háború miatt lezárták a tengeri útvonalakat.
A hírt Martin Frick, az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) németországi igazgatója nyilatkozta.
Az ENSZ figyelmeztetett: az ukrajnai háborúnak jelentős következményei lesznek azon képességeire, hogy azonnali élelmiszersegélyt nyújtson a rászoruló országoknak szerte a világon, miután sok élelem ragadt ukrajnai kikötőkben.
A háború előtt Ukrajna a világ egyik legnagyobb búzaexportőrje és kukoricatermelője volt. Az ENSZ szerint sok ország függ az ukrán búzaellátástól.
Ukrajnának legalább egy évre elegendő élelmiszere van, de jelenleg az ország nagy részén nem tudnak vetni, így valószínűleg képtelen lesz exportra gabonát előállítani az ország mezőgazdasága. Erről Oleh Usztenko, Volodomir Zelenszkij államfő tanácsadója beszélt egy televíziós interjúban a Reuters híradása szerint. Usztenko szerint, amennyiben még jobban elhúzódik a háború, úgy lesz egyre nagyobb a baj.
Márpedig Ukrajna a világ ötödik legnagyobb búzaexportáló a világon, a felvásárló országok így nagyon nehéz helyzetbe kerülhetnek.
Arról már eddig is lehetett tudni, hogy a háború jelentős áremelkedést okoz majd az élelmiszerpiacon. Az ENSZ előrejelzése szerint például akár 20 százalékkal is nőhetnek az élelmiszerárak a harcok miatt.
Most viszont már az a helyzet is előállhat, hogy sok rászoruló országban hiánycikké válhatnak olyan alapélelmiszerek, mint például a kenyér.
Az idén 44,8 millió tonna korai gabonát és hüvelyest takarítottak be Ukrajnában, ami új rekord az ország függetlenné válása óta eltelt harminc évben – jelentette be pénteken Roman Lescsenko agrárminiszter a tárca sajtószolgálatának közleménye szerint.
A miniszter szavai szerint Ukrajnában már befejeződött a korai gabonafélék aratása, és 10,2 millió hektárnyi területen 44,8 millió tonna gabonát takarítottak be. Kifejtette, hogy búzából 32,8 millió tonna lett a termés. A legnagyobb hozamú régió a nyugati országrészben lévő Hmelnickij megye lett hektáronként 6,5 tonnával. Árpából 10,94 millió tonnát arattak le, és a legnagyobb hozam – hektáronként 5,7 tonna – Kijev megyében lett. Borsóból pedig 570 ezer tonnát takarítottak be az országban.
Elmondta, hogy a legtöbb gabonát, több mint 4,1 millió tonnát a déli Odessza megyében aratták le, továbbá három-három millió tonnát csépeltek le Dnyipropetrovszk, Zaporizzsja, Mikolajiv, Harkiv és Herszon megyékben.
Közölte, hogy befejeződött a repce betakarítása is, amelyből több mint 2,8 millió tonnát arattak. Repcéből is Hmelnickij megyében lett a legnagyobb a terméshozam, 3,5 tonna hektáronként, valamint az ország középső részében lévő Cserkaszi megyében, 3,4 tonna hektáronként.
A miniszter szerint a jó termés a kedvező talaj- és éghajlati viszonyok mellett köszönhető az agrárágazatnak nyújtott állami támogatásoknak is. Az idei év első hét hónapjában az agrárium 546 millió hrivnyát, azaz mintegy 5,9 milliárd forintot kapott hazai mezőgazdasági gépek költségeinek részleges kompenzálására, további 565 millió hrivnyát (körülbelül 6,1 milliárd forint) pedig hitelcsökkentő állami program keretében. A gazdák az „elérhető hitelek” elnevezésű program keretében 5,7 és 9 százalékos, kedvezményes kamattal kaptak több mint 26 milliárd hrivnya (281,5 milliárd forint) kölcsönt.
Az agrárminisztérium kérte a pénzügyi tárcát, hogy a következő naptári időszakban is tartsa meg az „elérhető hitelek” programot. Lescsenko – mint mondta – meg van győződve afelől, hogy ezzel az állami támogatással a mezőgazdasági szektor az állam idei devizajövedelmének több mint felét hozhatja, és Ukrajna GDP-jének ötödét tudja biztosítani.
Már minden ukrán régióban megkezdődött a 2021-es tavaszi gabona vetése. 853 260 hektár búza, árpa, borsó és zab vetésével, vagyis a várható terület 11 százalékán végeztek már a munkálatokkal – közölte a kijevi gazdasági minisztérium.
A 2021-es vetési kampány néhány hetes késéssel kezdődött az ország nagy részében elhúzódó hideg időjárás miatt. A teljes gabonával bevetett terület 2021-ben valószínűleg 15,5 millió hektár lesz, beleértve 7,6 millió hektár tavaszi gabonát – közölte a minisztérium. A gazdaságok 625 220 hektár árpát, 132 030 hektár borsót, 53 680 hektár búzát és 40 840 hektár zabot vetettek már el. A tavaszi vetésterülethez 1,388 millió hektár árpa, 176 600 hektár búza, 5,327 millió hektár kukorica, 194 050 hektár zab és 235 400 hektár borsó tartozik.
Az adatok szerint a múlt hónapban az ukrán őszi búza 98 százaléka és az őszi árpa 100% százaléka jó állapotban volt. A kedvező időjárás segítheti a gazdálkodókat, hogy a gabonatermést 75 millió tonnára növeljék az idén a 2020-as 65 millió tonnáról.
A minisztérium szerint a gazdaságok a 2021-es napraforgó vetését is megkezdték az első 75 720 hektáros vetéssel. Eddig 11 470 hektár cukorrépát is vetettek. A minisztérium szerint a napraforgó termőterülete 2021-ben összesen 6,4 millió hektár lehet.
Ukrajna keleti határán az Oroszországgal fokozódó feszültség nem befolyásolja az ország gabonaexportját és az árakat – közölték kereskedők, hozzátéve, hogy szorosan figyelik a régió helyzetét.
Ukrajna jelentős globális gabonaexportőr, 57 millió tonna különféle gabonát értékesített a 2019/20-as gazdálkodási szezonban külföldön, az ország mezőgazdaságért felelős gazdasági miniszterhelyettese, Tarasz Viszotszkij a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy „nincs ok aggodalomra a piacon”.
A külföldi kereskedők még nem látnak okot idegességre, és a történtek így nem befolyásolják az árakat, de figyelemmel kísérik a helyzetet. Az ukrán export legnagyobb része hagyományosan a fekete-tengeri kikötőin keresztül hagyta el az országot. Minden ukrán fekete-tengeri kikötő újraindította működését, miután katonai gyakorlatok zavarták meg azt – közölte az ukrán tengeri kikötői hatóság annak ellenére, hogy Oroszország csütörtökön bejelentette, jövő héten októberig lezárja a Fekete-tenger egy részét a Kercsi-szoros felé külföldi hadi és egyéb hajók előtt hadgyakorlatokra hivatkozva.
A búza piacán a száraz időjárás miatt aggodalmak merültek fel Argentínában, Európában és a Fekete-tenger térségében. A kereskedők az olyan híreket is értékelték, amelyek szerint Algéria nyitni szeretné búzafelvásárlási pályázatait az orosz és az ukrán gabonapiac felé.
A párizsi árutőzsdén a vevők uralták a kereskedést, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza is drágult. Egy tonna malmi búzáért 194,5 eurót adtak mind a decemberi, mind a márciusi határidőre. Ez decemberre 2,75 eurós, márciusra pedig 2,5 eurós pluszt jelentett. Az első esetben 46 592 üzletkötés született, ami rendkívül magas, de elmarad az előző napi ötvenezer felettitől. Márciusra 13 014 kontraktust kötöttek, ami szintén kiemelkedő adatnak tekinthető. A kukorica ára 25 eurócenttel a 171,5 euró/tonnás értékig ment feljebb. A repce kurzusa 395 euró/tonnáig kúszott fel 2,5 euróval. A takarmánybúza 2,05 eurós pluszt követően 179,25 euróba került tonnánként.