A Gazprom bejelentette, hogy keddtől egy hétre leállítja a szállítást a Török Áramlat nevű gázvezetéken. Az oroszok a leállást azzal indokolják, hogy karbantartást végeznek a vezetéken.
A Fekete-tengeren áthaladó Török Áramlat vezetéken évente 31,5 milliárd köbméter gázt szállítanak. A gázvezetéken szállított mennyiség körülbelül fele a török piacot látja el, a másik fele pedig a görög, az észak-macedóniai, a román, szerb, bosnyák és a magyar piacra érkezik – ismertették.
A fentebb említett országok közül Bulgáriába az oroszok már április vége óta nem szállítanak gázt amiatt, hogy a bolgárok nem voltak hajlandóak rubelben fizetni azért – emlékeztetett a portál.
Az oroszok az egyhetes leállást azzal indokolták, hogy karbantartást végeznek a vezetéken. A leállásról az összes érdekelt féllel előre egyeztettek – közölték.
A G7 portál szerint a Török Áramlat leállítása miatt a magyar gázimport körülbelül egyharmada eshet ki a karbantartás idejére. Magyarországon ez a kiesés ugyanakkor nem jelent veszélyt, mivel az országba eddig a szokásos módon érkezett az orosz gáz. Az európai piacon azonban az árakat befolyásolhatja a leállás, mivel a kontinensre érkező gáz egynyolcada a Török Áramlaton keresztül érkezik – hívta fel a figyelmet az Index.
'LNG Force' When the time is there and the golden hour has arrived, all you need is a huge amount of luck (and great relations) to photograph these two interesting LNG carriers: 'Grace Dahlia' & the 'Gaslog Winchester' @LNGspeak@PortOfRotterdam@GateterminalBV@RPPC1933 05/08 pic.twitter.com/rJzxFOXdnO
#Russia. Dopo inattesa decisione Governo Russo su gestione di Ariston Thermo Group ho subito attivato la nostra Ambasciata @ItalyinRussia e parlato con i vertici dell’azienda italiana. Governo 🇮🇹 e’ al fianco delle imprese, pronto a tutelarle in tutti i mercati internazionali.

Scholz német kancellár ellenezte a Gazprom leányvállalatának államosítását, hogy ne súlyosbítsa a kapcsolatot Oroszországgal – írja a Bloomberg.
A kancellár aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy egy ilyen lépés ronthatja az orosz–német kapcsolatokat az orosz gázimport terén. Azonban a Gazprom Germania pénzügyi helyzetének megmentésére a német kormány akár 10 milliárd eurót is szándékozik elkülöníteni.
A vállalat birtokolja Németország legnagyobb gáztárolóját, és globális értékesítési fiókokkal rendelkezik Londonban és Szingapúrban.
Germany’s position is a double blow to the West: Olaf Scholz refuses to support calls for an embargo on Russian energy and refuses to send tanks to Ukraine, which it desperately needs https://t.co/h7N58xFA4X
#Russia. Dopo inattesa decisione Governo Russo su gestione di Ariston Thermo Group ho subito attivato la nostra Ambasciata @ItalyinRussia e parlato con i vertici dell’azienda italiana. Governo 🇮🇹 e’ al fianco delle imprese, pronto a tutelarle in tutti i mercati internazionali.
#Russia. Dopo inattesa decisione Governo Russo su gestione di Ariston Thermo Group ho subito attivato la nostra Ambasciata @ItalyinRussia e parlato con i vertici dell’azienda italiana. Governo 🇮🇹 e’ al fianco delle imprese, pronto a tutelarle in tutti i mercati internazionali.
Az orosz Gazprom vállalat 40%-kal csökkentette, az Északi Áramlat-1 gázvezetéken keresztüli gázszállítás mennyiségét.
A hírt az Interfax hírügynökség közölte – írja az EP.
A vállalat elmondása szerint egy Siemens gázkompresszor-egység nem érkezett vissza határidőre a javításból. Emiatt mostantól legfeljebb 100 millió köbméter gázt lehet átpumpálni a vezetéken naponta, ami a korábban tervezett napi 167 millió köbméter gázmennyiség mintegy 60 százaléka.
'LNG Force' When the time is there and the golden hour has arrived, all you need is a huge amount of luck (and great relations) to photograph these two interesting LNG carriers: 'Grace Dahlia' & the 'Gaslog Winchester' @LNGspeak@PortOfRotterdam@GateterminalBV@RPPC1933 05/08 pic.twitter.com/rJzxFOXdnO
#Russia. Dopo inattesa decisione Governo Russo su gestione di Ariston Thermo Group ho subito attivato la nostra Ambasciata @ItalyinRussia e parlato con i vertici dell’azienda italiana. Governo 🇮🇹 e’ al fianco delle imprese, pronto a tutelarle in tutti i mercati internazionali.
#Russia. Dopo inattesa decisione Governo Russo su gestione di Ariston Thermo Group ho subito attivato la nostra Ambasciata @ItalyinRussia e parlato con i vertici dell’azienda italiana. Governo 🇮🇹 e’ al fianco delle imprese, pronto a tutelarle in tutti i mercati internazionali.
Oroszország és Törökország az elmúlt hetekben a szankciók alá esett vállalatok Európából török joghatóság alá helyezésének folyamatáról tárgyalt – számolt be a Jevropejszka Pravda a Habertürk cikkére hivatkozva.
A Chetiner Chetin kiadvány újságírójának adatai szerint Oroszország és Törökország az elmúlt 48 napban aktív tárgyalásokat folytatott az EU által szankcionált orosz vállalatok Európából Isztambulba való áttelepítéséről.
„Információim szerint 43 orosz cég és oligarcha, köztük a Gazprom helyezi át székhelyét Európából Isztambulba. Ez a folyamat várhatóan júliusban kezdődik el” – mondta Chetin.
Emellett az újságíró hozzátette, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter törökországi látogatása előtt orosz delegáció érkezett az országba, hogy megvitassa az orosz cégek irodáinak Európából történő kiköltöztetésének előfeltételeit.
President Putin hosted his Belarusian counterpart Alexander Lukashenko on his yacht on Saturday, after Belarus forced the landing of a Ryanair jetliner and arrested a journalist last week.
#SouthKorea has expanded the list of goods whose export to #Russia requires special permits from 57 to 798 items.
Such measures were explained with a high probability of the use of these goods by importing countries for the production of weapons and for military purposes. pic.twitter.com/IsjtffwhKs
Genel Müdürümüz ve SAHA İstanbul Yönetim Kurulu Başkanı Sayın @Haluk Bayraktar’ın katılımıyla Ukrayna ile iş birliği imza töreni gerçekleştirdik. 🇺🇦🇹🇷
We held a signing ceremony for cooperation with Ukraine, attended by our General Manager Mr. @Haluk Bayraktar, who serves as… pic.twitter.com/LHib2AncYz
A Gazprom bejelentette, hogy nem használja a Lengyelországon keresztül haladó Jamal–Európa vezetéket a gázszállításra.
A hírt Szerhij Kuprijanov, a vállalat hivatalos képviselője közölte Telegram-csatornáján.
Kifejtette, hogy ez a május 3-i elnöki rendelet értelmében történt, mely által több külföldi vállalatot is szankcionáltak, köztük az EuroPol GAZ-t, amely a Jamal–Európa gázvezeték lengyelországi szakaszát birtokolja.
#Russia. Dopo inattesa decisione Governo Russo su gestione di Ariston Thermo Group ho subito attivato la nostra Ambasciata @ItalyinRussia e parlato con i vertici dell’azienda italiana. Governo 🇮🇹 e’ al fianco delle imprese, pronto a tutelarle in tutti i mercati internazionali.
Az orosz Gazprom vállalat meg akarja győzni az európai országokat arról, hogy a szankciók megsértése nélkül is tudnak rubelben fizetni a gázért. A hírt a Bloomberg közölte. A Gazprom május 4-én küldött levelet partnereinek, melyben az új fizetési eljárást magyarázza. A dokumentumban leírtak szerint az importőrök továbbra is valutában kell fizessenek az orosz gázért, s Oroszország majd átváltja azt rubelre. Az összeg a Gazprombank számlájára érkezik, ahonnan az orosz Nemzeti Elszámolóháznak utalják azt át, mely átváltja azt rubelbe. Így az Orosz Föderáció Központi Bankja, mely szankciók alá esett, nem vesz részt a pénzváltásban. Miután a Kreml bejelentette a gáz rubelben történő fizetését, az Európai Unió közölte, hogy egy ilyen megállapodás sértené a szankciókat.
#Russia. Dopo inattesa decisione Governo Russo su gestione di Ariston Thermo Group ho subito attivato la nostra Ambasciata @ItalyinRussia e parlato con i vertici dell’azienda italiana. Governo 🇮🇹 e’ al fianco delle imprese, pronto a tutelarle in tutti i mercati internazionali.
#Russia. Dopo inattesa decisione Governo Russo su gestione di Ariston Thermo Group ho subito attivato la nostra Ambasciata @ItalyinRussia e parlato con i vertici dell’azienda italiana. Governo 🇮🇹 e’ al fianco delle imprese, pronto a tutelarle in tutti i mercati internazionali.
Egy százalék alá csökkentette a Gazprom orosz állami energetikai cég németországi leányvállalata (Gazprom Germania) a legnagyobb nyugat-európai földgáztározó töltöttségét – jelezte egy szerdai lapinterjúban a társaságot ideiglenesen ellenőrző hatóság vezetője, aki szerint az állami felügyelet elrendelése előtt az a veszély fenyegetett, hogy működésképtelenné válnak helyi közműszolgáltatók.
A hálózatos iparágak működését szabályozó hatóság (Bundesnetzagentur) elnöke, Klaus Müller a Handelsblatt című német üzleti lapban közölt interjúban elmondta, hogy azonnal felvették a kapcsolatot a Gazprom Germania menedzsmentjével, amikor a szövetségi gazdasági minisztérium hétfőn a hatóság vagyonkezelői felügyelete alá rendelte a cégcsoportot. Mint mondta, a bizalom talán túl „nagy szó”, de „konstruktivitást” tapasztal a részükről.
A Gazprom Germania vezetése „tisztában van azzal, hogy a vállalat milyen fontos szerepet játszik a német és az európai gázellátásban”, és „ennek a felelősségnek az új körülmények között is meg akar felelni” – mondta Klaus Müller.
A legfontosabb egyelőre az, hogy felmérjék a leányvállalatai révén földgázkereskedelemmel, földgázszállítással és földgáztározással is foglalkozó Gazprom Germania helyzetét. Sok piaci szereplő és ügyfél, köztük önkormányzati közműszolgáltatók (Stadtwerke) körében „nagy a bizonytalanság”, és ezt „az orosz fél az utóbbi időben tovább fokozta”. Ezért „az az első feladatunk, hogy tisztán lássunk” – fogalmazott a Bundesnetzagentur elnöke.
E feladat teljesítése során a többi között megállapították, hogy egy százalék alá süllyedt az Alsó-Szászország tartománybeli Rehdenben működő földgáztározó töltöttségi szintje.
Ez „nagyon közel van a technikai alsó határhoz, képletesen szólva a 24. órában vagyunk” – mondta Klaus Müller, kiemelve, hogy „sürgősen lépni kell”, és ez az egyik ügy, amelyet tisztázni kell a vezetőséggel.
Aláhúzta, hogy az érvényes szerződéseket be kell tartani. Ez a Gazprom Germania egyik leányvállalata, a Wingas ügyfelei közé tartozó számos önkormányzati közműszolgáltató szempontjából is „kiemelt fontosságú, és ez számunkra is prioritás” – tette hozzá.
Mint mondta, a vállalatcsoport állami felügyelet alá vétele azt a célt szolgálja, hogy „stabilitást teremtsen a piacon”, hiszen „vasárnapig a levegőben lógott az a forgatókönyv, hogy térdre kényszerülnek önkormányzati közműszolgáltatók”.
„Hétfő óta azon dolgozunk, hogy ez ne történhessen meg” – mondta a Bundesnetzagentur elnöke, hozzátéve: biztosítani kell, hogy a Gazprom Germania leányvállalatai ismét „megbízható partnernek” számítsanak a piacon.
A rehdeni tározó 3,9 milliárd köbméteres kapacitásával nemcsak Németország, hanem egész Nyugat-Európa legnagyobb földgáztározója. Az üzemeltető Wingas 100 százalékban a Gazporm Germania érdekeltsége.
Robert Habeck alkancellár, gazdasági és klímavédelmi miniszter a közbiztonság, a közrend és az energiaellátás fenntartása érdekében rendelte el a vállalatcsoport hatósági felügyeletét, egyelőre szeptember 30-ig.
Német sajtóértesülések szerint a kormány azzal vádolja a Gazprom Germaniát, hogy tározóit nem üzleti céllal üzemelteti, hanem azért, hogy minél súlyosabb legyen a földgázellátási helyzet Németországban. Az értesülések szerint a cégcsoport azzal is próbálkozott, hogy megelőzze az állami felügyelet alá vételt, ezért igyekezett átadni egy 226 millió euró értékű tulajdonrészt egy szentpétervári székhelyű szervezetnek.
Erről a Bundesnetzagentur elnöke a Handelsblattnak a többi között azt mondta: a szövetségi kormány azért lépett, mert meg kellett akadályozni a Gazprom Germania tulajdonosi szerkezetében tervezett „teljesen átláthatatlan” változtatást.
A hatóság vezetője egyben takarékoskodásra szólította fel a vállalati és lakossági fogyasztókat, és hangsúlyozta, hogy nem hárult el a földgázhiány veszélye. Előfordulhat, hogy korlátozni kell majd a fogyasztást, ami „súlyos következményekkel járna vállalatokra, munkahelyekre, termelési és szállítási láncokra, egész régiókra nézve” – mondta Klaus Müller.
A Gazprom Germaniához a rehdeni mellett más tározók is tartoznak, ezek kapacitása összesen nagyjából 5 milliárd köbméter, ez a teljes németországi kapacitás mintegy ötöde. A tározók töltöttsége – valamennyit együttvéve – 2021 áprilisa óta tartósan 10 százalék alatt van.
A németországi gáztározók összesített kapacitása 23 milliárd köbméter – az EU teljes gáztározói kapacitásának nagyjából 25 százaléka –, ezzel Németország a negyedik helyen áll a világ országainak tárolókapacitás alapján felállított rangsorában, az Egyesült Államok, Ukrajna és Oroszország után. Az összesített töltöttségi szint 27 százalékos, megfelel a sokévi átlagnak.
#Russia. Dopo inattesa decisione Governo Russo su gestione di Ariston Thermo Group ho subito attivato la nostra Ambasciata @ItalyinRussia e parlato con i vertici dell’azienda italiana. Governo 🇮🇹 e’ al fianco delle imprese, pronto a tutelarle in tutti i mercati internazionali.
#Russia. Dopo inattesa decisione Governo Russo su gestione di Ariston Thermo Group ho subito attivato la nostra Ambasciata @ItalyinRussia e parlato con i vertici dell’azienda italiana. Governo 🇮🇹 e’ al fianco delle imprese, pronto a tutelarle in tutti i mercati internazionali.
Állami felügyelet alá helyezik Németországban a Gazprom orosz állami energetikai társaság helyi leányvállalatait – jelentették be hétfőn Berlinben.
Robert Habeck alkancellár, gazdasági és klímavédelmi miniszter elmondta, hogy a Gazprom Germania vállalatcsoportot a közbiztonság, a közrend és az energiaellátás fenntartása érdekében átmenetileg a hálózatos iparágak működését felügyelő szövetségi hatóság (Bundesnetzagentur) fennhatósága alá helyezik.
A Gazprom Germania földgázkereskedelmi, földgázszállítási és földgáztározó-üzemeltetési tevékenysége révén a kritikus infrastruktúrával foglalkozó cégek közé tartozik, kiemelt jelentősége van Németország földgázellátásában, állami felügyelet alá helyezése pedig „sürgetően szükséges” – mondta a miniszter.
A hatósági felügyelet egyelőre szeptember 30-ig tart. A Bundesnetzagentur meneszthet és kinevezhet vezetőket, és meghatározhatja a menedzsment tevékenységét. A minisztériumi rendeletről szóló közleményükben kiemelték, hogy „Németország és Európa érdekében” működtetik a vállalatcsoportot.
Német sajtóértesülések szerint a kormány azzal vádolja a Gazprom Germaniát, hogy tározóit nem üzleti céllal üzemelteti, hanem azért, hogy minél súlyosabb legyen a földgázellátási helyzet Németországban. A cégcsoport azzal is próbálkozott, hogy megelőzze az állami felügyelet alá vételt, ezért igyekezett átadni egy 226 millió euró értékű tulajdonrészt egy szentpétervári székhelyű szervezetnek.
A Gazprom Germaniához tartozó földgáztározók kapacitása nagyjából 5 milliárd köbméter, ez a teljes németországi kapacitás mintegy ötöde. A tározók töltöttsége 2021 áprilisa óta tartósan 10 százalék alatt van.
A németországi gáztározók összesített kapacitása 23 milliárd köbméter – az EU teljes gáztározói kapacitásának nagyjából 25 százaléka –, ezzel Németország a negyedik helyen áll a világ országainak tárolókapacitás alapján megállapított rangsorában, az Egyesült Államok, Ukrajna és Oroszország után.