Ukrajna 150 millió dollárt kap a Világbanktól, 50 millió dollár a lakosság leginkább rászoruló rétegének támogatására a COVID-19 járvány időszakában, 100 millió dollár pedig a lakosság szociális védelme szintjének javítására irányul. Ebben a kormány és a Világbank képviselői állapodtak meg április 10-én Kijevben, közölte az Urjadovij portál.
Ukrajna már ez év májusában kap 50 millió dollárt a lakosság szociális támogatásának megerősítésére a COVID-19 világjárvány elleni küzdelem időszakában. A minisztérium adatai szerint ezt a pénzt azok a nyugdíjasok kapják, akiket egészségi állapotuk megromlása okán nyugalmaztak. Emellett növelik a közüzemi díjak támogatásának összegét, valamint eltörlik a karantén miatt munkanélkülivé vált polgároknak nyújtandó támogatás korlátozásait. Az összeg kiegészítő támogatása a 2014-ben elfogadott, a szociálpolitikai minisztérium és a Világbank közös „Ukrajna szociálpolitikai rendszerének korszerűsítése” programnak.
A pénzösszeget Ukrajna állami költségvetésébe csoportosítják át azzal a feltétellel, hogy a kormány biztosítja az állami támogatások hatékonyságát célzottan a kiszolgáltatott rétegek számára, valamint további szociális szolgáltatások bevezetését a szegénység enyhítése érdekében. Bővítik az alacsony jövedelmű családoknak nyújtandó támogatási programot, a közüzemi díjak támogatásának rendszerét a szociális politika hatékonysága, valamint a lakosság életminőségének javítása céljából.
Сьогодні Україна отримала від @EIB перший транш у розмірі €500 млн з пакету допомоги в €1,59 млрд. Дякую президенту ЄІБ @wernerhoyer та @EU_Commission за допомогу ??. Транш буде спрямований на відбудову інфраструктури, підтримку економіки та нагальні потреби населення.
The most vulnerable countries must not pay the price of a war they did not want. France, like Ukraine and all of our partners, has decided to make the choice, as it will always, to show solidarity through action: pic.twitter.com/75P3XoehSZ
The largest British arms manufacturer will open an office in Ukraine We are talking about BAE Systems , which produces most of the weapons and armored vehicles supplied to the Kiev regime (M2 and M3 Bradley armored fighting vehicles, M113 armored personnel carriers, M109 Paladin… pic.twitter.com/Qh5bdY0yYR
Az ENSZ 33 millió dollárt különít el Ukrajna számára a koronavírus-járvány elleni küzdelemre – közölte szerdán Oleh Nyikolenko, az ukrán ENSZ-képviselet sajtótitkára a Facebookon.
Hozzátette, hogy a segély része annak a globális humanitárius programtervnek, amelyet a nap folyamán ismertetett António Guterres ENSZ-főtitkár.
A sajtótitkár szavai szerint ezt az összeget a világszervezet célzottan a Donyec-medencei frontvonal két oldalán megvalósítandó humanitárius projektekre adja, úgymint egészségügyi intézmények ellátására, élelmiszerek és alapvető szükségleti cikkek szállítására, távoktatásra, valamint idősek és fogyatékkal élők támogatására.
Közben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felhívta a figyelmet arra, hogy ne zárják be a piacokat az olyan kistelepüléseken, amelyekben boltok híján az ott lakók számára ez az egyetlen élelmiszer-beszerzési hely. Kijev megye kormányzója közölte, hogy a megyében már leállt mind a 74 piac, de egyelőre a nagykereskedelmi piacok továbbra is működni fognak.
Kirilo Timosenko, az elnöki hivatal helyettes vezetője közölte, hogy csütörtökön újabb Ukrajnának szánt szállítmány indul Kínából 100 ezer laboratóriumi, úgynevezett PCR-teszttel. Az első ilyen, hétfőn érkezett szállítmányban Ukrajna 50 ezer PCR-tesztet és 250 ezer gyorstesztet kapott.
Az ukrán határőrszolgálat közölte szerdán, hogy újabb 600 ukrán tért haza vonaton Lengyelországból. Dmitro Kuleba külügyminiszter pedig arról számolt be, hogy eddig már több mint 78 ezer ukrán tért haza a tárca segítségével, de még mintegy 20 ezren szeretnének visszatérni külföldről.
Ukrajnában szerdán a nap folyamán 23-mal 136-ra emelkedett az eddig megerősített koronavírusos fertőzöttek száma, közülük mostanáig négyen haltak bele a betegségbe, és egy beteg gyógyult meg.
We are now supporting 100 countries in their fight against #COVID19 - home to 70% of the world's population. That's helping strengthen health systems, protect the poorest, and support jobs. https://t.co/xyiop6OuEh
Az Európai Bizottság pénteki döntése alapján az Európai Unió nagy értékű segélyt juttat Marokkónak és Ukrajnának.
Marokkó 389 millió eurót kap állami reformokra és fejlesztésekre, Ukrajna pedig nyolcmillió euróhoz jut a donyec-medencei konfliktusban érintettek megsegítésére.
Várhelyi Olivér, az európai szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős európai biztos sajtóközleményben tudatta: Marokkó számíthat az EU segítségére az embercsempészek elleni harcban és a Földközi-tenger nyugati medencéjében jelentkező illegális migráció csökkentésében.
Janez Lenarčič válságkezelésért felelős biztos közölte: Ukrajna a nélkülöző emberek téli szükségleteinek biztosítására fordíthatja a bizottság által megszavazott pénzt.
Az EU idén 23 millió euró humanitárius támogatást juttat Ukrajnának.
Today, we are proposing a targeted review of the Common Agricultural Policy.
The aim is to reduce administrative burden and offer more flexibility to our farmers, while maintaining a strong, sustainable and competitive policy for EU agriculture and food.