Oroszország Ukrajna megkerülésével elkezdte a gázszállítást Magyarországra, vagyis az orosz Gazprom állami gázvállalat a szállítási útvonalak monopolizálásával megkérdőjelezi az európai uniós gázpiac működésének alapelveit – jelentette ki csütörtökön Szerhij Makogon az ukrán gázszállító rendszert (GTSZ) fenntartó vállalat igazgatója, adta hírül az rbc.ua hírportál a GTSZ honlapjára hivatkozva.
A jelentés szerint Makogon hangsúlyozta, hogy Magyarország évtizedeken át kapta a földgázt Ukrajna területén keresztül, és az ukrán fél soha nem szegte meg az ezzel kapcsolatos kötelezettségeit. „Mi több, az ukrán szállítási útvonal a legrövidebb, amin gáz juttatható Magyarországra, amit a két ország gázszállító vállalatai között az utóbbi években folyó kereskedelem volumene is bizonyít” – tette hozzá.
Az igazgató kiemelte, hogy a Gazprom a gázszállítási útvonalak monopolizálásával megkérdőjelezi az EU-s gázpiac működésének alapelveit. „Meg kell szüntetni a piaci szereplők egyikének domináns helyzetét és az általa nyilvánvalóan politikai célokból alkalmazott befolyásoló eszközök használatát az európai gázárak sokkoló mértékű növekedésének a fényében” – mutatott rá Szerhij Makogon.
#Russia. Dopo inattesa decisione Governo Russo su gestione di Ariston Thermo Group ho subito attivato la nostra Ambasciata @ItalyinRussia e parlato con i vertici dell’azienda italiana. Governo 🇮🇹 e’ al fianco delle imprese, pronto a tutelarle in tutti i mercati internazionali.
A több helyről vádolt orosz gázipari óriás azt mondja, hogy minden szerződésének eleget tesz és képes új szerződéseket is kötni, a szállítások növelésére a technikai lehetőségek is adottak.
A Gazprom cáfolta azokat az állításokat, miszerint csökkenteni fogja az európai szállítmányait. Az orosz gázipari óriás közleménye szerint minden szerződésének eleget fog tenni és képes új szerződéseket is kötni, valamint a szállítások növelésére a technikai lehetőségek is adottak.
Készen áll fokozni a földgázszállítást a Gazprom Európába – mondta a Kreml egyik szóvivője az Interfax hírügynökségnek a Reuters szerint. Dmitrij Peszkov szerint a rekordmagas gázárak korában a cég szívesen kötne új szerződéseket is. Mint elmondta, van lehetőség arra, hogy a Gazprom több földgázt küldjön Európába, és a cég a további rendeléseket is teljesítette az utóbbi időben. Az orosz óriásvállalatot a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) és több európai parlamenti képviselő is azzal vádolta, hogy nem tesz eleget a földgáz európai hiányának enyhítéséért. Peszkov megerősítette azt is, hogy a cég minden kötelezettségének eleget tesz, és hajlandó újabb szerződéseket is kötni.
For some context, barges on inland waterways haul about 5%-10% of German freight, with about 80% of that on the #Rhine, including a third of domestic crude oil, natural gas, and coal shipping.https://t.co/YoL2ZnNtJqpic.twitter.com/wNmFXeUHmu
'LNG Force' When the time is there and the golden hour has arrived, all you need is a huge amount of luck (and great relations) to photograph these two interesting LNG carriers: 'Grace Dahlia' & the 'Gaslog Winchester' @LNGspeak@PortOfRotterdam@GateterminalBV@RPPC1933 05/08 pic.twitter.com/rJzxFOXdnO
.@JosepBORRELL meets Fuad #Hussein, Deputy Prime Minister for International Relations Affairs and Minister for Foreign Affairs of #Iraq, at the EU-Iraq Cooperation Council taking place on 19 March 2023 in #Brussels.https://t.co/C6k01EgguX
#Russia. Dopo inattesa decisione Governo Russo su gestione di Ariston Thermo Group ho subito attivato la nostra Ambasciata @ItalyinRussia e parlato con i vertici dell’azienda italiana. Governo 🇮🇹 e’ al fianco delle imprese, pronto a tutelarle in tutti i mercati internazionali.
Fontos bejelentést tett a lengyel kormány: 2023-tól nem vesznek több orosz gázt, helyette egy új kikötőt emeltek a katari és amerikai cseppfolyós gáz (LNG) befogadására.
Lengyelország nem hosszabbítja meg a Gazprom orosz gázipari céggel kötött, jövő év végén lejáró gázbeszerzési szerződést, gázellátását nem oroszországi forrásokból kívánja fedezni – közölte a stratégiai lengyel energetikai hálózatért felelős kormánybiztos, Piotr Naimski.
Annak kapcsán, hogy Lengyelország fokozatosan csökkenti a szén felhasználását az energiaelőállításban, Naimski a Radio Warszawa katolikus rádiónak elmondta: az energetikai palettában ezentúl nagyobb hely jut a gáznak, amelynek fogyasztása 2030-ra 50 százalékkal is megemelkedhet.
A gázbeszerzésekben viszont Varsó biztosan nem lesz függő az orosz szállításoktól, a Gazprommal kötött szerződés jövőre jár le, és „természetesen nem kerül sor ennek meghosszabbítására”, a gazdaság számára szükséges földgázt más forrásokból szerzik majd be – tette hozzá a biztos.
Az alternatív gázszállítási forrásokról beszélve Naimski kitért a Baltic Pipe-vezetékre, amely az Északi-tenger norvégiai talapzatában fekvő gázmezőkön kitermelt, a dániai hálózatba betáplált földgázt juttat majd el Lengyelországba, évi 10 milliárd köbmétert. A Baltic Pipe minden jel szerint jövő év október 1-jén üzembe áll – erősítette meg a korábbi bejelentéseket a kormánybiztos.
Arra vonatkozóan, hogy Dánia júniusban felfüggesztette a Baltic Pipe építéséhez szükséges környezetvédelmi engedélyeket, ami késést eredményezhetett volna a projekt megvalósításában, Naimski közölte: a kérdést a dán partnerek már megoldották, a csővezeték minden jel szerint elkészül a tervezett időpontra.
Lengyelország évi földgázszükséglete mintegy 15 milliárd köbméter, ennek egyharmadát elégítik ki hazai forrásokból. A Baltic Pipe-vezeték üzembe helyezésén kívül 2023-ra kibővítik a 2015-ben a Swinoujscie lengyel balti-tengeri város mellett üzembe helyezett kikötőt, amely egyebek között katari és amerikai cseppfolyós gázt (LNG) is fogad majd.
Po takich malinach może być jeden wniosek: embargo na ukraińskie maliny mrożone, których do Polski w 2023 roku przyjechało ponad 60 tysięcy ton. pic.twitter.com/smqP7953C5
Ukrajna elnöke azt javasolta a kormánynak, hogy elsősorban infrastrukturális beruházásokra, főként útépítésre, valamit az egészségügy fejlesztésére és egyéb szociális problémák megoldására költsék el azt a csaknem három milliárd dollárt, amelyet a Naftohaz ukrán állami gázvállalat szerzett meg peres úton a Gazprom orosz gázóriás cégtől – hozta nyilvánosságra szerdán az államfő sajtószolgálata.
„Azt tervezzük, hogy további forrásokat különítünk el útépítésre, ez prioritásunk, más infrastrukturális projektekre, az orvosi ágazatra és az energiahatékonyság növelésére. Az egyik tervünk több mint kétszáz orvosi ellátási osztály felépítése Ukrajnában” – idézte a sajtóosztály az elnököt közleményében.
Zelenszkij a kabinet tagjaival és parlamenti képviselőkkel tartott megbeszélésén két hetet adott a szükséges projektek kidolgozására.
Az elnök kiemelte, hogy meg kell oldani a bányászok elmaradt bérének kifizetését is, továbbá koncepciót kell kidolgozni a szénipari szektor átszervezésére. „Az adósságokkal kapcsolatos helyzetet a közeljövőben meg kell oldani” – szögezte le. „Ezért a szénipar átfogó szerkezetátalakítási programját várjuk a kormánytól, és az állami bányák állapotának ellenőrzését” – tette hozzá.
Ukrajnának és Oroszországnak tavaly december végére sikerült tető alá hoznia egy új, öt évre szóló, tíz évre meghosszabbítható gáztranzit megállapodást, amely alapján a Gazprom továbbra is szállít földgázt ukrán gázvezetékeken keresztül Európába. A megállapodás keretében a Gazprom még decemberben kifizette a Naftohaznak azt az összeget, amelyet a stockholmi döntőbíróság még 2018 elején megítélt az ukrán vállalatnak, ami így kamatokkal együtt 2,9 milliárd dollárt tett ki. A további peres követelésekről egymással szemben a felek kölcsönösen lemondtak.
Talked to @SecPompeo. Grateful to the U.S. for allocating $1.2 mln to #Ukraine to combat #COVID19 . I share the pain of Americans who have lost loved ones. I wish that all those who are struggling with the disease will recover soon and for the U.S. to overcome this challenge
Thank you @POTUS for signing into law $12.35 bln in supplemental support for ??. The day before, the bill was backed by both houses of ?? Congress. We appreciate this powerful act of solidarity of the ?? people with ??. And the bicameral and bipartisan support of our state. 1/2
Discussed the #GrainfromUkraine initiative with @vonderleyen. Thanked for the huge ?? financial assistance, for work started on the 9th sanctions package. Noted that the price cap for Russian oil should be effective. Cooperation on ensuring ?? energy stability was also discussed.
?: As long as Russia continues its war against Ukraine, NL will provide assistance to Ukraine. Military, humanitarian and diplomatic. We’re allocating €2.5 bn for this in 2023. Ukraine can rely on the Netherlands. We just confirmed this in our conversation with @ZelenskyyUa. pic.twitter.com/VdzMKCqkWR
#Russia. Dopo inattesa decisione Governo Russo su gestione di Ariston Thermo Group ho subito attivato la nostra Ambasciata @ItalyinRussia e parlato con i vertici dell’azienda italiana. Governo 🇮🇹 e’ al fianco delle imprese, pronto a tutelarle in tutti i mercati internazionali.
I thanked him for participating in the Global Peace Summit and reinforcing the UN Charter, as well as for Kenya’s strong support for Ukraine’s sovereignty and territorial integrity.
Kifizette a Gazprom a Naftohaznak a stockholmi döntőbíróság által megítélt 2,9 milliárd dollárt – közölte Jurij Vitrenko, az ukrán vállalat igazgatója.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy december 20-án Ukrajna, Oroszország és az Európai Bizottság képviselői véglegesen egyeztették azokat az alapelveket, amelyek mentén az orosz gáz Ukrajnán keresztül Európába irányuló tranzitja folytatódik, valamint az egymás iránti követelések rendezésének. Erről Minszkben Oroszország és Ukrajna jegyzőkönyvet írt alá.
A két ország közti, 2009-ben kötött gáztranzitszerződés az év végén lejár, helyette addig újat kell kötniük.
A jegyzőkönyvbe foglalt megegyezés alapján az új tranzitszerződést a két fél öt évre köti meg, azzal a lehetősséggel, hogy a megállapodás tíz évre meghosszabbítható. Az első évben legalább 65 milliárd köbméter gázmennyiség tranzitját garantálja az orosz fél Ukrajnán keresztül, a következő négy évben pedig 40 milliárd köbmétert.
Megegyeztek arról, hogy mindkét fél a nemzetközi bíróságokon visszavonja a peres kereseteket egymással szemben, viszont az orosz gázvállalat kifizeti az ukrán Naftohaznak a már megítélt 2,9 milliárd dollárt.
Olekszij Orzsel ukrán energetikai miniszter szavai szerint az ukrán gázvállalat 12,25 milliárd dollár további peres követelésről mond le a Gazprommal szemben.
Jelenleg Bécsben zajlanak a tárgyalások a végleges szerződések megkötéséről, a várakozások szerint a hét végén már alá is írhatják a felek.
#Russia. Dopo inattesa decisione Governo Russo su gestione di Ariston Thermo Group ho subito attivato la nostra Ambasciata @ItalyinRussia e parlato con i vertici dell’azienda italiana. Governo 🇮🇹 e’ al fianco delle imprese, pronto a tutelarle in tutti i mercati internazionali.
#Russia. Dopo inattesa decisione Governo Russo su gestione di Ariston Thermo Group ho subito attivato la nostra Ambasciata @ItalyinRussia e parlato con i vertici dell’azienda italiana. Governo 🇮🇹 e’ al fianco delle imprese, pronto a tutelarle in tutti i mercati internazionali.
Aláírták az orosz–ukrán megállapodási jegyzőkönyvet az orosz gáz Ukrajnán keresztüli, Európába irányuló tranzitjáról és az egymással szembeni követelések rendezéséről – közölte péntek éjjel a Gazprom orosz gázipari vállalat.
A jegyzőkönyvet Minszk közelében írták alá az orosz–ukrán-uniós tárgyalások újabb fordulója után. A dokumentumról csütörtökön Berlinben állapodtak meg a felek és azt a legfelsőbb szinte való egyeztetés után véglegesítették.
A sajtót a megállapodás részleteiről az aláírás helyszínén nem tájékoztatták.
A 2009-ben megkötött orosz–ukrán tranzit megállapodás az év végén jár le.
#Russia. Dopo inattesa decisione Governo Russo su gestione di Ariston Thermo Group ho subito attivato la nostra Ambasciata @ItalyinRussia e parlato con i vertici dell’azienda italiana. Governo 🇮🇹 e’ al fianco delle imprese, pronto a tutelarle in tutti i mercati internazionali.
#Russia. Dopo inattesa decisione Governo Russo su gestione di Ariston Thermo Group ho subito attivato la nostra Ambasciata @ItalyinRussia e parlato con i vertici dell’azienda italiana. Governo 🇮🇹 e’ al fianco delle imprese, pronto a tutelarle in tutti i mercati internazionali.