Array ( [count_posts] => 10 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo4OiJlY29ub21pYyI7fXM6Njoib2Zmc2V0IjtpOjgwO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6NzQ2O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ== [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 3356 [content] =>Kárpátalján a megyei, járási és városi költségvetések összességében 198 millió UAH-t különítenek el a koronavírus-betegség terjedésének megelőzésére, valamint a járvány megszüntetése céljából.
Julija Tranovics, az Ukrán Városok Szövetségének Kárpátaljai Kirendeltségének költségvetési tanácsadója elmondta:
„Ezen pénzeszközök 80,5% -át a megyei költségvetésből, a 19,5%-át pedig a városok, a kistérségek és járások költségvetéséből finanszírozzák. 2020. április 10-i adatok szerint az összeg 44%-a, 87 millió UAH már átutalásra került. Amint láthatjuk, a helyi költségvetések, az üzleti tevékenység csökkenése, valamint az Adókódex és a 2020-as állami költségvetés nemrégiben elfogadott módosításainak ellenére a helyi önkormányzatok nem kívülállóként szemlélik a dolgokat, hanem aktív részt vállalnak a COVID-19 elleni küzdelemben. A kiadások legnagyobb részét a városok és a kistérségek vállalják. Ungvár költségvetéséből a tervek szerint – majdnem 12,5 millió UAH (ennek 26%-át már átutalták), Munkács központú kistérség – 5 millió UAH (96%-át már átutalták), Nagyszőlős – 1 millió UAH (87%-át már átutalták), Beregszász – 804 ezer UAH (22%-át már átutalták), Csap – 657 ezer UAH. (17%-át már átutalták ), Técső központú kistérség – 620 ezer UAH (33%-át már átutalták). A tervezett 198 millió UAH legnagyobb részét orvosi berendezések (59%), egyéni védőeszközök (31%), valamint fertőtlenítő és fertőtlenítőszerek (5%) beszerzésére fordítják”.
Ukrán Városok Szövetségének Kárpátaljai Kirendeltsége
[type] => post [excerpt] => Kárpátalján a megyei, járási és városi költségvetések összességében 198 millió UAH-t különítenek el a koronavírus-betegség terjedésének megelőzésére, valamint a járvány megszüntetése céljából. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1587134460 [modified] => 1587132662 ) [title] => A kárpátaljai önkormányzatok költségvetéseikből több mint 38 millió UAH-t különítenek el koronavírus elleni küzdelemre [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=3356&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 3356 [uk] => 3325 ) [trid] => ild5234 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 3326 [image] => Array ( [id] => 3326 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/4a98d84bf5dff4ba6cab7716d77946866d1a1049.jpg [original_lng] => 57547 [original_w] => 587 [original_h] => 385 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/4a98d84bf5dff4ba6cab7716d77946866d1a1049-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/4a98d84bf5dff4ba6cab7716d77946866d1a1049-300x197.jpg [width] => 300 [height] => 197 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/4a98d84bf5dff4ba6cab7716d77946866d1a1049.jpg [width] => 587 [height] => 385 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/4a98d84bf5dff4ba6cab7716d77946866d1a1049.jpg [width] => 587 [height] => 385 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/4a98d84bf5dff4ba6cab7716d77946866d1a1049.jpg [width] => 587 [height] => 385 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/4a98d84bf5dff4ba6cab7716d77946866d1a1049.jpg [width] => 587 [height] => 385 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/4a98d84bf5dff4ba6cab7716d77946866d1a1049.jpg [width] => 587 [height] => 385 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1587121862:5 [_thumbnail_id] => 3326 [_edit_last] => 5 [views_count] => 4957 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_99c020837f08f7c9c319a9e51c07e1f3] => [_oembed_time_99c020837f08f7c9c319a9e51c07e1f3] => 1588703568 [_oembed_bc5821303e69f28c1a8fd17e3c1eb49e] => [_oembed_time_bc5821303e69f28c1a8fd17e3c1eb49e] => 1589071194 [_oembed_0990be21c6edb8c50fd44b591b9d641c] => [_oembed_time_0990be21c6edb8c50fd44b591b9d641c] => 1589158567 [_oembed_9db5b6fa6c9696da4c41d6a7bcfe0b68] =>[_oembed_time_9db5b6fa6c9696da4c41d6a7bcfe0b68] => 1591412596 [_oembed_0f394aa8c59e3669098b0102782ccc1e] => [_oembed_time_0f394aa8c59e3669098b0102782ccc1e] => 1596396688 [_oembed_310e045c897d86a42f8241345998cb71] => [_oembed_time_310e045c897d86a42f8241345998cb71] => 1606595662 [_oembed_ccb3d1c592506388aee6e123883d838e] => [_oembed_time_ccb3d1c592506388aee6e123883d838e] => 1607689912 [_oembed_7ccd6fe6c1b0e3b876befdf7a2373d74] => [_oembed_time_7ccd6fe6c1b0e3b876befdf7a2373d74] => 1607689912 [_oembed_4175b296f45d7d1b5a152e3953d050bd] => [_oembed_time_4175b296f45d7d1b5a152e3953d050bd] => 1624125249 [_oembed_4d815e026c7587488d049ac0060fa8c2] => [_oembed_time_4d815e026c7587488d049ac0060fa8c2] => 1655210670 [_oembed_91b30e9dad718014cd06cffcf625155f] => [_oembed_time_91b30e9dad718014cd06cffcf625155f] => 1726641258 [_oembed_2ba477bbd6c4604e0f3d436f608371fc] => [_oembed_time_2ba477bbd6c4604e0f3d436f608371fc] => 1726641258 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 1717 [3] => 49 [4] => 31 [5] => 17 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => COVID-19 HU [3] => Hírek [4] => Kárpátalja [5] => Sürgős ) [tags] => Array ( [0] => 217 [1] => 746 ) [tags_name] => Array ( [0] => költségvetés [1] => koronavírus ) ) [1] => Array ( [id] => 3340 [content] =>We are now supporting 100 countries in their fight against #COVID19 - home to 70% of the world's population. That's helping strengthen health systems, protect the poorest, and support jobs. https://t.co/xyiop6OuEh
— World Bank (@WorldBank) May 19, 2020A Parlament 2020. április 13-i soron kívüli ülésén hagyta jóvá a „2020.évi állami költségvetés módosításáról” szóló törvényt (№3279-д törvényjavaslat), amely többek között a bérleti díjak kötelező csökkentését írja elő. A törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.
A törvény módosította az ukrán Polgári törvénykönyvet, miszerint az ukrán kormány 2020.március 11-i „A SARS-CoV-2 koronavírus által kiváltott COVID-19 légzőszervi betegség megelőzéséről Ukrajnában” szóló 211-es számú határozata alapján bevezetett karantén idejére és annak a törvénynek megfelelő eltörléséig az ingatlan (annak egy részének) használatáért fizetendő bérleti díjat a üzleti tevékenységet folytató bérlő kérésére csökkenteni kell arra az időszakra, amikor a bérlő, a korlátozások bevezetése miatt nem tudta teljes mértékben használni az ingatlant.
Ebben az esetben az ingatlan használatáért fizetendő csökkentett bérleti díj összege nem haladhatja meg a bérbeadó ebben az időszakban vagy a jövőben a felmerülő költségeit (a bérelt területtel arányosan): földadó, ingatlanadó, közüzemi költségek. Ezeket a költségeket a bérlő fedezi, mint az adott időszakban, a szerződésnek megfelelően, az ingatlan használatáért fizetendő bérleti díjat, az ingatlan területének arányában kivéve azt az esetet, amikor a szerződés kimondja, hogy ezeket a költségeket részben vagy teljes egészében a bérlő fizeti. A bérleti díj befizetése alóli mentesség nem vonatkozik azokra a gazdasági egységekre, amelyek a karantén idején ténylegesen teljes mértékben kihasználták az ingatlant gazdasági tevékenységük során, valamint a kistérségekkel kötött bérleti szerződésekre.
Korábban a Parlament jóváhagyta az 540-IX. számú törvényjavaslatot („Egyes ukrán jogszabályok módosítása, amelynek célja társadalmi és gazdasági garanciák biztosítása a koronavírusos betegség terjedése miatt”), amely a vállalkozások, a lakosság és a kistérségek számára tartalmaz válságkezelő intézkedéseket, többek között a bérleti díjak rendezését.
Akkor, a válságkezelő törvénytervezetben az erre vonatkozó módosítás a következő volt: „A kormányrendelet alapján kihirdetett karantén bevezetésének pillanatától kezdve (2020.március 11, 211-es számú) annak eltörléséig a Polgári törvénykönyv 762. cikkelye alapján a bérlő mentesül az ingatlanhasználat díjának befizetése alól”. Azonban mindenkit váratlanul ért az a tény, hogy az elnök által aláírt és közzétett törvényben a „mentesül” fogalmat „mentesülhet”-re változtatták. Ezzel kapcsolatban a parlament gazdasági bizottságának elnöke, Dmitro Nataluha kifejtette, hogy a régi megfogalmazás szerint „fennállt a veszélye annak, hogy véletlenül mentesítik a bérleti díj befizetésétől az egész országot és bármelyik ingatlant. Vagyis nemcsak a kis- és közepes bérlők, hanem az állami vagyon, köztulajdon, földterület, lakóépület, ingó vagyon (autók stb.) és bármilyen egyéb ingatlan bérlői is mentesülnek”.
NEWSMAKER
[type] => post [excerpt] => A Parlament 2020. április 13-i soron kívüli ülésén hagyta jóvá a „2020.évi állami költségvetés módosításáról” szóló törvényt (№3279-д törvényjavaslat), amely többek között a bérleti díjak kötelező csökkentését írja elő. A törvény a kihirdetését k... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1587124260 [modified] => 1587110815 ) [title] => A Legfelső Tanács elfogadta a bérleti díj felfüggesztéséről szóló törvényt [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=3340&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 3340 [uk] => 3307 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 3310 [image] => Array ( [id] => 3310 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/3-48.jpg [original_lng] => 40640 [original_w] => 600 [original_h] => 360 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/3-48-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/3-48-300x180.jpg [width] => 300 [height] => 180 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/3-48.jpg [width] => 600 [height] => 360 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/3-48.jpg [width] => 600 [height] => 360 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/3-48.jpg [width] => 600 [height] => 360 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/3-48.jpg [width] => 600 [height] => 360 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/3-48.jpg [width] => 600 [height] => 360 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1587100015:12 [_thumbnail_id] => 3310 [_edit_last] => 12 [views_count] => 9980 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_192537b4d4b6f98f71493cee7d8f412c] => [_oembed_time_192537b4d4b6f98f71493cee7d8f412c] => 1587155467 [_oembed_99c020837f08f7c9c319a9e51c07e1f3] => [_oembed_time_99c020837f08f7c9c319a9e51c07e1f3] => 1587321062 [_oembed_bc5821303e69f28c1a8fd17e3c1eb49e] => [_oembed_time_bc5821303e69f28c1a8fd17e3c1eb49e] => 1588963253 [_oembed_0990be21c6edb8c50fd44b591b9d641c] => [_oembed_time_0990be21c6edb8c50fd44b591b9d641c] => 1589431245 [_oembed_9db5b6fa6c9696da4c41d6a7bcfe0b68] =>[_oembed_time_9db5b6fa6c9696da4c41d6a7bcfe0b68] => 1590943808 [_oembed_0f394aa8c59e3669098b0102782ccc1e] => [_oembed_time_0f394aa8c59e3669098b0102782ccc1e] => 1596826824 [_oembed_ccb3d1c592506388aee6e123883d838e] => [_oembed_time_ccb3d1c592506388aee6e123883d838e] => 1607650688 [_oembed_7ccd6fe6c1b0e3b876befdf7a2373d74] => [_oembed_time_7ccd6fe6c1b0e3b876befdf7a2373d74] => 1607650689 [_oembed_4175b296f45d7d1b5a152e3953d050bd] => [_oembed_time_4175b296f45d7d1b5a152e3953d050bd] => 1622988033 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 49 [2] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Hírek [2] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 1838 [1] => 746 [2] => 1839 ) [tags_name] => Array ( [0] => ingatlan béleti díj [1] => koronavírus [2] => szabályozás ) ) [2] => Array ( [id] => 3337 [content] =>We are now supporting 100 countries in their fight against #COVID19 - home to 70% of the world's population. That's helping strengthen health systems, protect the poorest, and support jobs. https://t.co/xyiop6OuEh
— World Bank (@WorldBank) May 19, 2020Lengyelországban április 20-tól enyhítenek a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedéseken, az egészségügyi szabályok betartása mellett egyszerre többen tartózkodhatnak majd a boltokban és templomokban, újból megnyitják az erdőket, parkokat – jelentette be Mateusz Morawiecki kormányfő csütörtöki sajtóértekezletén.
Hétfőtől enyhítenek az üzleti szolgáltatásokra vonatkozó intézkedéseken, így a 100 négyzetméter alatti üzletekben egy pénztárra számolva 4 ügyfél tartózkodhat egy időben, nagyobb boltokban pedig 15 négyzetméterenként 1-1 személy. Az utóbbi szabály a templomokra is vonatkozik, míg eddig csak öt hívő vehetett részt a szertartásokon.
A bolti eladóknál egyúttal egészségügyi ellenőrzést (lázmérés) vezetnek be.
Szintén hétfőtől lazítanak a kijárási korlátozásokon, újból lehet erdőkbe, parkokba járni, viszont a zöld területeken ezentúl is kötelező betartani az egymás közötti távolságtartás szabályait.
A kormányfő kilátásba helyezte: a következő hetekben újabb enyhítéseket fognak bejelenteni, az ütemezés az aktuális epidemiológiai helyzettől függ majd. A következő szakaszokban a kereskedelem, a szolgáltatások beindítását tervezik. Lehetővé akarják tenni a gazdasági tevékenység és a társadalmi élet feléledését, mindezt azonban továbbra is az egészségügyi elővigyázatossági szabályok betartása mellett. „A koronavírus elleni harc nem ér véget, de most már ellentámadást indítunk” – jelentette ki Morawiecki.
Elmondta egyúttal: feltehetőleg még sokáig érvényben marad a nagyobb társasági rendezvények tilalma. A határzár esetleges feloldására vonatkozó kérdésre Morawiecki úgy válaszolt: a határzár legalább május 3-ig érvényben marad. Később ismertetik az iskolai oktatás újraindítását illető terveket is.
A kormányfő közölte: a koronavírus elleni harc most következő szakaszában három fő irányt akarnak követni, mégpedig „az elkülönítés, az azonosítás és az informatika szélesebb körű alkalmazásának” irányát.
Az első továbbra is a kölcsönös távolságtartás, valamint a szájmaszk csütörtöktől mindenkire kötelező köztéri viselését jelenti. A második a lehetséges fertőzöttek és korábbi kapcsolataik mihamarabbi kiszűrését, a harmadik pedig a járvány elején bevezetett távmunka minél szélesebb körű alkalmazását – magyarázta Morawiecki.
Forrás: mti
[type] => post [excerpt] => Lengyelországban április 20-tól enyhítenek a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedéseken, az egészségügyi szabályok betartása mellett egyszerre többen tartózkodhatnak majd a boltokban és templomokban, újból megnyitják az erdőket, par... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1587118800 [modified] => 1587091477 ) [title] => Lengyelország hétfőtől enyhíti a járvány miatt hozott korlátozásokat [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=3337&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 3337 [uk] => 3357 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 3338 [image] => Array ( [id] => 3338 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/39069-copy-1-tokures-varso.jpg [original_lng] => 97340 [original_w] => 1200 [original_h] => 676 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/39069-copy-1-tokures-varso-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/39069-copy-1-tokures-varso-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/39069-copy-1-tokures-varso-768x433.jpg [width] => 768 [height] => 433 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/39069-copy-1-tokures-varso-1024x577.jpg [width] => 1024 [height] => 577 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/39069-copy-1-tokures-varso.jpg [width] => 1200 [height] => 676 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/39069-copy-1-tokures-varso.jpg [width] => 1200 [height] => 676 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/39069-copy-1-tokures-varso.jpg [width] => 1200 [height] => 676 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1587121587:2 [_thumbnail_id] => 3338 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 2 [views_count] => 4590 [translation_required_done] => 1 [_oembed_327d9febe8fc502100d20e73cff18c1d] => [_oembed_time_327d9febe8fc502100d20e73cff18c1d] => 1587108006 [_oembed_bc5821303e69f28c1a8fd17e3c1eb49e] => [_oembed_time_bc5821303e69f28c1a8fd17e3c1eb49e] => 1588077059 [_oembed_192537b4d4b6f98f71493cee7d8f412c] => [_oembed_time_192537b4d4b6f98f71493cee7d8f412c] => 1588077060 [_oembed_0990be21c6edb8c50fd44b591b9d641c] => [_oembed_time_0990be21c6edb8c50fd44b591b9d641c] => 1589432980 [_oembed_9db5b6fa6c9696da4c41d6a7bcfe0b68] =>
[_oembed_time_9db5b6fa6c9696da4c41d6a7bcfe0b68] => 1591829893 [_oembed_9fb2ec41d1b64c60459a833d2948c5d8] => [_oembed_time_9fb2ec41d1b64c60459a833d2948c5d8] => 1592143814 [_oembed_0f394aa8c59e3669098b0102782ccc1e] => [_oembed_time_0f394aa8c59e3669098b0102782ccc1e] => 1597528893 [_oembed_310e045c897d86a42f8241345998cb71] => [_oembed_time_310e045c897d86a42f8241345998cb71] => 1606588359 [_oembed_7ccd6fe6c1b0e3b876befdf7a2373d74] => [_oembed_time_7ccd6fe6c1b0e3b876befdf7a2373d74] => 1607514699 [_oembed_ccb3d1c592506388aee6e123883d838e] => [_oembed_time_ccb3d1c592506388aee6e123883d838e] => 1608938439 [_oembed_4175b296f45d7d1b5a152e3953d050bd] => [_oembed_time_4175b296f45d7d1b5a152e3953d050bd] => 1623024298 [_oembed_b362baeb314cbdebfd33cb98215fd205] => [_oembed_time_b362baeb314cbdebfd33cb98215fd205] => 1623568539 [_oembed_a50589fb42f85a6bd5d7ff288b671dee] => [_oembed_time_a50589fb42f85a6bd5d7ff288b671dee] => 1625784256 [_oembed_965bb89df27aa343ea5d273074c1b9f9] =>We are now supporting 100 countries in their fight against #COVID19 - home to 70% of the world's population. That's helping strengthen health systems, protect the poorest, and support jobs. https://t.co/xyiop6OuEh
— World Bank (@WorldBank) May 19, 2020[_oembed_time_965bb89df27aa343ea5d273074c1b9f9] => 1654801446 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 1717 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => COVID-19 HU [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1380 [1] => 746 [2] => 1274 ) [tags_name] => Array ( [0] => korlátozás [1] => koronavírus [2] => Lengyelország ) ) [3] => Array ( [id] => 3285 [content] =>3. Food protectionism is on the rise=> increases the odds of a sticky global inflationary environment.
— Kelvin Wong, CFTe (@KelvinSCWong) May 25, 2022
India will limit sugar exports as a precautionary measure to safeguard its own supplies, after banning wheat sales just over a week ago.Április 20-án megkezdik a koronavírus-járvány lassítására bevezetett korlátozások fokozatos lazítását Németországban a szövetségi kormány és a tartományi kormányok szerdán kötött megállapodása szerint.
Április 20-án megnyithatnak a 800 négyzetméternél kisebb kiskereskedelmi üzletek, ha üzemeltetőik biztosítják, hogy nem alakul ki torlódás a boltban, és sor a bejáratoknál.
Mérettől függetlenül megnyithatnak az autókereskedések, kerékpár-szaküzletek és a könyvesboltok.
Azonban továbbra is érvényben marad a társadalmi távolságtartás alapszabálya, miszerint mindenki legfeljebb egy további emberrel tartózkodhat együtt a lakásán kívül, vagy azokkal, akikkel közös háztartásban él, és a többiektől legalább másfél méter távolságot kell tartani.
Az iskolák legkorábban május 4-től működhetnek ismét, de egyelőre csak a végző évfolyamokban folytathatják a tanítást, tömegrendezvényt pedig legalább augusztus 31-ig nem lehet tartani.
A korlátozásokat rendkívüli óvatossággal kell lazítani, mert igen törékeny a járványügyi helyzet, és a veszély nem enyhül a védőoltás kifejlesztéséig – mondta Angela Merkel kancellár a tanácskozás után.
Forrás: mti
[type] => post [excerpt] => Április 20-án megkezdik a koronavírus-járvány lassítására bevezetett korlátozások fokozatos lazítását Németországban a szövetségi kormány és a tartományi kormányok szerdán kötött megállapodása szerint. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1587025200 [modified] => 1586981991 ) [title] => Április 20-tól lazítják a korlátozásokat Németországban [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=3285&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 3285 [uk] => 3313 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 3286 [image] => Array ( [id] => 3286 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/angela-merkel-361788.jpg [original_lng] => 320212 [original_w] => 1920 [original_h] => 1080 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/angela-merkel-361788-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/angela-merkel-361788-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/angela-merkel-361788-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/angela-merkel-361788-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/angela-merkel-361788-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/angela-merkel-361788.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/angela-merkel-361788.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1587046508:8 [_thumbnail_id] => 3286 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 2 [views_count] => 4151 [translation_required_done] => 1 [_oembed_327d9febe8fc502100d20e73cff18c1d] => [_oembed_time_327d9febe8fc502100d20e73cff18c1d] => 1587014405 [_oembed_0990be21c6edb8c50fd44b591b9d641c] => [_oembed_time_0990be21c6edb8c50fd44b591b9d641c] => 1589391476 [_oembed_9db5b6fa6c9696da4c41d6a7bcfe0b68] =>
[_oembed_time_9db5b6fa6c9696da4c41d6a7bcfe0b68] => 1591288729 [_oembed_ff594f2b7f9a059967ef0f1c72e5ba48] => [_oembed_time_ff594f2b7f9a059967ef0f1c72e5ba48] => 1591836867 [_oembed_ccb3d1c592506388aee6e123883d838e] => [_oembed_time_ccb3d1c592506388aee6e123883d838e] => 1607666176 [_oembed_7ccd6fe6c1b0e3b876befdf7a2373d74] => [_oembed_time_7ccd6fe6c1b0e3b876befdf7a2373d74] => 1607666176 [_oembed_4175b296f45d7d1b5a152e3953d050bd] => [_oembed_time_4175b296f45d7d1b5a152e3953d050bd] => 1626050079 [_oembed_965bb89df27aa343ea5d273074c1b9f9] =>We are now supporting 100 countries in their fight against #COVID19 - home to 70% of the world's population. That's helping strengthen health systems, protect the poorest, and support jobs. https://t.co/xyiop6OuEh
— World Bank (@WorldBank) May 19, 2020[_oembed_time_965bb89df27aa343ea5d273074c1b9f9] => 1653844481 [_oembed_b52057b79bd6e88ee4ae6cf6ebc2e110] =>3. Food protectionism is on the rise=> increases the odds of a sticky global inflationary environment.
— Kelvin Wong, CFTe (@KelvinSCWong) May 25, 2022
India will limit sugar exports as a precautionary measure to safeguard its own supplies, after banning wheat sales just over a week ago.[_oembed_time_b52057b79bd6e88ee4ae6cf6ebc2e110] => 1653844482 [_oembed_833bad9976fdd93d942d42d879291425] =>Steigende Strompreise sorgen dafür, dass erste Städte an der Beleuchtung sparen. In #Weimar werden Straßenlaternen im Sommer beispielsweise 30 Minuten später ein und 30 Minuten früher ausgeschaltet. https://t.co/pizmWHrRgK
— RND (@RND_de) May 15, 2022[_oembed_time_833bad9976fdd93d942d42d879291425] => 1656785438 [_oembed_9f114378aaf4141028182531df6978d1] =>G7 must act to help tackle global hunger crisis-German UN food agency https://t.co/KWxDJvPWWV pic.twitter.com/pWLV6DpiNZ
— Reuters (@Reuters) June 25, 2022[_oembed_time_9f114378aaf4141028182531df6978d1] => 1668796129 [_oembed_a546090fd8d6bb0d60505a50333a9c7e] => [_oembed_time_a546090fd8d6bb0d60505a50333a9c7e] => 1672760386 [_oembed_08cf91dd54c3d7003fdd839340226a09] => [_oembed_time_08cf91dd54c3d7003fdd839340226a09] => 1684129205 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 49 [1] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Hírek [1] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1730 [1] => 1380 [2] => 746 [3] => 135 ) [tags_name] => Array ( [0] => gazdaságélénkítés [1] => korlátozás [2] => koronavírus [3] => németország ) ) [4] => Array ( [id] => 3235 [content] =>?? підтримка в розслідуванні воєнних злочинів: ?? надає €7,6 млн проєкту @TheICMP з метою допомогти ?? знайти зниклих безвісти внаслідок вторгнення Росії в Україну. Також запланована підготовка ?? судових експертів та слідчих. #StandWithUkraine @AA_stabilisiert @GermanyinNL pic.twitter.com/42doxZmlXz
— Посольство Німеччини (@GermanyinUA) November 8, 2022Noha keddtől elrendelte Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a könyvesboltok, bébiholmit áruló üzlete és az erdészetek megnyitását Olaszországban, több könyvesbolt és bizonyos tartományok is inkább úgy döntöttek, mégsem követik az enyhítést, ugyanis túl korainak tartják azt.
Az MTI híre szerint a járvány gócpontjának tartott Lombardia, Veneto, valamint Piemont és a közép-olaszországi Lazio tartomány sem nyitotta újra a kormány által kijelölt üzleteket. Ugyanígy a déli Campania és Szardínia sem engedélyezte az óvintézkedések első, részleges enyhítését.
A könyvesbolt tulajdonosok egy része is nemet mondott az újranyitásra, hangsúlyozva: nem akarnak kísérleti nyulak lenni. Hozzátették, hogy nehezen tudják teljesíteni az üzleteik újbóli működtetéséhez előírt napi kétszeri fertőtlenítést is. Az Emilia-Romagna-beli könyvesboltok közül azért néhány felhúzta redőnyét.
Giuseppe Conte miniszterelnök múlt hét péntek este jelentette be: a március 11-én országosan bevezetett óvintézkedéseket május 4-éig meghosszabbítják. Ezt követően kezdődhet el az úgynevezett második fázis a korlátozások lassú és fokozatos feloldásával: ennek részleteit egy 17 tagú szakértői csapat dolgozza ki.
A járványügyi szakértőkből, közgazdászokból, szociológusokból, pszichológusokból álló csoport a topmenedzser Vittorio Colao vezetésével igyekszik összeegyeztetni az egészségvédelmet a nemzetgazdaság újraindításával. Jelszóként a „fémipar, autógyártás, divat, idegenforgalom” négyesének azonnali újraindítását hirdették meg. A sajtóban megszellőztetett elképzelések szerint azonban május első hetében még csak a ruha-, textil- és bútorboltokat nyitnák meg. A negyven négyzetméteresnél nagyobb üzletek újranyitását tervezik, a vevők egyenkénti beengedésével. Május második felében nyithatnának újra a vendégek közti biztonsági távolságot betartani képes éttermek, bárok, május végén pedig a fodrászatok és kozmetikai szalonok, ha egyenként fogadják a vendégeket.
Az oktatás csak szeptembertől indul újra a bölcsődéktől az egyetemekig, az elképzelések szerint turnusokra osztott tanítással. Júniusban egyedül az érettségit tartják meg csak szóbeli vizsgával.
A mozik, színházak decemberig nem fogadnának nézőket, jövő márciusban nyitnák újra a szórakozóhelyeket, diszkókat és stadionokat.
Megoldást keresnek a tengerparti strandok nyári megnyitására a napozók közötti távolságtartással. A közösségi közlekedési eszközökre csak meghatározott számú utas szállhat fel, minden második ülőhelyet üresen hagyva.
A labdarúgó-bajnokság első osztályának mérkőzéseit május végétől tervezik újraindítani, nézők nélkül.
A kijárási korlátozást a hetven év felettiek esetében továbbra is meghagynák.
Ezzel egy időben az olasz tartományok önálló rendelkezéseket hoznak: az északnyugati Liguria kormányzója keddtől engedélyezte az építkezések folytatását, miközben minden más továbbra sem működik. Az északkeleti Venetóban – ahonnan február 20-án elindult a járvány terjedése – újranyitották a szabadtéri piacokat, és engedélyezték a kocogást a lakástól számított kétszáz méteres távolságon túl is. Az április 25-ei nemzeti ünnepen és május elsején grillezni is lehet a családi házak kertjeiben.
A bejelentések szerint május 4-étől az utcákon, hivatalokban, üzletekben kötelező lesz a szájmaszk és a védőkesztyű viselete egész Olaszországban: eddig ezt általában nem írták elő, főleg a kevésbé fertőzött déli országrészekben.
Forrás: index
[type] => post [excerpt] => Noha keddtől elrendelte Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a könyvesboltok, bébiholmit áruló üzlete és az erdészetek megnyitását Olaszországban, több könyvesbolt és bizonyos tartományok is inkább úgy döntöttek, mégsem követik az enyhítést, ugyani... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1586893800 [modified] => 1586879891 ) [title] => Nyithatnának, mégis inkább zárva tart több bolt Olaszországban [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=3235&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 3235 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 3236 [image] => Array ( [id] => 3236 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/32528220-a08e0e90ff5520f6fcb9d13b5d49696c-wm.jpg [original_lng] => 200015 [original_w] => 727 [original_h] => 480 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/32528220-a08e0e90ff5520f6fcb9d13b5d49696c-wm-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/32528220-a08e0e90ff5520f6fcb9d13b5d49696c-wm-300x198.jpg [width] => 300 [height] => 198 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/32528220-a08e0e90ff5520f6fcb9d13b5d49696c-wm.jpg [width] => 727 [height] => 480 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/32528220-a08e0e90ff5520f6fcb9d13b5d49696c-wm.jpg [width] => 727 [height] => 480 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/32528220-a08e0e90ff5520f6fcb9d13b5d49696c-wm.jpg [width] => 727 [height] => 480 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/32528220-a08e0e90ff5520f6fcb9d13b5d49696c-wm.jpg [width] => 727 [height] => 480 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/32528220-a08e0e90ff5520f6fcb9d13b5d49696c-wm.jpg [width] => 727 [height] => 480 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1586869091:4 [_thumbnail_id] => 3236 [_edit_last] => 4 [views_count] => 3498 [_oembed_327d9febe8fc502100d20e73cff18c1d] => [_oembed_time_327d9febe8fc502100d20e73cff18c1d] => 1586883005 [_oembed_197bf5910cecf4173acb2a12d8043753] => [_oembed_time_197bf5910cecf4173acb2a12d8043753] => 1586883005 [_oembed_9db5b6fa6c9696da4c41d6a7bcfe0b68] =>[_oembed_time_9db5b6fa6c9696da4c41d6a7bcfe0b68] => 1591252274 [_oembed_0f394aa8c59e3669098b0102782ccc1e] => [_oembed_time_0f394aa8c59e3669098b0102782ccc1e] => 1597311580 [_oembed_310e045c897d86a42f8241345998cb71] => [_oembed_time_310e045c897d86a42f8241345998cb71] => 1606203106 [_oembed_ccb3d1c592506388aee6e123883d838e] => [_oembed_time_ccb3d1c592506388aee6e123883d838e] => 1608262400 [_oembed_7ccd6fe6c1b0e3b876befdf7a2373d74] => [_oembed_time_7ccd6fe6c1b0e3b876befdf7a2373d74] => 1608262400 [_oembed_4175b296f45d7d1b5a152e3953d050bd] => [_oembed_time_4175b296f45d7d1b5a152e3953d050bd] => 1629286689 [_oembed_cacb68d3be40a7f2473ed59bbc2a04fd] => [_oembed_time_cacb68d3be40a7f2473ed59bbc2a04fd] => 1655970719 [_oembed_85910d9bdbe3dbfdd726ccf9a934ae1c] =>We are now supporting 100 countries in their fight against #COVID19 - home to 70% of the world's population. That's helping strengthen health systems, protect the poorest, and support jobs. https://t.co/xyiop6OuEh
— World Bank (@WorldBank) May 19, 2020[_oembed_time_85910d9bdbe3dbfdd726ccf9a934ae1c] => 1697932829 [_oembed_0e180638e7dc11fa4fbb1b8d05ad5c96] =>"Italy cannot waste time: the goal of returning to clean and safe energy production through nuclear power, starting in the next few years, must be clear"
— Ryan Maue (@RyanMaue) September 23, 2023
?? Italy is getting ready to start building advanced nuclear energy plants. ⚛️https://t.co/MUqFHd1URS pic.twitter.com/WaMAubEd0X[_oembed_time_0e180638e7dc11fa4fbb1b8d05ad5c96] => 1720777208 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 1717 [1] => 49 [2] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => COVID-19 HU [1] => Hírek [2] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 746 [1] => 1809 ) [tags_name] => Array ( [0] => koronavírus [1] => Olaszország ) ) [5] => Array ( [id] => 3228 [content] =>"Italy cannot waste time: the goal of returning to clean and safe energy production through nuclear power, starting in the next few years, must be clear"
— Ryan Maue (@RyanMaue) September 23, 2023
🇮🇹 Italy is getting ready to start building advanced nuclear energy plants. ⚛️https://t.co/MUqFHd1URS pic.twitter.com/WaMAubEd0XEzer munkavállalóját, a dolgozók 19 százalékát kénytelen elbocsátani a Wizz Air a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben, és az eddiginél is több embert küld kényszerszabadságra.
A légitársaság honlapján megjelent közlemény szerint a felső vezetők fizetését átlagosan 22 százalékkal, a pilótákét, légiutas-kísérőket és az irodai dolgozókét pedig átlagosan 14 százalékkal csökkenti a magyar kötődésű légitársaság. Emellett a cég a bérlési idő lejártával nem hosszabbítja meg 32 idősebb Airbus A320-asának szerződését, így azok visszakerülnek a lízingbe adóhoz.
A Váradi József vezette cégnek a közlés szerint 1,5 milliárd euró szabad készpénzállománya van, anyagi helyzete stabil. Márciusban az utasforgalom 34 százalékkal csökkent, jelenleg a társaság a korábbi kapacitásai mindössze 3 százalékán üzemel. Az Abu Dzabi-i leányvállalat megalapítása nem áll le, az ütemtervnek megfelelően halad – olvasható a közleményben.
A március 31-ével zárult negyedik pénzügyi negyedévben a cég várhatóan 70-80 millió eurós veszteséget könyvel el, így a teljes pénzügyi évre várható adózott eredmény 270-280 millió eurós nyereséget lehet. Arról a társaságnak egyelőre nincsen becslése, hogy milyen üzleti eredmények várhatóak a 2021. március 31-ével záródó pénzügyi évben.
A Wizz Air a közleményben megerősítette korábbi terveit, amelyek a pandémia utáni időszakra évenkénti átlagos 15 százalékos kapacitás-bővítésről szóltak.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Ezer munkavállalóját, a dolgozók 19 százalékát kénytelen elbocsátani a Wizz Air a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben, és az eddiginél is több embert küld kényszerszabadságra. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1586881860 [modified] => 1586868093 ) [title] => A Wizz Air elbocsátja a dolgozók 19 százalékát [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=3228&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 3228 [uk] => 3251 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 3229 [image] => Array ( [id] => 3229 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/wizzair-1.jpg [original_lng] => 166307 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/wizzair-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/wizzair-1-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/wizzair-1-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/wizzair-1-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/wizzair-1.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/wizzair-1.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/wizzair-1.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1586891967:3 [_thumbnail_id] => 3229 [_edit_last] => 10 [translation_required] => 2 [views_count] => 3920 [_hipstart_feed_include] => 1 [translation_required_done] => 1 [_oembed_327d9febe8fc502100d20e73cff18c1d] => [_oembed_time_327d9febe8fc502100d20e73cff18c1d] => 1586871066 [_oembed_197bf5910cecf4173acb2a12d8043753] => [_oembed_time_197bf5910cecf4173acb2a12d8043753] => 1586871066 [_oembed_0990be21c6edb8c50fd44b591b9d641c] => [_oembed_time_0990be21c6edb8c50fd44b591b9d641c] => 1589135839 [_oembed_bc5821303e69f28c1a8fd17e3c1eb49e] => [_oembed_time_bc5821303e69f28c1a8fd17e3c1eb49e] => 1589135839 [_oembed_9db5b6fa6c9696da4c41d6a7bcfe0b68] =>[_oembed_time_9db5b6fa6c9696da4c41d6a7bcfe0b68] => 1591785604 [_oembed_0f394aa8c59e3669098b0102782ccc1e] => [_oembed_time_0f394aa8c59e3669098b0102782ccc1e] => 1596717079 [_oembed_ccb3d1c592506388aee6e123883d838e] => [_oembed_time_ccb3d1c592506388aee6e123883d838e] => 1608132657 [_oembed_7ccd6fe6c1b0e3b876befdf7a2373d74] => [_oembed_time_7ccd6fe6c1b0e3b876befdf7a2373d74] => 1608132657 [_oembed_4175b296f45d7d1b5a152e3953d050bd] => [_oembed_time_4175b296f45d7d1b5a152e3953d050bd] => 1626532348 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 1717 [3] => 49 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => COVID-19 HU [3] => Hírek [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 666 [1] => 746 [2] => 384 ) [tags_name] => Array ( [0] => elbocsátás [1] => koronavírus [2] => Wizz Air ) ) [6] => Array ( [id] => 3187 [content] =>We are now supporting 100 countries in their fight against #COVID19 - home to 70% of the world's population. That's helping strengthen health systems, protect the poorest, and support jobs. https://t.co/xyiop6OuEh
— World Bank (@WorldBank) May 19, 2020A COVID-19 elnevezésű vírus okozta pandémia nemcsak az egészségügynek, hanem a gazdaságnak is óriási károkat okoz, a gazdaságon belül a kisvállalkozók is megszenvedik a járványhelyzetet a kényszerű járvány elleni intézkedések, végső soron pedig a koronavírus terjedése miatt. A problémákról kérdeztünk két kisvállalkozót.
– Amellett, hogy vendégmunkásokat fuvarozok egy jászberényi céghez, fő profilom a kerti, valamint a beltéri bútorok gyártása. 2014 óta foglalkozom az utóbbival, három éve pedig szerződést kötöttem a jászberényi vállalattal, azelőtt pedig más helyekre szállítottam munkásokat. A tevékenységem 30 százalékát teszi ki a személyszállítás, 70 százalékát a bútorgyártás, és a jövedelmem egyharmada folyik be a fuvarozásból, kétharmada pedig a bútorok értékesítéséből. Egy magyarországi üzlettársamhoz szállítom el a bútorokat, azokat ő értékesíti, a jövedelmen pedig megosztozunk: egyharmada az övé, míg kétharmada az enyém – mutatja be vállalkozását a salánki Kész Attila. – A határforgalom nagymértékű korlátozása óta viszont mind a fuvarozás, mind a bútorszállítás leállt.
– Ez konkrétan milyen következményekkel járt?
– A kerti bútorok hetven százalékát áprilistól júniusig készítjük, és ekkor szállítom le azokat, s most éppen ebben az időszakban állt le a kereskedelmi forgalom. A kerti bútorok gyártását azonban még nem állítottam le, csak a felére csökkentettem, hogy az azokat elkészítő munkásaim se maradjanak teljesen pénz nélkül. De kérdéses, meddig bírom őket fizetni, mert ha több mint egy hónapig fennmarad a határforgalom korlátozása, és így nem tudom újraindítani a bútorok leszállítását, akkor teljesen le kell állítanom a gyártást és a munkásaim bérezését a folytatódó jövedelemkiesés, ezáltal pedig a pénzhiány miatt. A benti bútorok gyártása és forgalmazása viszont ősszel indul be, miután az anyaországban is véget ér a nyaralási idény, és a családok akkor kezdenek benti bútorokat vásárolni. A határforgalom mostani korlátozása azonban elveszi az évi jövedelmem 60 százalékát, hacsak április végén fel nem oldják a részleges határzárat, de bevételkiesés mindenképpen lesz.
– Mit lehet tenni a kiesett jövedelem pótlására? Esetleg a beltéri bútorok gyártásának a felfuttatását vagy az árak megemelését?
– Napi szinten gondolkodom rajta, de nem találtam megoldást a kiesett jövedelmem pótlására. Ha április végén újból meg lehetne teljesen nyitni a határokat a forgalom előtt, akkor még lenne egy hónapom, ami alatt még tudnék szállítani kerti bútorokat, de akkor sem lenne reális esély a most kiesett jövedelem pótlására. A beltéribútor-gyártás gyors felfuttatására nincs mód, évek óta egy szinten mozog, és az üzlettársam sem tudná hirtelen értékesíteni a többlettermelést. A gyors áremeléssel pedig vásárlókat veszítene el. Csak a termelés és az értékesítés lassú felfuttatására van mód. Már az idei évre beterveztem, hogy építtetek még két üzemegységet a bútorgyártás számára, illetve megvásárolom a gyártási kapacitás növeléséhez szükséges gépeket, de ezekre már nem lesz lehetőség a jövedelemkiesés miatt, csak jövőre valósíthatom meg a terveket. Az idén össze kell szorítani a nadrágszíjat, a bevételek kiesése miatt csak feleannyi bútort tudok legyártatni, sőt télire is kevesebb tűzifát tudok megvásárolni. Arra van esély, hogy jövőre újból teljes üzemmódra kapcsoljunk, de az idei veszteséget már nem lehet bepótolni. És rajtam kívül még sok kisvállalkozó került most rossz helyzetbe.
Az utóbbi állítást támasztja alá falubelije, Kis András fuvarozó és zöldségtermesztő kisvállalkozó megannyi gondja.
– A személyszállítás leállt, és még a mezőgazdasági termelést sem tudtam beindítani, akárcsak megannyi falubeli sorstársam. Van fóliaházam is, szabadföldi uborkatermesztéssel is foglalkozom, de még nem végeztünk el semmilyen munkát, mert nem tudjuk, miként értékesítsük a termést. Az eladás körüli bizonytalanság miatt még nem vetettünk semmit, nem ültettünk semmit. A termést ugyanis a hágókon túlról érkező felvásárlóknak adom el – minden gazdának megvannak a maga viszonteladói kapcsolatai –, de most a járvány terjedése elleni védekezés során korlátozták a hágókon keresztül zajló forgalmat. Nem tudni, meddig marad érvényben ez az intézkedés, a viszonteladók nem tudnak, és nem is akarnak Kárpátaljára jönni, hiszen a piacokat is lezárták. Persze, azért beindítjuk a munkálatokat, de azok legalább egy hónappal el fognak tolódni. Március vége helyett április végén, húsvét után fogunk csak vetni, s csak május közepén fogunk ültetni.
– Miként értékesíti majd a termést, s mekkora veszteségre számít?
– Júliusban, augusztusban, amikorra már beérik a termés, a saját gépjárművemen fogom szállítani az uborkát a környező településekre a reménybeli vásárlóknak. Hogy mekkora lesz a jövedelemkiesés, még nem tudom, de az idei bevételkiesést már nem lehet pótolni. Ráadásul nagy befektetéssel jár a munka beindítása, csak a műtrágya és a vetőmagok megvásárlása húszezer hrivnyába kerül, miközben jövedelemkieséssel kell számolnunk. Megannyi zöldségtermesztőnek, köztük nekünk is nagy szükségünk lenne gyors gazdasági támogatásra.
Reméljük, megkapják.
(Lajos Mihály/Kárpátalja hetilap)
[type] => post [excerpt] => A COVID-19 elnevezésű vírus okozta pandémia nemcsak az egészségügynek, hanem a gazdaságnak is óriási károkat okoz, a gazdaságon belül a kisvállalkozók is megszenvedik a járványhelyzetet a kényszerű járvány elleni intézkedések, végső soron pedig a ... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1586716020 [modified] => 1586655569 ) [title] => Nagy gondban a kisvállalkozók [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=3187&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 3187 [uk] => 3203 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 3188 [image] => Array ( [id] => 3188 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/kesz-attila.jpg [original_lng] => 25577 [original_w] => 720 [original_h] => 375 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/kesz-attila-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/kesz-attila-300x156.jpg [width] => 300 [height] => 156 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/kesz-attila.jpg [width] => 720 [height] => 375 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/kesz-attila.jpg [width] => 720 [height] => 375 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/kesz-attila.jpg [width] => 720 [height] => 375 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/kesz-attila.jpg [width] => 720 [height] => 375 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/kesz-attila.jpg [width] => 720 [height] => 375 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1586772004:2 [_thumbnail_id] => 3188 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 10523 [_hipstart_feed_include] => 1 [translation_required_done] => 1 [_oembed_327d9febe8fc502100d20e73cff18c1d] => [_oembed_time_327d9febe8fc502100d20e73cff18c1d] => 1586705225 [_oembed_197bf5910cecf4173acb2a12d8043753] => [_oembed_time_197bf5910cecf4173acb2a12d8043753] => 1586705225 [_oembed_bc5821303e69f28c1a8fd17e3c1eb49e] => [_oembed_time_bc5821303e69f28c1a8fd17e3c1eb49e] => 1589042711 [_oembed_0990be21c6edb8c50fd44b591b9d641c] => [_oembed_time_0990be21c6edb8c50fd44b591b9d641c] => 1589379122 [_oembed_9db5b6fa6c9696da4c41d6a7bcfe0b68] =>[_oembed_time_9db5b6fa6c9696da4c41d6a7bcfe0b68] => 1591597213 [_oembed_0f394aa8c59e3669098b0102782ccc1e] => [_oembed_time_0f394aa8c59e3669098b0102782ccc1e] => 1597383396 [_oembed_310e045c897d86a42f8241345998cb71] => [_oembed_time_310e045c897d86a42f8241345998cb71] => 1606506823 [_oembed_ccb3d1c592506388aee6e123883d838e] => [_oembed_time_ccb3d1c592506388aee6e123883d838e] => 1607908270 [_oembed_7ccd6fe6c1b0e3b876befdf7a2373d74] => [_oembed_time_7ccd6fe6c1b0e3b876befdf7a2373d74] => 1607908270 [_oembed_4175b296f45d7d1b5a152e3953d050bd] => [_oembed_time_4175b296f45d7d1b5a152e3953d050bd] => 1623218746 [_oembed_aa8db270cee0039890b8a41fce4a0e99] => {{unknown}} [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 1717 [3] => 49 [4] => 55 [5] => 31 [6] => 11 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => COVID-19 HU [3] => Hírek [4] => Interjú [5] => Kárpátalja [6] => Kiemelt téma ) [tags] => Array ( [0] => 910 [1] => 746 ) [tags_name] => Array ( [0] => kisvállalkozások [1] => koronavírus ) ) [7] => Array ( [id] => 3108 [content] =>We are now supporting 100 countries in their fight against #COVID19 - home to 70% of the world's population. That's helping strengthen health systems, protect the poorest, and support jobs. https://t.co/xyiop6OuEh
— World Bank (@WorldBank) May 19, 2020Az új koronavírus okozta világjárvány megfékezését célzó korlátozások miatt példátlan ütemben romlottak év eleje óta a világgazdaság növekedési kilátásai – jelentették a londoni pénzügyi elemzők.
Az egyik legnagyobb londoni gazdaságelemző műhely, az Oxford Economics szerdán bemutatott prognózisában közölte: 6-12 hét közötti időtartamú korlátozásokat feltételező alapeseti modellszámításai is azt mutatják, hogy a globális hazai össztermék (GDP) az idén 2,8 százalékkal csökken.
A ház kiemelte, hogy az elmúlt három hónapban példátlan mértékben, több mint öt százalékponttal rontotta az idei világgazdasági növekedésre szóló előrejelzését.
Az Oxford Economics londoni elemzői szerint ráadásul az új alapeseti prognózist is jelentős lefelé ható kockázatok terhelik, ezért indokolttá vált egy borúlátó előrejelzési forgatókönyv-változat kidolgozása.
E változat azt feltételezi, hogy mindegyik ország szigorú korlátozásokat vezet be, és ezek átnyúlnak a harmadik negyedévre.A ház szerint ebben az esetben nyolc százalékos globális GDP-zuhanással kellene számolni az idén.
(MTI/hirado.hu)
[type] => post [excerpt] => Az új koronavírus okozta világjárvány megfékezését célzó korlátozások miatt példátlan ütemben romlottak év eleje óta a világgazdaság növekedési kilátásai – jelentették a londoni pénzügyi elemzők. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1586438280 [modified] => 1586430936 ) [title] => A világgazdaság növekedési kilátásai gyors negatív irányt vettek [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=3108&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 3108 [uk] => 3158 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 3109 [image] => Array ( [id] => 3109 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/grafikon-csokkeno.jpg [original_lng] => 90612 [original_w] => 640 [original_h] => 400 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/grafikon-csokkeno-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/grafikon-csokkeno-300x188.jpg [width] => 300 [height] => 188 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/grafikon-csokkeno.jpg [width] => 640 [height] => 400 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/grafikon-csokkeno.jpg [width] => 640 [height] => 400 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/grafikon-csokkeno.jpg [width] => 640 [height] => 400 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/grafikon-csokkeno.jpg [width] => 640 [height] => 400 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/grafikon-csokkeno.jpg [width] => 640 [height] => 400 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1586514659:3 [_thumbnail_id] => 3109 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 4319 [translation_required_done] => 1 [_oembed_327d9febe8fc502100d20e73cff18c1d] => [_oembed_time_327d9febe8fc502100d20e73cff18c1d] => 1586427485 [_oembed_e5d593dfbefe15f3c159061cdfeaee74] => [_oembed_time_e5d593dfbefe15f3c159061cdfeaee74] => 1586427485 [_oembed_197bf5910cecf4173acb2a12d8043753] => [_oembed_time_197bf5910cecf4173acb2a12d8043753] => 1586464284 [_oembed_99c020837f08f7c9c319a9e51c07e1f3] => [_oembed_time_99c020837f08f7c9c319a9e51c07e1f3] => 1588513879 [_oembed_192537b4d4b6f98f71493cee7d8f412c] => [_oembed_time_192537b4d4b6f98f71493cee7d8f412c] => 1588513879 [_oembed_bc5821303e69f28c1a8fd17e3c1eb49e] => [_oembed_time_bc5821303e69f28c1a8fd17e3c1eb49e] => 1589025756 [_oembed_0990be21c6edb8c50fd44b591b9d641c] => [_oembed_time_0990be21c6edb8c50fd44b591b9d641c] => 1589192723 [_oembed_9db5b6fa6c9696da4c41d6a7bcfe0b68] =>[_oembed_time_9db5b6fa6c9696da4c41d6a7bcfe0b68] => 1591699816 [_oembed_0f394aa8c59e3669098b0102782ccc1e] => [_oembed_time_0f394aa8c59e3669098b0102782ccc1e] => 1597842024 [_oembed_7ccd6fe6c1b0e3b876befdf7a2373d74] => [_oembed_time_7ccd6fe6c1b0e3b876befdf7a2373d74] => 1607944434 [_oembed_ccb3d1c592506388aee6e123883d838e] => [_oembed_time_ccb3d1c592506388aee6e123883d838e] => 1608832850 [_oembed_4175b296f45d7d1b5a152e3953d050bd] => [_oembed_time_4175b296f45d7d1b5a152e3953d050bd] => 1625487431 [_oembed_b97ab18aff530909b4167e9de762fb94] => [_oembed_time_b97ab18aff530909b4167e9de762fb94] => 1673869076 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 1717 [3] => 49 [4] => 11 [5] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => COVID-19 HU [3] => Hírek [4] => Kiemelt téma [5] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 1756 [1] => 746 [2] => 711 ) [tags_name] => Array ( [0] => előrejelzés [1] => koronavírus [2] => világgazdaság ) ) [8] => Array ( [id] => 3111 [content] =>We are now supporting 100 countries in their fight against #COVID19 - home to 70% of the world's population. That's helping strengthen health systems, protect the poorest, and support jobs. https://t.co/xyiop6OuEh
— World Bank (@WorldBank) May 19, 2020Március 20-a és április 4-e között az állami szervek a 952 millió UAH értékben vásároltak a koronavírus elleni küzdelemhez szükséges védőeszközöket, jelentette a ProZorro sajtószolgálata.
A beszerzésben leggyakrabban előforduló termékek voltak:
- orvosi berendezések (lélegeztetőgépek, pulzus-oximéterek, betegmonitorok stb.) 190,15 millió UAH;
- orvosi ellátáshoz szükséges termékek (kesztyű, védőruha és maszk, légzőkészülék stb.) 147,12 millió UAH;
- az érzéstelenítéshez és újraélesztéshez szükséges eszközök (oxigén koncentrátorok stb.) 116,04 millió UAH.
Ez a három kategória teszi ki a beszerzési összegnek csaknem a felét. A ProZorro megnevezte a 3 legnagyobb összegű beszerzés lebonyolító intézményt is:
- A kijevi sürgősségi egészségügyi és katasztrófaelhárítási központ az egészségügyi intézmények számára 74,5 millió UAH összegben rendelt speciális szállítási szolgáltatást a Kijevmedszpestransz vállalatnál;
- Az „Informatika” 64,9 millió UAH összegben vásárolt hőkamera rendszereket az Intevro társaságtól. Ezzel a beszerzéssel kapcsolatban a Pénzügyi Ellenőrző Hivatal vizsgálatot indított a közbeszerzési törvény megsértése gyanúja miatt;
- A Nemzeti Rendőrségi Szolgáltatói Központja 61,4 millió UAH összegben orvosi kesztyűket és maszkokat vásárolt a „Fort” tudományos-termelési egyesülettől.
A kijevi városi adminisztráció egyik állami vállalata 400 hőkamerát vásárolt 64,9 millió UAH-ért. Ezt a szerződést pályázat meghirdetése nélkül kötötték meg a koronavírus elleni küzdelem programjának keretén belül.
Amint azt a kijevi városi adminisztráció információs és kommunikációs technológiák igazgatóságának vezetője elmagyarázta, ezek a kamerák nemcsak a lázas embereket tudják gyorsan azonosítani, hanem lehetővé teszik az elszigeteltség megsértése tényének rögzítését.
[type] => post [excerpt] => Március 20-a és április 4-e között az állami szervek a 952 millió UAH értékben vásároltak a koronavírus elleni küzdelemhez szükséges védőeszközöket, jelentette a ProZorro sajtószolgálata. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1586430360 [modified] => 1586417077 ) [title] => Majdnem 1 milliárd UAH-t költött Ukrajna a koronavírus elleni küzdelemre [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=3111&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 3111 [uk] => 3042 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 3084 [image] => Array ( [id] => 3084 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/1-2.jpg [original_lng] => 69172 [original_w] => 960 [original_h] => 768 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/1-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/1-2-300x240.jpg [width] => 300 [height] => 240 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/1-2-768x614.jpg [width] => 768 [height] => 614 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/1-2.jpg [width] => 960 [height] => 768 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/1-2.jpg [width] => 960 [height] => 768 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/1-2.jpg [width] => 960 [height] => 768 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/1-2.jpg [width] => 960 [height] => 768 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1586406277:12 [_thumbnail_id] => 3084 [_edit_last] => 12 [views_count] => 4494 [_oembed_327d9febe8fc502100d20e73cff18c1d] => [_oembed_time_327d9febe8fc502100d20e73cff18c1d] => 1586419564 [_oembed_197bf5910cecf4173acb2a12d8043753] => [_oembed_time_197bf5910cecf4173acb2a12d8043753] => 1586419565 [_oembed_e5d593dfbefe15f3c159061cdfeaee74] => [_oembed_time_e5d593dfbefe15f3c159061cdfeaee74] => 1586419565 [_oembed_bc5821303e69f28c1a8fd17e3c1eb49e] => [_oembed_time_bc5821303e69f28c1a8fd17e3c1eb49e] => 1589069960 [_oembed_0990be21c6edb8c50fd44b591b9d641c] => [_oembed_time_0990be21c6edb8c50fd44b591b9d641c] => 1589179751 [_oembed_9db5b6fa6c9696da4c41d6a7bcfe0b68] =>[_oembed_time_9db5b6fa6c9696da4c41d6a7bcfe0b68] => 1591973067 [_oembed_0f394aa8c59e3669098b0102782ccc1e] => [_oembed_time_0f394aa8c59e3669098b0102782ccc1e] => 1597958169 [_oembed_ccb3d1c592506388aee6e123883d838e] => [_oembed_time_ccb3d1c592506388aee6e123883d838e] => 1607575132 [_oembed_7ccd6fe6c1b0e3b876befdf7a2373d74] => [_oembed_time_7ccd6fe6c1b0e3b876befdf7a2373d74] => 1607575132 [_oembed_4175b296f45d7d1b5a152e3953d050bd] => [_oembed_time_4175b296f45d7d1b5a152e3953d050bd] => 1623113180 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 1717 [2] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => COVID-19 HU [2] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 1757 [1] => 746 [2] => 1758 ) [tags_name] => Array ( [0] => költség [1] => koronavírus [2] => védekezés ) ) [9] => Array ( [id] => 3079 [content] =>We are now supporting 100 countries in their fight against #COVID19 - home to 70% of the world's population. That's helping strengthen health systems, protect the poorest, and support jobs. https://t.co/xyiop6OuEh
— World Bank (@WorldBank) May 19, 2020
Az már most látszik, hogy az egészségügyi után gazdasági válság fog következni, vélik a szakértők. Egyre nagyobb károk érik a zöldségtermesztő gazdákat, a falvakban eladatlan készletek vannak.
A kárpátaljai piacok vagy bezártak, vagy akadozik a működésük, a hágón túli nagyfelvásárlók sem tudnak olyan gyakran jönni áruért, mint eddig, mondja Hidi László mezőgazdasági szakember. A gazdák gondjait tetézi, hogy esik az általuk megtermelt zöldség ára.
[type] => post [excerpt] => A kárpátaljai magyar gazdák abban reménykednek, hogy hamar véget érnek a koronavírus által okozott megszorító intézkedések. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1586364120 [modified] => 1586368507 ) [title] => A koronavírus terjedése miatt bevezetett korlátozások nehéz helyzetbe sodorják a termelőket (videó) [url] => https://economic.karpat.in.ua/?p=3079&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 3079 [uk] => 3089 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 3080 [image] => Array ( [id] => 3080 [original] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/termelo.jpg [original_lng] => 533541 [original_w] => 1512 [original_h] => 851 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/termelo-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/termelo-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/termelo-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/termelo-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/termelo.jpg [width] => 1512 [height] => 851 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/termelo.jpg [width] => 1512 [height] => 851 ) [full] => Array ( [url] => https://economic.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/termelo.jpg [width] => 1512 [height] => 851 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => economic [color] => orange [title] => Економіка ) [_edit_lock] => 1586358773:10 [_thumbnail_id] => 3080 [_oembed_327d9febe8fc502100d20e73cff18c1d] => [_oembed_time_327d9febe8fc502100d20e73cff18c1d] => 1586343633 [_edit_last] => 10 [views_count] => 6950 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_197bf5910cecf4173acb2a12d8043753] => [_oembed_time_197bf5910cecf4173acb2a12d8043753] => 1586353325 [_oembed_e5d593dfbefe15f3c159061cdfeaee74] => [_oembed_time_e5d593dfbefe15f3c159061cdfeaee74] => 1586353325 [_oembed_bc5821303e69f28c1a8fd17e3c1eb49e] => [_oembed_time_bc5821303e69f28c1a8fd17e3c1eb49e] => 1587983505 [_oembed_192537b4d4b6f98f71493cee7d8f412c] => [_oembed_time_192537b4d4b6f98f71493cee7d8f412c] => 1587983505 [_oembed_0990be21c6edb8c50fd44b591b9d641c] => [_oembed_time_0990be21c6edb8c50fd44b591b9d641c] => 1588915872 [_oembed_9db5b6fa6c9696da4c41d6a7bcfe0b68] =>[_oembed_time_9db5b6fa6c9696da4c41d6a7bcfe0b68] => 1591383879 [_oembed_0f394aa8c59e3669098b0102782ccc1e] => [_oembed_time_0f394aa8c59e3669098b0102782ccc1e] => 1597414452 [_oembed_310e045c897d86a42f8241345998cb71] => [_oembed_time_310e045c897d86a42f8241345998cb71] => 1606522109 [_oembed_7ccd6fe6c1b0e3b876befdf7a2373d74] => [_oembed_time_7ccd6fe6c1b0e3b876befdf7a2373d74] => 1607344730 [_oembed_ccb3d1c592506388aee6e123883d838e] => [_oembed_time_ccb3d1c592506388aee6e123883d838e] => 1607673091 [_oembed_4175b296f45d7d1b5a152e3953d050bd] => [_oembed_time_4175b296f45d7d1b5a152e3953d050bd] => 1624137537 [_oembed_80ce451f8abdc6fc46dabc30a0db949d] => {{unknown}} [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 1717 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => COVID-19 HU [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 1309 [1] => 746 ) [tags_name] => Array ( [0] => gazdasági válság [1] => koronavírus ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 80 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 746 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => economic ) [offset] => 80 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 746 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => economic ) [_domains] => Array ( [economic] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )We are now supporting 100 countries in their fight against #COVID19 - home to 70% of the world's population. That's helping strengthen health systems, protect the poorest, and support jobs. https://t.co/xyiop6OuEh
— World Bank (@WorldBank) May 19, 2020